Budapest, 1981. (19. évfolyam)

12. szám december - Szatmári Jenő István: Ha egyszer elkezdik . . .

Ha egyszer elkezdik... kerékpárnak a baleseti statisztikája kedvezőbb, mint a háztartási baleseti statisztika. Ebből következően a háztartásokból száműzni kellene a létrát, az elektromos háztartási gépeket, a zománcozott kádakat, a fényesített parkettát, vagyis mindazokat a dolgokat, amelyek balesetforrások? Ez az a pont, amikor az emberiség végre megnyugodhatna, hiszen aligha maradna más életveszély, mint a rák és az atombomba — mondanám, ha át akarnám venni Lukács érvelési szisztémáját. Lukács András azt is említi, hogy a növekvő személygépkocsiállomány következtében fellépő anyagi terhek a költségvetésen keresztül az autóval nem rendelkező családokat is terhelik. Eközben az alacsony, ma már nem levő adóra hivatkozik, de elfelejti a már általam emlegetett forgalmi adót, nem számol a javítási költségek haszonkulcsaival, az alkatrészek megállapított áraival. Felemlíti természetesen a benzinárakat is, és hozzáfűzi: nálunk az üzemanyag még mindig olcsóbb, mint Ausztriában. Kérdezem: abszolút értelemben vagy az átlagjövedelemhez viszonyítva? Az osztrák turistának vagy a magyar állampolgárnak? És arról sem ír, hogy a benzin ára hogyan viszonylik az előállítás költségeihez? (Mint idéztem már, eközben felfedezi az ártámogatást, és ezt is kapcsolatba hozza a gépkocsikkal.) Nos ezek olyan kérdések, amelyeket nem érdemes vitatni, mert akkor eljuthatnánk az élet bármely területére, mondjuk a könyvkiadás ártámogatásához is, amely ugyancsak a költségvetést terheli. A dotáció az olvasó emberek számára hozzáférhetőbb árakat jelent, de a társadalom egészétől kétségtelenül elvon olyan összegeket, amelyeket — mondjuk — lakásépítésre lehetne fordítani, hogy Lukács András demagóg példarendszerét használjam — megvallom: pironkodva. Dehát mit tehetnék szelekciójával szemben ? Lukács egyszerűen felállítja a gépkocsi-tulajdonosok „numerus claususát", hogy kiknek lehetne gépkocsijuk, kiknek felesleges, kiket kellene támogatni, kiket meg büntetni azért, mert saját keresetükből személyautót vásároltak, amely végül is a nemzeti vagyont gyarapítja. Hogyan tovább? A huszadik század utolsó évtizedeiben valósítsuk meg a „skanzen" Magyarországot? Végül az is idegenforgalmi látványosság lehetne. De biztos, hogy amúgy is meglevő civilizációs hátrányunk tovább növekedne. Nem csökkenteni kellene ? Tulajdonképpen ezt szerettem volna kérdezni, mondani. Egyébként magam személy autó-tulajdonos vagyok, és nem tartom alacsonynak a benzinárakat. Tavaly a Budapest novemberi számában emlegettem az„ egyirányúsítási kampányt". Ellenérveimet ki is fejtettem: olyan utakat, utcákat egyirányúsítottak tucatjával, ahol két parkoló autósor mellett, illetve között még két forgalmi sávnyi hely van. Forgalom pedig korántsincs akkora, hogy mindkét irányba ne haladhatnának a járművek. Példának említettem a Hernád utcát és környékét. Ki is számítottam: mennyi benzinjébe kerül az országnak, hogy ezeken az utcákon a célt csak többszörös kerülővel érhetik el a járművek, esetenként 1—2 kilométer többletúttal. Mondom: mindezt megírtam, abban a reményben, hogy választ is kapok rá, vagy tapasztalom a városban az eredményt. Nos — tapasztaltam. Mármint azt, hogy most már Budán is folytatják az értelmetlen egyirányúsításokat. Például a XI. kerületben, a Bocskai út és a Villányi út között. Ahol ez olyan jól sikerült, hogy a Kenese utcát egyszerűen el sem tudja érni az, aki a Villányi vagy a Karolina út felől érkezik. Mert nincs hol ráfordulnia, csak akkor, ha a Petőfi-híd felől jön a Bocskai úton. Augusztusban további„válasz" jött. Ezúttal a Bródy Sándor utcából, a Múzeum körút és a Puskin utca közötti szakasztól, amely a Rádiótól induló számtalan jármű egyetlen kijárati útja volt, s amelyről balra fordulva, a Kálvin téren át Dél-Buda vagy Dél-Pest felé tovább lehetett hajtani. Nos, hála valamelyik közmű-vállalatunknak, az utcaszakasz felét felszedték. Ilyenkor logikus az ideiglenes egyirányúsítás. Meg is történt. A Rádió felé. Amiben csak az a gond, hogy a Pollack Mihály térre a Bródy Sándor utca felől behajtani tilos, merthogy az meg „kifelé" van egyirányúsítva. Most hát minden jó: aki behajt a Bródy Sándor utcán a Rádióhoz, az nem jut el a parkolóhelyre, aki meg kihajtani akar, annak a következő egyszerű útjai lehetnek: Puskin utca— Rákóczi út—Tanács körút—Madách tér—Deák tér. Ott megfordulhat, és már jöhet is visszafelé a Madách téren, Tanács körúton. Múzeum körúton át, s röpke tíz perc alatt megközelítette a Bródy Sándor utca és a Múzeum körút sarkát. A másik lehetőség: a Puskin utcán ki a Rákóczi útra, Kossuth Lajos utcára, majd át az Erzsébet-hídon, a híd alatt megfordulni, visszajönni Pestre, és máris szabad az út Dél-Pest felé. Logikus, nem? A benzin meg fogy-fogyogat. . . És akkor még nem is volt szó az „ottfelejtett" táblákról. Említettem cikkemben, hogy tavaly a Dob utcában hét kocsit tört össze egy tűzoltóautó. Az ok: a Dob utcának a Madách tértől a Klauzál térig terjedő szakasza szűk, emiatt csak jobboldalt lehet parkolni. Kivéve egy 50 méteres szakaszt, ahol jobboldalt, teljesen értelmetlenül, ott a „megállni tilos" tábla. (Lehet, hogy valaha volt itt olyan intézmény amiért kitették — ma nincs ...) Ezen a szakaszon baloldalt, mivel semmilyen tábla nem tiltja, mindig parkol 8—10 kocsi. És aki jön a Madách tér felől, például nedves, csúszós úton, esetleg gyorsan, mint a tűzoltóautó, az hirtelen jókorát „szlalomozhat". Hogy azután „csattanós-e" a sikere a mutatványnak, az már jobbára a szerencsétől is függ. Más: a Dohány utcában — a Nagykörút és az Osvát utca között — mindkét oldalon tilos megállni. A táblákat még akkor tették oda, amikor a Dohány utcából balra is be lehetett fordulni az Osvát utcába, hogy a forgalom szétoszlattassék, az autók ne torlódjanak. Azóta viszont — ki tudja, miért — az Osvát utca egyirányúsítását a Barcsay és a Dohány utca között megfordították. Balra fordulni tehát már nem lehet, de a táblák megmaradtak. Minden értelmet nélkülöz: a legnagyobb parkolóhelyínségben (Hungária Kávéház, Lapkiadó Vállalat, Horizont mozi) vagy harminc parkolóhelyen tilos megállni. Amit a külföldi buszok nem vesznek figyelembe— ám őket senki nem bünteti meg, s a forgalmat sem akadályozzák ... Szatmári Jenő István 31