Budapest, 1981. (19. évfolyam)

12. szám december - Pik Katalin: Szükségük van-e a cigánygyerekeknek speciális nevelésre?

társaságnak a 16 éves korig tartó kötelező iskolába járásról szóló törvénye a cigányok gyermekeire is érvényes. Ekkor határozták el, hogy a cigánytelep lakóinak gyermekeit is be kellene iskolázni. Addig is akadt egy-egy szülő, aki véletlenül elküldte gyermekét az iskolába, de ez kizárólag a jószándékán múlt. A szülők — maguk is iskolázatlanok, írástudatlanok — általában nem tettek erőfeszítést a gyerekek beiratására. 1973-ban szervezték itt az első osztályt, és 6—16 éveseket írtak be a cigány osztályba. Nem volt sikeres akció, mert nagyarányú lemorzsolódás követte a beiskolázást, az oktatás színvonaláról nem is beszélve. A nyugdíjas pedagógus (aki a cigány osztályt vezette) elmondta, hogy volt olyan gyerek, akit a földre teperve kellett verni, csak úgy bírt vele. A sok bukás, áthelyezés, felmentés — amely kiugróan magas a megyének ebben az iskolájában — ugyancsak kérdésessé teszi a beiskolázás sikerességét. A cigány osztály—vegyes osztály problémáját itt most nem kívánom érinteni. A fővárosi kerületben 1972-ben szerveztek kísérleti cigány osztályt, majd napközit egy jónevű iskolában. Volt, aki 11 évesen került elsőbe, ez a gyerek most negyedikes. Idáig is csak nagy nehezen lehetett „felvinni", hiszen a nagyocska, immár kamaszodó, borotválkozó fiú teljesen idegenül ül nála öt évvel fiatalabb, nem cigány osztálytársai között. Ebben az évben már többet van kívül az iskolán, mint belül. Hiába ró ki a tanács pénzbüntetést. Legkisebb testvérére kellett vigyázni, azért nem küldték a szülei idejében elsőbe. De vajon a születési adatok alapján miért nem kutatták fel, amikor a gyerek betöltötte hatodik évét? Szüleinek állandó bejelentett lakása, és hosszú évek óta változatlan munkahelye volt. Feltűnően jó eszű' és valamivel kevesebb évet veszített — csak három évvel túlkoros — unokatestvére most hatodikos. Az ő kimaradása még nem biztos, csak valószínű. Egy évvel került később iskolába, egyszer ismételt, egyszer nem osztályozhatták a sok hiányzása miatt. Az idei tanévben édesanyja elköltözött három fiával a gyerekek apjától, és meglehetősen rossz anyagi körülmények közé került. Legidősebb — szóban forgó — gyerekét, aki 1980-ban töltötte be 14. évét, ki akarta venni az iskolából, hogy dolgozni mehessen. A családgondozó rendszeres nevelési segélyt próbált szerezni, azonban a kérést visszavonatták az anyával, mondván, hogy lakásuk nem megfelelő (heten éltek akkor a nagyszülők szoba-konyhás lakásában), és ha nem tudja ellátni gyerekeit, adja állami gondozásba. Ezt az anya megtagadta, inkább nem kért a segélyből sem. Az iskola nem mentette fel a fiút, de részben a rossz anyagi helyzet, részben a túlkorosság miatt, nem valószínű, hogy ez a gyerek nappalin elvégzi a nyolc osztályt. Mint említettem, feltűnően jó képességű, esetében tehát nem azért kellene küszködni, hogy az általános iskolát elvégezze, hanem a felsőfokú tanulást kellene számára lehetővé tenni. Pedig ebben a fővárosi kerületben sokkal alaposabban megfontolják a felmentéseket, mint a szóban forgó nagyközségben, ahol azt állítják a tanárok, hogy a lányok már 12 éves korukban férjhez mennek, holott a 16 év körüli házasságkötés a szokásos. A hiedelem és annak terjesztése a felmentőket menti fel — hitük szerint. Alighanem igaz az a megállapítás, amit egy gyógypedagógustól hallottam: ahhoz, hogy egy cigánygyerek a normál általános iskolában megállja a helyét, átlagon felüli képességűnek, ahhoz, hogy gyógypedagógiai alanyként kisegítő iskolába kerüljön, normál képességűnek, ahhoz, hogy imbecillisnek nyilvánítsák, debilisnek kell lennie. A cigánygyerekek speciális nevelésének kérdései között feltétlenül említést érdemel, hogy a kisegítő iskolákban, osztályokban nő a cigány származású gyerekek száma és aránya. A 74/75-ös tanévben: 24 százalék, a 77/78-as tanévben: 29 százalék volt. Önmagában is elgondolkodtató, hogy bár a cigánygyerekek aránya a tanköteles korúak között 6 százalék körül van, miért négyszeres az arányuk a kisegítősöknél. A kisegítő iskolai tanárokat a Gyógypedagógiai Főiskolán arra képezik, hogy értelmi fogyatékos gyerekekkel foglalkozzanak. Lehetetlen, hogy egy népességen belül ennyi legyen az értelmi fogyatékos. Több országra kiterjedő statisztikák szerint minden nációnál 2—3 százalék az értelmi fogyatékosok aránya. Marad a másik lehetőség: nem értelmi fogyatékosság, hanem más okok miatt sikertelenek a cigánygyerekek az általános iskolában. Nem áll rendelkezésemre olyan statisztika, amely külön foglalkozna a nem magyar anyanyelvű cigánygyerekek előmenetelével. Az 1971-es reprezentatív felvétel adataiból azonban az derül ki, hogy a 14 éven felüli magyar anyanyelvű cigányok 33 százaléka, a cigány anyanyelvűek 54 százaléka analfabéta. (Az ún. oláh cigányok jövedelmi és lakásviszonyai is rosszabbak, mint a többi cigányoké.) A hazai cigányok 21,2 százaléka cigány anyanyelvű (1971-es adat). Ez majdnem 70 ezer ember, négyes-ötös családlétszám mellett hozzávetőleg 30 ezer gyerek. Egy kisváros teljes lakossága. Bár igaz, hogy a cigánykérdés alapvetően társadalmi kérdés, az oktatásban azonban különösen előtérbe kerülhetnek a nyelvi nehézségek. Ez már önmagában is elegendő ahhoz, hogy kisegítő iskolába kerülnek nem oda való, ép értelmű, de lemaradott gyerekek. (Tudomásom szerint nem ismeretes a kisegítő osztályokba járók nyelvi megoszlása.) Az iskolaérettség egyik kritériuma, hogy a hatéves gyerek megfelelően tudja fogni a ceruzát, el tudjon végezni bizonyos rajzos és másolási feladatokat. Ez a készség azonban csak úgy alakulhat ki, ha másfélkét éves korában elkezd firkálni a gyerek, tehát papír, írószer van a keze ügyében. Erre azonban nemigen számíthatnak a kicsik. így nem csoda, ha kisegítőbe kerül az a fővárosi gyerek, akit 9 évesen „találtak" meg, mert sem óvodába, sem iskolába nem járt. RQ = 36, azaz a rajz quotiens (a rajzkor és az életkor hányadosa) messze elmarad az átlagos 100-tól. IQ = 57, azaz az inteligencia quotiens (az inteligen-Révész Tamás felvétele ciakor és az életkor hányadosa) is értelmi fogyatékosságra utalna. ,,Környezeti okok miatt olyan lemaradás állapitható meg, hogy áttelepítés látszik szükségesnek" — írja a vizsgálatot végző pszichológus. Egy másik fővárosi kisegítő iskolás időben került ugyan iskolába, de ő sem volt óvodás; erős retardációt talált az áthelyező bizottság 69-es IQ-val, ,,a számfogalom, a térbeli analízis és szintézis sérüléseit". A kisegítő iskola jó munkáját is dicséri, hogy az 1978-ban kisegítő 1-be került fiú az idei tanévre például számolásban túlszárnyalja nem kisegítős kortársait is. Klubfoglalkozásokon ő az, aki a leggyorsabban adja össze fejben a nyert pontokat. Ő istápolja süketnéma öccsét, kíséri, tolmácsol neki. Ha nem hétévesen kezdenek foglalkozni vele, szinte bizonyos, hogy nem kisegítőbe járna. Most a többiekkel szeretne tanulni, és nem a „gyogyósokkal". Iskolakerülő lett, ezzel visszatelepítése is lehetetlenné vált. A faluban találkoztam olyan, képezhetetlennek nyilvánított — tehát még kisegítő iskolában sem tanítható — kislánnyal, aki térben, időben jól tájékozódott, egészen finoman érzékelt emberi relációkat. Az áttelepített gyerekek anyagát nézegetve, egyik nem cigány gyerek papírján ez állt: „az anya nem egyezik bele, hogy kisegítőbe tegyék a gyereket, mert ott sok a cigány". Beszélgetésünk során az egyik képesített gyógypedagógus elmondta: úgy érzi, nem teljes értékű pedagógus, hiszen még az ötéves kisfia is azt kérdezi tőle, hogy: „Anyu, mikor fogsz már rendes gyerekeket tanítani?" A „nem rendes" gyerekek a cigányok, akik abban az osztályban néha 5—6 évvel túlkorosak, külsőre is eltérnek nem cigány osztálytársaiktól, s akikről a hozzá 28