Budapest, 1981. (19. évfolyam)

1. szám január - F. Rados Márta: A „pavilon"

Átadás előtt F. RADOS MÁRTA A „PAVILON" A Margit Kórház rekonstrukciója, feladata az egészségügyi integrációban A kórházak Magyarországon — kevés kivételtől eltekintve — nem városképdíszítő vagy különös figyelmet érdemlő épületek. Turistáknak nemigen mutogatják egészségügyi intézményeinket; városnéző túrák programjában nem ismertetik régi vagy új nevezetességekként; az irányítótáblák sem mutatják — mint például az NSZK-ban — a hozzájuk vezető utat. Kórházaink nem építészettörténeti ritkaságok, nem különleges műszaki teljesítmények és nem látványos szimbólumai a szociálistársadalmi gondoskodásnak. Kórházaink jórészt megviselt „házi bútorok", amelyek hozzánk nőttek, és amelyek keserves becsülettel szolgálnak bennünket sok jogos elismerésnek és panasznak alapot adva. A fővárosi kórházakra különösképpen érvényesek ezek az állítások. Az emberek — ismerve az ország kórházgondjait — fokozott érdeklődéssel várják a fejleményeket, amelyek javulást hozhatnak ezen a téren. Csaknem mindenkinek van egy „saját" kórháza, amellyel valamiféle közelebbi kapcsolatba került élete folyamán, és amelynek sorsát is a szívén viseli. Ilyen a pesti emberek számára az István vagy a János — hogy éppen példát mondjak. Ezek a mindennapos férfinevek már olyan egyértelmű, közismert kórházfogalmakká váltak, hogy említésükre szinte mindenkiben felvillannak az évtizedes lombkoronától jótékonyan körülvett, elszürkült téglaburkolatú, patinás kórházpavilonok. A megbecsült múltú intézmények közé tartozik a Margit is. A századvég-századforduló idején épült budapesti kórházak sorában — ellentétben a növekvő igényekkel — a mai napig a legkisebb maradt. Egy 1904-ben készülteisárgult levelezőlap bizonyítja: ebben az évszázadban — mostanáig — nem bővült ez a kórház, míg Óbuda 5