Budapest, 1981. (19. évfolyam)
12. szám december - Kertész Péter: Beköszön, és húznak egy strigulát
KERTÉSZ PÉTER Beköszön, és húznak egy strigulát Az ember egyik szeme nevet, a másik meg sír a statisztikák láttán. Annyi a gyerek, hogy alig férnek be az iskolákba. Másrészt olyan kevés az újszülött, hogy az már aggasztó. teljes fizetés. Az eltérő értelmezés azonban legfeljebb négy ezreléket ront a statisztikánkon. Az európai rangsorban enélkül is a sereghajtók között lennénk. Ha bontásban nézzük a halandóságot, eléggé eltérő képet kapunk. A szülés előtti, illetve alatti halálozás, amit általában úgy ismernek, hogy halvaszületés, 0,8—1 százalék között mozog, s ez állja a nemzetközi összehasonlítást. Annál kevésbé az úgynevezett perinatális halálozás, amely a szüléstől számított 168 órán belül bekövetkezhet. A halálozások zömét ez teszi ki nálunk. S ha azt vizsgáljuk, hogy mennyi az érett és mennyi a koraszülött az egy vagy több napot élt csecsemők között, azt tapasztalhatjuk, hogy a nagy többségük koraszülött. Különösen a fővárosban van ez így. Annak ellenére, hogy sikerült némi eredményt elérni ezen a téren. 1950-ben 7,84 százalék volt a koraszülések aránya, ami fokozatosan felment 12 százalékra. Innen tulajdonképpen már tizedekért folyik a csata. Most valamivel 11 százalék alatt vagyunk. A gyermekorvosi ellátás javulásával ugyanakkor lényegesen csökkent a 7—30 napos, illetve a 30 napos —egyéves korú csecsemők halálozási aránya. Bár mostanában az ilyen hetedik-nyolcadik napi halálozások ismét kissé megszaporodtak. Tudniillik az intenzív ellátás a koraszülöttek egy részét áthúzza a 168 órán. De hát ez nem eredmény, mert ily módon a perinatális halálozások száma valamelyest csökken, a csecsemőhalálozásé meg emelkedik. A tényleges javulásnak két útja van. Az egyik, hogy az újszülötteknek vagy koraszülötteknek olyan ápolást nyújtunk, hogy életben, helyesebben egészségesen életben maradjanak. A másik pedig az, hogy minél kevesebb koraszülött legyen. Amit jobb gondozással, a koraszülés okainak sokrétűbb kutatásával, kezelésével lehet csak elérni. — Itt ellentmondást érzek, hiszen, úgy tűnik, mintha a fővárosi adottságok jobbak lennének a vidékinél. — Sajnos, nem jobbak — például a szülőszoba vonatkozásban. Vidéken minden megyében — amelynek népessége csupán néhány kerületnyi — van legalább egy kórház vagy egyetemi klinika korszerűen felszerelt szülőszobával. Ugyanakkor Budapesten a klinikák mellett a húsz szülészeti Révész Tamás felvételei osztály közül jó, ha három-négy megfelel a követelményeknek. A többiben maradtak a régi kisipari módszerek. Nem beszélve egy másik problémáról, hogy a szülő nőket nem tudjuk megfelelően irányítani. — Ön egy népesedéspolitikai megbeszélésen azt mondta, hogy a koraszülöttek fele nem ott születik, ahol el is tudják látni őket. Holott csak progresszív ellátással tarthatók életben. Nyilvánvaló, hogy ott kell szülni, ahol koraszülött osztály van, függetlenül attól, hogy ki kinek a kicsodája. — Ma se mondok mást. Például miért kell koraszülést levezetni Kispesten, amikor onnan úgyis hozzánk kell beszállítani az újszülöttet? Mohácson például azért javult jelentősen a statisztika, mert ott a feltételezett koraszülő kismamákat eleve átirányítják Pécsre. — Maradjunk Kispesten. Miért nem küldi be onnan a szülész a kismamát a Schöpf-Mereibe? Ami mégiscsak közelebb van, mint Mohácshoz Pécs. — Na, miért nem? Hát, mert nem akar a betegétől megválni, s annak 7
