Budapest, 1981. (19. évfolyam)
12. szám december - Kertész Péter: Beköszön, és húznak egy strigulát
se nagyon akaródzik bejönni. Mert Budapesten ez úgy van, hogy a terhes nők tekintélyes része választ magának valamilyen doktort, akihez ragaszkodik. S egy fiziológiás szülés levezetéséhez nem kellenek különleges adottságok. Annak idején, 1922-ben én is egy bábaasszony asszisztenciájával jöttem a világra, s még hányan rajtam kivül. — Falun nem egy helyen ma is általános orvos látja el a terheseket. Budapesten meg kizárólag szakorvosok. Mégis gyengébb a gondozás színvonala. — Ezt én nem mondanám. Inkább abban látom a problémát, hogy mindenki a fene tudja hány helyen gondoztatja magát. Egyszer, ahol lakik, mert ott kapja a különféle szolgáltatásokat, betegállományt, egyebeket. Aztán gondoztatja magát azzal az orvossal, akinél szülni akar. Akihez sti kában valahogy eljut, hiszen a magánrendelők száma lényegesen csökkent. Na most, a hivatalos gondozási helyen leírják őt, hogy úgyis ellátja az orvosa, akinek, meglehet, nincsenek meg a szükséges feltételei. Ma már világszerte szűrő jellegű ultrahangvizsgálatban részesítik a terheseket. Budapesten a klinikákon kívül három ilyen készülék van: a Jánosban , a Péterfyben és nálunk. — Nyilván nem győzik kapacitással. — A szűrést nem — bár a klinikák besegítenek —, csak a szövődményes eseteket tudjuk megnézni. — Ha minden koraszülést ilyen vizsgálat előzne meg, az elég lenne az életben maradáshoz? — Maga az ultrahangvizsgálat erre nem elég. — De olyan információhoz juthatnánk, gondolom, ami hatékony prevenciót tenne lehetővé. — Adott esetben igen. Például akinél a lepény letapadását észlelnénk, azokat kórházba lehetne utalni. Van ágy elég. A szülések száma annyira csökken, hogy van lehetőség bárkit hetekig, sőt, hónapokig is bent tartani, ha az állapota megkívánja. — Ami megint csak lényegesen javíthatna o gyászos statisztikán. — Javíthatná hát, ha jobban kiszűrnék az ilyen eseteket. A toxémiát vagy a diabetest, az ikerterhasséget. — Kinek kell ezeket kiszűrni? — Annak a szakorvosnak, aki területileg gondozza a terhest. — Akkor meg azt kell mondani, hogy a gondozás bizonyos esetekben formális . . . — Nyugodtan lehet ezt a kifejezést használni. — Magyarán a terhes nőknek, hogy megkaphassák a szülési segélyt, van egy adminisztratív kötelezettségük . . . — ... aminek megvan a szakmai indokoltsága! Éppen ezáltal akarta elérni az egészségügyi kormányzat, hogy azok is felkeressék a gondozót, akik egyébként felé se néznének. Hogy mindenki minimálisan négyszer elmenjen a terhesgondozásra. Ha csak a megjelenést nézzük, a főváros alighanem vezet az országban, hiszen az átlagos megjelenés nyolc körül van. Persze az átlag csal. Mert egy jobban szemmel tartott terhes, akit gyakrabban behívnak, az elég, ha csak beköszön, hogy jó napot kívánok, már húznak egy strigulát. Valójában nem keresi fel mindenki nyolcszor a gondozót, s egy fiziológiás terhességgel nem is kell. Vagyis differenciálni kellene, hogy ez fiziológiás, ez pedig nem. Szervezett visszarendelés lenne a megoldás — ami van ahol megy, van ahol nem. Az egész annyiból állna, hogy teszem azt. megjelenik nálam Kovács Jánosné. megvizsgálom, és azt mondom neki: asszonyom, jöjjön vissza négy hét múlva megint, és felírom a naptárba a kartonszámát. Ha aztán a 228-as azon a szerda délutánon nem jön be. akkor várok két-három napot, mert lehet. hogy a nagymamának fogat kellett húzatni, és elkísérte. Ha nem jelentkezik egy héten belül, szólok a védőnőnek, hogy keresse föl, és nézze meg, mi van vele. — De hát ez pofon egyszerű. — A világ legegyszerűbb dolga. Csak ehhez — tisztelet a kivételnek — bizonyos szemléletváltozás szükségeltetne. A szervezési nehézségekről nem is beszélve. — Mégse lehet kijelenteni, hogy ezt lehetetlen megszervezni. — Azt nem. Csak ahogy azt De Gaulle tábornok mondta: nehéz egy olyan országot kormányozni, ahol 374-féle sajt van. — Nem nehéz arra a megállapításra jutni, hogy a gyakori veszélyeztetett terhességek, koraszülések előidézője a nagyvárosi életmód, amely hátrányos a terhesség kihordásóra. — Vitathatatlan. Ahogy szerintem a nők túlzott foglalkoztatottsága is. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy vissza a főzőkanálhoz. Érdekes például, hogy a második gyerek kihordása sokkal nagyobb terhet jelent. Mert már ott az első, akivel éppen ebben az időszakban van a legtöbb gond, s a család se aináiozza íiinyiri az anyát, mint eise terhessége loejen. Aztán a közös lakás az anyóssal. Sokszor mondom a kismamáknak, hogy nem lenne-e jobb, ha otthon maradnának betegállományban. Isten őrizzen, váiaszolják, a munkahelyemen még mindig jobbak a körülmények, mint otthon. Ez azonban már olyan terület, ahová az orvos keze nem ér el. Arról nem beszélve, milyen nehéz bizonyítani, hogy egy koraszülésben mekkora a szerepe annak, hogy valaki nagy távolságra dolgozik a lakásától, vagy az egyéb stresszhatásoknak. Egyébként készült most egy komplex program, az Országos Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet állította össze. Ebben az anaemiától kezdve a különböző megbetegedéseken át egészen a szociológiai okokig mindennel foglalkoznak. Valami egészen új felfedezés, persze, nem lesz ebből, de bizonyára tisztábban látunk majd. — Úgy tudom, néhány évvel ezelőtt megszüntették az idevonatkozó ismeretterjesztő kiadványok megjelentetését, mondván: olyan jól megy a népesedéspolitika, hogy minek erre pénzt kidobni. Egyáltalán : el lehet-e érni azzal valamit, ha egy orvosi rendelő várótermében ki van rakva az asztalra nyolc-tíz féle brosúra? — Hát olyan mértékben nem, hogy az mindrn gondot megoldjon. De menjünk vissza egészen a házasságig, amely előtt még mindig kötelező a tanácsadás. — Miért mondja, hogy ,,még mindig"? — Hát mert remélem, hogy egyszer talán eljön az idő, amikor nem lesz kötelező. Ehhez azonban az kellene, hogy az iskolai és a családi nevelésben az a gyerek több információt kapjon. Mert mi az alatt a fél óra alatt, ha mindent beleadunk, akkor sem tudunk tulajdonképpen a házasságra vagy az egész életre szóló tanácsokat adni. De ha ezeket az embereket két év elteltével valamilyen módon vissza tudnánk csábítani: akár azért, mert még mindig nem született gyermekük, akár mert már volt egy sikertelen terhességük. Tehát azt kellene szorgalmazni — a gondozás színvonalának javításával párhuzamosan —, hogy a kívánt terhesség előtt minden nő átessen egy bizonyos típusú vizsgálaton. Mi ezt TERHESSÉGALKALMASSÁG néven emlegetjük, jobb kifejezés híján ezt írjuk ki az ambulanciánkra. Aki csak később akar gyereket, azzal megbeszéljük a védekezést, azaz az aktív családtervezést, s ha úgy gondolja, itt az idő, jöjjön el újra S akkor megnézi a nőgyógyász, a genetikus, elbeszélget vele a pszichológus, egyszóval felkészítjük a terhességre. Ha ez a tevékenység aztán színvonalasabb gondozással találkozik, akkor a kettő együtt egész biztos, hogy megfelelő eredményt hoz. Mert nekünk most nem csak a számok okoznak gondot. A minőséggel van az igazi baj. Hiszen végeredményben nemcsak az a cél, hogy minél több akármilyen gyerek legyen, hanem hogy egészséges gyerekek szülessenek. — Közismert, hogy a házassagok 10—12 százaléka meddő. Fele-fele arányban a nők, illetve a férfiak hibájából. Éppen ezért: mi lenne, ho a terhesség-8