Budapest, 1981. (19. évfolyam)

11. szám november - Tardy Lajos: A meseköltő dunai utazása

HONISMERET dunai utazása nagy Medárd-napi vásárra. A hajón már nem akadt hálóhely. .Vlég háromnapi utazásunk volt hátra ahhoz, hogy elérjük célunkat: előbb még el kellett hajóznunk Apatin, Mohács, Baja, Tolna, Paks, Földvár és Ercsi mellett. Mind a hét városnál ujabb útitársakra számíthattunk, akik ugyanoda igvekeztek. Legújabb utasaink valódi, vérbeli falusi magyar nemesek voltak. Valamennyien világospiros vagy világoskék csíkos, tarka vászonkabátot viseltek. Nyakuk csupasz volt, és nagy szakállt növesztettek ez alkalmasint ártatlanságot és erőt jelentett. Sapkájuk zöld, sárga és piros szövetdarabokból volt összevarrva, vagyis a magyar nemzeti színeket? képviselte. Kivétel nélkül bajuszt viseltek, mely úgy meredezett ki arcukból, mint az orrszarvú szarva (...) Délután Mohácsra érkeztünk, ahol másnap reggelig kellett maradnunk. A város melletti síkság különös hírnévre tett szert azáltal, hogy itt zajlott le a csata II. Lajos magyar király és Nagy Szulejmán között. Ezt a csatát az a festmény örökíti meg, amely túl a városon, a püspöki palotában található. Én is elindultam a többiekkel, de visszafordultam nem volt kedvem a hosszú sétára. Betértem egy borbélyhoz prózai dolog, de ilyenné válik az ember utazás során. így hát nem láttam azt a képet, amelyről utastársaim annyit beszéltek, de hát, ugye, nem lehet mindent megtekinteni!? Láttam azonban egy másik képet. Bent, a szegényes borbélyműhelyben egy papírlapon igazi magyar festmény függött, aminőt négy schillingért lehet vásárolni. A képen két imádkozó angyal lebegett a légben, alatta pedig két kéz kulcsolódott egymásba, ezzel a szöveggel: „A barátok részére"; mellette két erős ököl ábrázolata, „Az ellenség részére" felirattal. Olyan kép volt ez, mely tán jobban jellemezte Magyarországot annál a festménynél, amelyet a püspöki palotában láthattam volna, de ahová nem volt kedvem elsétálni. Fáradt voltam ekkor, s untam az egész dunai utazást. Ha nem is hangzik szépen, ez felel meg az igazságnak. Elhagytuk Mohácsot. Hajónk zsúfolásig megtelt utasokkal, háromszáznál is többel, és még továbbiakkal is kellett számolnunk Pestre érkezésünkig. Ládák, székek és csomagok felhalmozva tornyosultak olyan magasságig, ameddig a hajókerekek emelkedtek. Az emberek a fedélzeten és a fedélzet alatt kerestek maguknak helyet; ha nem is ülő-, de legalább állóhelyet. A legjobb helyet egy török zsidó mondhatta a magáénak, aki Zimony óta utazott velünk. Állhatatosan őrizte eredetileg elfoglalt helyét; vidáman, mintegy az egész utasnép bohócaként ült egy kiterített szőnyegen, és a lába között nagy boroskancsót tartott. Pillanatonként ivott egy kehelyből, és kakaskukorékolásszerűen énekelt, közben-közben sóhajtozva, mint egy szűzlány. Egy vörös nadrágos hajdú széles fehér köpenyben reggeltől estig egy helyben állt, háttal a kapitány kajütjének, és szakadatlanul füstölt pipájából. Néhány öreg zsidó hangosan olvasott fel önmagának zsidó szent könyvekből. Néhány összehordott batyun családok ültek, és hagymát ettek kenyérrel vagy kártyáztak, vagy lustálkodtak. Egy fiatal katona egy leánykának tette a szépet, míg két tiszt egy örmény fiúcskával tréfálkozott, akit Antoniónak hívtak, és Ádám atya nagy megrökönyödésére óvták attól, hogy szerzetességre szánja magát! Megmutatták neki kardjukat, bajszukat mutogatták, fejükre tették színpompás csákójukat. A fiú mosolygott, Ádám atya pedig a fejét rázta. Vidámság, kiabálás, zsivaj és mormogás uralkodott fenn és lenn. Estére a helyzet még rosszabbodott. Asztalokon és padokon kellett aludni, mi több: az asztalok és padok alatt, még a kajütök ablaknyílásaiban is. Néhányan felöltözve feküdtek, mások kényelembe helyezkedtek, és elhitették magukkal, hogy saját jó ágyukban fekszenek odahaza. Bent a hölgyeknél is teljes volt a zsúfoltság; néhányan a legidősebbek közül bátorságot vettek, és nálunk helyezkedtek el, az ajtón belül. Mások a lép-Fólül a Gellérthegy (Bloksberg), alul a Diana-fürdő Fölül a Kristóf tér, alul a Laszlofszky-major (!) Fölül az Indóház, a Nyugati pályaudvar elődje, alul a Pfauen Insel, azaz a Páva-sziget a Városligetben, ma a Széchenyi-fürdő van a helyén