Budapest, 1981. (19. évfolyam)

11. szám november - Tardy Lajos: A meseköltő dunai utazása

A meseköltő dunai utazása csőkön kerestek nyugvóhelyet egymás felett. Az egész fedélzet egyetlen nagy közös ággyá változott. (...)• Mohács után a harmadik reggelen felvonták a magyar lobogót, mely felül piros, alul zöld, s közepén fehér mező látható. A jobb mező a Drávát, Szávát és a Tiszát, a bal mező a három hegységet, vagyis a Tátrát, Fátrát és a Mátrát ábrázolja, felette a ferdekeresztű korona, amelyet Szilveszter pápa ajándékozott Szent Istvánnak. Aki nem viselte a fején, nem nevezheti magát Magyarország királyának. Ekkor már a párás levegőben Pest városa feküdt előttünk. Micsoda látvány! Hogyan is lehetne szavakkal leirni ezt a látomást, s azt a napfényt, amelyben minden megéledt ? A pesti oldalon épületsor, palota palota mellett. Mekkora élet és nyüzsgés! Magyar gavallérok, zsidó és görög kalmárok, katonák és parasztok tolonganak. Éppen a Szent Medárd-napi vásár zajlik. A túlsó parton magas, fűzöld hegy, lábánál kisebb, tarka házak sorakoznak; néhány házsor a domboldalon. Ez Buda, Magyarország fővárosa. A Vár, a magyar Akropolisz fehér falai a zöldellő kertek fölé emelkednek. A két várost hajóhíd köti össze. Mekkora nyüzsgés és mozgás! A híd ingadozik, amint a kocsik végiggördülnek rajta. Katonák menetelnek, szuronyok csillannak meg a napfényben. Paraszti zarándokok porcessziója ér a híd közepére, a kereszt ragyog, énekszó hatol el hozzánk. A folyamot szinte elborítják a hajók és bárkák. De hallga! Muzsikaszó hangzik. Csónakraj tart fölfelé a folyamon, valamennyiben tucatszámra magyar zászlók. A vízpartot embertömeg szegélyezi, miféle felvonulás ez ? A csónakban ülök jóformán meztelenek, de mind háromszínű sapkát viselnek. Szól a zene, zászlók lobognak, az evezők megcsobbannak. Vajon mit jelent mindez? Megkérdezek egy ifjú hölgyet, aki szintén ezt a pompázatos felvonulást nézi. Elmagyarázza, hogy a katonai úszóiskola tisztjei és kadettjei versenyt úsznak a Gellérthegy irányában. Mivel a folyó sodra ellenében képtelenség úszni, ezért csónakkal eveznek felfelé, zászlóval és zeneszóval. Tetszetős, különleges látvány. Mindenki lelkes és ünnepek a templomok harangjai zúgnak. A hangulat pünkösdi. Partra* lépünk. Szállodát keresünk, mely nagy és pompázatos, ugyanakkor arcátlanul drága. Vásár idején nincsenek szabott árak. Bejárjuk Pestet; hiszen ez Bécs, de legalább egy darab Bécsből. Ugyanazok az üzletek, ugyanazok a tarka, jól festett cégtáblák arcképekkel és allegorikus ábrázolatokkal: az ember kedvet érez arra, hogy elálldogáljon előttük. Lám, a kávéház felett aranyozott betűkkel a felírás, alatta a „mennyei kávéforrást" ábrázoló kép. Az asztalt angyalok ülik körbe; a legszebbek egyike merít a forrásból, melyből barnásfeketén, virágok közül bugyog elő a kávé. A közeli utcában a „Stock am Eisen", vagyis a vastuskó, akárcsak Bécsben, a Duna menti őserdő emléke. Minden vándorló mesterlegény belevert egy szeget a fába, mindaddig, amíg akadt egy pont, ahová be lehetett verni, s így a fából vasfa lett, csupa vasszegből. Ilyen buzogánya n v-Herkulesnek sem lehetett. A nagy árvíznek már nyoma sincsen; minden házat újjáépítettek, minden újabbá és pompázatosabbá vált. Budának színháza van, Pestnek kettő is, amellett a Pesti városligetben egy nyári színház. Itt különösen tetszett Varry A. szerzeménye, a Treff király, avagy A játékos sírásó című daljáték. A pesti színházak közül a Nemzeti Színház a kisebb; itt csak magyar nyelvű színdarabokat adnak. Jók a színészei, jó az egész együttes, és -miként mondottam — telt házak előtt játszanak. Koncertteremnek is használják. Meghallgattam magyar fordításban Mendelsohn Bartholdy Paulus vagy mint magyarul nevezik: Pál című oratóriumát. A királyi Városi Színház nagy és díszes, de megvilágítása rossz. A Németországban ünnepelt szász Emil Devrient mint vendégszereplő adta itt Sanchot Raupach Die Königstochter ein Bettlerweibjában és Bolingbrokot Seribe Egy pohár víz című darabjában. Természetesség és igazság jellemezte ennek a művésznek a játékát, messze kimagaslott társai sorából. Mégis többen is voltak, akik láthatólag a közönség kedvencei voltak, különösen egy hölgy, akit felettébb modorosnak találtam, de minél jobban hasogatta a színpadot, annál lelkesebben tapsolt a közönség. Meglátogathattam a Nemzeti Kaszinót is. Valóban nagyszabású, és gazdagon el van látva könyvekkel, lapokkal. Az idegent külö„A nagy Nemzeti Színház" nősen megkapja az ország nyelvén megjelenő újságok és folyóiratok nagy száma. A legjelentősebb s legolvasottabb magyar költő, mint mondják, Jósika Miklós; regényeket is írt, különösen Csehek Magyarországon című regényét dicsérik. Feltették a kérdést: akad-e magyar mű, amelyet dán nyelven is kiadtak ? Én csak egyet tudtam megnevezni, éspedig Széchenyi könyvét, a Néhány szó a lóverseny körül címűt — és hozzátettem, hogy ezt a könyvet éppen legkedvesebb barátom fordította le. A magyarok nagy lelkesedéssel beszélnek Széchenyiről és hazájának tett szolgálatairól. Legérdekesebb műveként a Hitelt említették. Széchenyi arcképe ott díszlett valamennyi könyvesbolt vitrinjében, de annak a gőzösnek a társalgójában is, amellyel továbbhajóztam felfelé a Dunán. Mielőtt útrakeltem volna, még egy kis kirándulást tettem Budára, Gül Babának a Császár-fürdő felett emelkedő sírjához. A török szentnek Keletről hozunk üdvözletet, a vén Sztambulból, Mohamed zöld zászlajától. Arcára borulva fekszik egy karimátlan fehér filckalappal homlokán. Vajon nem láttam-e már egyszer Perában, a mevlevik féktelen táncforgatagában ? Ez a dervis gyalogszerrel vándorolt ide, hegyeken-pusztaságokon keresztül, egy idegen néphez, a keresztények városába. Zarándokútja véget ért, melynek emlékére egy tarkára festett fakardot akaszt a falra, ismét arccal borul a földre, és úgy mormolja: „Nincs Isten Istenen kívül, és Mohamed az ő prófétája". Leszáll az est. A nap hatalmas, vörös korongként száll alá. Kelet fia hallgatagon lépked a magas vár felé. A legelhagyatottabh utat, a legfélreesőbb bástyát keresi fel. Lehajtott fejjel újabb imát mond. Távolabb a nép egyszerű fia áll, tekintete az idegen felé fordul, és saját gondolataiba mélyed. Éjszaka, ennvit tud, nincs nyugalom ezen a helyen; éjfél előtt egy órával egy elkárhozott lélek bolyong itt, egy óriás termetű török. Vállára emeli a legnagyobb ágyút, és azzal körüljárja a sáncot. És amikor az óra elüti a tizenkettőt, visszahelyezi az ágyút a helyére, s eltűnik. Vajon ezen az éjszakán fog-e szavakat váltani az élő a holttal? Csend honol a bástyán, és csend van abban a kis sírkamrában, ahol Gül Baba szunvnyad. 36