Budapest, 1981. (19. évfolyam)

11. szám november - Sz. L.: PAT-ötletek

nyitja. 1978-ban 1569-en, 1979-ben 1603-an, 1980-ban pedig 1544-en vettek részt aktívan — tehát egyrészt komoly felelősséggel bíró, másrészt pihenve tanító, szórakoztató— munkánkban. Szeretném kiemelni a barlangi mentőszolgálat nehéz és veszélyes munkáját. — Hogyan kedvelték meg a városi ,,természetjárást/'" — A környezetünket akartuk megismerni, elsősorban a fővárost, de minden olyan vidéki várost is, mely a turistaforgalomban eddig csak amolyan „átmenő forgalmat" bonyolított le, mint Szentendre, Esztergom és Gyöngyös. 1959-ben próbaképpen budapesti háziversenyt rendeztünk. Kb. harmincan vettek rajta részt. Különféle tereppontokat kellett megkeresni, s a legnagyobb derültséget keltett, mikor az egyik „utasítás" alapján a versenyzők — így a feleségem is, aki természetesen nem tudott semmiről — a saját lakásunkban fölállított sátornál kötöttek ki. így kezdődött, vidámsággal, de a komoly dolgokat sem feledve. — Mi változott az eltelt húsz év alatt? — A városismertető verseny vonzó sport lett, hiszen a székesfehérváriak, pécsiek, szegediek is követtek bennünket. Egy-egy versenyen ma már nem ritka a 80—90 fő. Érdekes, hogy a vidéki versenyeken — a fővárosi részvevőkkel együtt — gyakran nagyobb a létszám, mint egy-egy pesti megmozduláson. A 2—2 fős csapatok eddig három kategóriában versenyeztek: vidéki, ifjúsági és külön értékeltük a VM Turista Egyesület tagjait. 1980-tól bevezettük a családi kategóriát: szeretnénk, ha a szülők a gyermekeiket is elhoznák egyik-másik városismertető túránkra. — Az 1981. évi városismertető' verseny kérdőívén közel másfél száz, történelemmel, politikával, földrajzzal, irodalom-, művészet-, építészet- és technikatörténettel kapcsolatos kérdés szerepel. Ki állítja össze a nem könynyű, nagy türelmet és találékonyságot igénylő fejtörőt, s díjazzák-e a győzteseket? — Célunk, hogy tanulva tanítsunk; a kérdéseket Frojimovies Gábor barátommal állítjuk össze. Először mindketten bejárjuk a megismerendő városrészt (kerületet), följegyezzük az útközben talált emléktáblákat, szobrokat, érdekes épületeket stb. s csak utána következik a „könyves" munka. Mondanom sem kell, minden irodalmat — lexikonokat, helytörténeti, művészeti munkákat, enciklopédiákat, városmonográfiákat stb. — saját pénzünkből vásárolunk meg, hiszen az effajta munkához a házi könyvtár elengedhetetlen. Most voltam hivatalos kiküldetésben Olaszországban, onnan is színes diakockákkal, térképekkel, könyvekkel tértem vissza. Egy-egy versenyünkön minden kategóriában három-három díjat adunk ki: az első csapat 300 Ft értékű, a második 200 Ft értékű, a harmadik kb. 100 Ft-ot érő „ajándékot" — könyvutalványt — kap. — A családja nem zsörtölődik, hiszen a városi ,,turistáskodás" időigényes hobbi, nem beszélve az előkészítő munkáról? — Feleségem is „városismerő", legutóbb éppen Szegeden voltunk együtt, a Villamosenergia Ipari Turistaegyesület versenyén. Huszonhat éves fiam pedig nemrég gyalogolta le a KINIZSI 100-ast, vagyis 24 óra alatt tett meg 100 kilométert. A nem könnyű túrán 190-en indultak és 69-en értek célba. Örülök, hogy a fiam is köztük volt. Sz. L. 33