Budapest, 1981. (19. évfolyam)

11. szám november - Dr. Avar Pál: Figyeljünk egymásra!

DR. AVAR PÁL Figyeljünk egymásra! „Lelki klub ' az Egyesült Izzóban Áz Egyesült Izzóban két évvel ezelőtt alakult meg az első olyan klub, amely valamiféle öntevékeny lelki tanácsadást végez. A gondolatot már öt évvel ezelőtt felvetettük egy eszmecserén, vagy ahogy mostanában mondják: brain storming-on. A jelenlevők, a hevenyészett agytröszt jeles tagjai egyhangú lelkesedéssel fogadták az ötletet. Ennek lényege az volt, hogy az egyes művelődési házakban — kezdetben csak kettőben-háromban, inkább csak kísérletképpen — meg kellene szervezni egyfajta lelki tanácsadást. Erre a feladatra, némi díjazás ellenében, meg kellene nyerni egy családi, házassági és általában a gyakorlati életproblémák rendezésében járatos, már nem egészen fiatal pszichológust, aki minden héten egyszer, a műsorban meghirdetett időpontban néhány perces, úgynevezett népszerű tudományos előadást tartana a lélektan közérdekű fejezeteiből. Ehhez a kiselőadáshoz mindenki hozzászólhatna, kérdéseket tenne fel, alkalmasint saját személyes gondját-baját is elmondhatná. A felmerülő kérdésekre elsősorban a pszichológus előadó válaszolna, de válaszolhatnának rá mások is — a hallgatóság soraiból. Előre megjósolható, mondtuk azon az eszmecserén többen is, hogy néhány hét alatt létrejönne az előadások törzsközönsége, és ezzel már meg is lehetne alapítani a klubot. Nem volt kérdéses senki számára, hogy így lehet odavonzani a művelődési házakhoz azokat, akiknek kínzó problémáit jelenleg még semmilyen intézmény nem igyekszik megoldani. Ezek a gondok-bajok többségükben még nem érik el azt a „nagyságrendet", amelynél már felfigyel a környezet jelzésére valamely intézmény bekapcsolásával a társadalom. A konfliktusok szülte szorongások, kedélyzavarok, az együttélést nehezítő vagy azt súlyosan zavaró feszültségek, súrlódások, a még csak öngyógyítás számba menő szeszfogyasztás, gyógyszerevés, a legkülönfélébb nemzedéki ellentétekből fakadó szűkebb és tágabb körű közéleti anomáliák stb. a keletkezésük idején még nem igényelnek feltétlen szakorvoslást, olykor még különösebben szigorú fellépést sem. Ezek azok az emberi dolgok, amelyek ebben a stádiumban még megbeszélhetők, úgy is mondhatnánk, hogy a kollektív bölcsesség segítségével eredményesen orvosolhatók. „Mi más ez, mint maga a tiszta megelőzés?" — döbbentünk rá többen is, de azután még három évig nem történt semmi. Akkor jutott tudomásomra egy rokon próbálkozás, egy valódi „alulról jövő kezdeményezés", a „Figyeljünk egymásra!" című műsorszám az Egyesült Izzó szakszervezeti kultúrprogramjában. Kiderült, hogy ennek kigondolója, Benyó Mónika könyvtáros is valami olyasmire gondolt, amit mi kieszeltünk. Mint később elmondta, arra várt, hogy előbb-utóbb akad pszichológus, aki elfogadja ötletét, és közös erővel megvalósulhat élete legszebb álma: a lelki tanácsadó klub. Dr. Valkai Zsuzsa pszichológus munkatársammal olyan üzemet kerestünk, ahol az alkoholizmus betegséget (sokak szerint már járványt) megelőző mentálhigiénés tevékenység modelljét megteremthetnénk. Az Alkohológiai Tudományos Módszertani Központ megszervezésével az egészségügyi kormányzatnak is az volt a célja, hogy a többnyire sikertelen gyógyító eljárások helyett, illetőleg azok mellett kidolgozza az egészségügyi megelőzés elméletét és gyakorlatát. Szerény anyagi lehetőségeink ismeretében nem gondolhattunk, még ma sem gondolhatunk arra, hogy valami nagyarányú aktivitásba kezdjünk, mindent elsöprő hadjáratot indítsunk a már-már népbetegség számba menő iszákosság ellen. Erőinket felmérve modellek létrehozására határoztuk el magunkat. így szerveztük meg a XIII. kerületi úgynevezett Angyalföldi Modellt. Jó, ha lesz üzemi modellünk, s erre az Egyesült Izzó minden szempontból alkalmasnak ígérkezett. 1979 szeptemberében kezdtük el a munkát. A Tungsram szakszervezeti könyvtára akkor már gazdag gyűjteményt mondhatott magáénak, de az olvasás, különösen pedig a „klubozás" feltételei meglehetősen szegényesek voltak. így hol az ifjúsági klubban, hol a könyvtárvezető szobájában gyűjtöttük össze az érdeklődőket. Felváltva jártunk ki Valkai kolléganővel, olykor még külső, tehát gyáron kívüli érdeklődőt is magunkkal cipeltünk. Az üzem pszichológiai laboratóriuma és az üzemorvosi kar érdeklődve figyelte munkánkat. Ha volt idejük, személyesen is megjelentek kiselőadásainkon, és nemegyszer kiegészítették a mondanivalónkat. Kapcsolatunk különösen akkor vált szorosabbá, amikor ágyat is tudtunk biztosítani neurózis osztályon a rászorulóknak. Tehát, akinek a klub gondozása nem volt elég, azt be tudtuk fektetni szanatóriumba. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy ez a módszer az alkoholellenes klubnál már bevált. A visszaeső klubtagot mindig soron kívül felveszi a kórház. Két-három előadás után azt tapasztaltuk, hogy bármilyen témát tűzünk napirendre, az eredmény ugyanaz lesz: az emberek szívesen beszélnek lelki dolgaikról, magukról, munkahelyi feszültségeikről, családi gondjaikról, és mindig azt mondják el, ami foglalkoztatja őket, bármilyen lazán függ is az össze az előadás témájával. A műsorfüzetben meghirdetett előadást minden esetben közhírré tette a gyári hangosbemondó is. A kis helyiségben szoroskodó húsz-huszonöt ember feszülten figyelte az orvos-pszichiáter vagy a pszichológus szavait. Az Országos Egészségnevelő Intézet legújabb kisfilmjében a nyilvánosság előtt is megszólalhattak a klub tagjai. Cz. E. esztergályosnő elmondta, hogy sohasem képzelte volna, hogy ennyire képes megnyílni mások előtt. „Mintha valami varázslat történt volna velem, egyszerre csak meghallottam a saját hangomat: beszélni kezdtem. . . Mondtam, mondtam a problémáimat, amiket szinte magam előtt is titkoltam azelőtt. Csak az lehet a magyarázata, hogy mások hasonló problémáinak hallatán eredt meg a nyelvem." A könyvtárosnő számított ugyan arra, hogy a kibeszélés igényével jönnek majd össze az emberek, mégis meglepődött, amikor ez megtörtént. K. L.-né, egy másik munkásnő a sajtóból vett szakkifejezésekkel fogalmaz: „Nagy nyomás nehezedik ma mindenkire, súlyos stressz, amely az információ áramlásából fakad. Mindezt nehéz feldolgozni, ehhez jönnek még a személyes, valamint a munkahelyi közvetlen információk, problémák. En ötvenéves vagyok, van egy lányom és kétéves unokám, tehát három nemzedéknek kell egyeztetnie a dolgait ahhoz, hogy legalább valami tűrhető alkalmazkodás jöjjön létre. Hát ez nem megy. Itt a klubban nagy tanulság számomra, hogy mások is hasonlóképpen élnek, és hasonló nehézségekkel küzdenek. Úgy érzem, hogy amit társaink felvetnek, és ami választ erre kapnak, az nemcsak nekik szól, hanem nekem is." K. L.-né elárulja, szeretne kicsit beletanulni a pszichológiába, hogy némi alapot szerezzen a rébuszok megoldásához. Amióta a könyvtárat felújították, azóta a belső szobában szép gyűjteményt raktak ki a polcokra a könyvtár dolgozói pszichológiai témájú könyvekből. Bőven lehet itt válogatni Buda Bélától Szilágyi Vilmosig, a pszichológia történetétől a szexualitás problémáiig mindenféle könyv közül. A Figyeljünk egymásra kör tagjai ezeknek a könyveknek a társaságában gyűlnek össze rendszeresen, és ezekből a könyvekből kölcsönöznek ki egyet-egyet tetszés szerint. A tapasztalat azt mutatja, hogy amióta a klub működik, a könyvtár forgalma Is megélénkült. A klub tagjai időnként moziba is^együtt mennek. Megnéztek például egy Ingmar Bergman-filmet, a Personát. Azután a legközelebbi összejövetelen megbeszélték a lélek különös mélységeiben kutakodó filmrendező művének mondanivalóját, de megkritizálták esztétikai eszközeit is. Tervezik, hogy színházba is eljárnak majd, ott is olyan darabot akarnak „kiszúrni", mint például Schaffer műve, az Equus. M. M.-né a munkaügyön dolgozik. Azért jár a klubba, mert hivatali munkája során sok emberi problémával találkozik, amely előtt értetlenül áll. Örömmel tapasztalja, hogy a Figyeljünk egymásra klub valóságos tanfolyam a számára. Itt megtanulja, hogy