Budapest, 1981. (19. évfolyam)

11. szám november - Dr. Kerti József: A kuruzsló önérzete

DR. KERTI JÓZSEF A KURUZSLÓ ÖNÉRZETE Egy antitalálmány tündöklése és bukása Az elmúlt években többször olvashattunk méltatást vagy bírálatot a szakmai és az ismeretterjesztő sajtóban, napilapokban a Folyadékok elektromos kezelése című könyvről és a szerzőnek más írásaiban, szabadalmi okirataiban is tárgyalt úgynevezett folyadékkezelő eljárásáról. A közlemények egy része forradalmi jelentőségű műszaki alkotásnak, tudományos vívmánynak tartja, más része viszont csalásnak, szemfényvesztésnek. Érthető tehát, hogy a téma újra az érdeklődés fókuszába került Mezei András: Ilyen gazdagok vagyunk? (Magvető, 1981) című igen értékes, időszerű cikkgyűjteménye nyomán. A szónoki kérdés Melyik tábornak van igaza? Zseniális felismerésről van szó vagy szélhámosságról? A kérdést különösen kiélezte a Műszaki Élet ez évi 11. számában (május 29.) megjelent: Kakukktojás a gyűjteményben című közlemény, mely azt hangsúlyozza, hogy Mezeit tévedésbe ejtették a „találmányt" méltató hangzatos-zengzetes — de üres — szólamok (például: dipólerők, hidratáció, cibotaktikumok), olyannyira, hogy a tudományosnak tűnő blöffölés hatására P.-t a költő-forradalmár József Attila nyomdokain haladó, korát megelőző misszionáriussá minősíti, akit nem értett meg a nemzet, mert nem ismerte fel nagyságát. A „kakukktojás" szóhasználat arra vonatkozott, hogy Mezei az elektromos folyadékkezelés P.féle változatát a valódi találmányok közé sorolta, s ezzel kockára tette a bevezetőben vázolt konstruktív célkitűzését. Azon olvasóink számára, akik netán ezúttal értesülnek előszóra P.-féle folyadékkezelésről, hadd ismertessük ezt röviden. A találmányi leírások és az azokat népszerűsítő közlemények szerint a víz és számos más folyadék az elektromos térerősség hatására elektrolízis (vagyis az áram átvezetése) nélkül is megbolondul. (Nem elírás: a kifejezés, miként Mezeinél is olvashatjuk, P.-től származik.) A bolond folyadék tulajdonságai azután — örvendetes módon — a gyakorlati felhasználás szempontjából mindig előnyösen alakulnak. Az ilyen folyadékok meghosszabbítják az emberéletet, meggyógyítják a rákos daganatokat, elősegítik a fogamzásgátlást, a növények fejlődését, javítják az ételek-italok ízét, a beton kötését és szilárdulását, növelik a benzin oktánszámát, enyhítik környezetvédelmi gondjainkat, megakadályozzák a vízkő és „tejkő" képződését, fokozzák a kenőolaj kenését, a magvak csírázását, a mezőgazdasági terméshozamokat. Mindezt — miként Mezei írja — igazolják a szabadalmi okiratok is, hiszen a P.eljárásra itthon és egy egész sor más országban szabadalmi oltalmat engedélyeztek. Szó szerint idézzük a könyv 316. lapjáról Mezei érvelését: „tegyük fel a szónoki kérdést: az imént felsorolt országok megadták volna a szabadalmat, ha a P.-találmány nem volna jó?" Lám — válaszolhatnánk —, milyen egyszerű feladat az örök élet titkának megoldása, a csodálatos gyógyhatású életelixír, a megifjító ősbalzsam receptje, hiszen csupán el kell érni, hogy különböző országokban szabadalmat adjanak rá. Nota bene: már az örökmozgót is sikeresen szabadalmaztatták. (Nem tévedés: sikerült a termodinamika törvényeit hatályon kívül helyezni, és az örökmozgót ma már szabadalmi okiratok hitelesítik!) Ne legyünk tehát kicsinyesek, vállaljuk továbbra is az évek számának függvényében progresszív fenntartási költségeket a P.-szabadalmakra (az innovációs alap terhére, vagyis az állam kontójára). Aki ugyanis kétségbe vonja a találmány műszaki alkalmasságát —, olvashatjuk P. írásaiban — a törvénnyel kerül szembe: a törvény védi a feltalálót! Nos, Mezei idézett érvelésében, szónoki kérdésében nemcsak a jóhiszemű, de műszaki kérdésekben járatlan író naivitása tükröződik, hanem egy olyan megtévesztő szemlélet is, mely nagyon is mélyen meggyökeresedett a közfelfogásban, anélkül, hogy annak veszélyeire kellő időben felfigyeltünk volna. Ezért időszerű, hogy a szabadalmi oltalomnak, mint jogintézménynek a valódi rendeltetését és társadalmi szerepét közelebbről megvizsgáljuk. Mindenekelőtt azonban tisztáznunk kell a konkrét témára vonatkozó alapkérdést: van-e alapja a P.-féle felfedezésnek, vagy csupán puszta látomásról, blöffölésről van szó? A szolnoki válasz P. állítása: a gyakorlatban bevált találmánya iránt nemzetközi méreteket öltött az érdeklődés. Tudományos felismerései a természetre vonatkozó ismereteink alapvető revízióját teszik szükségessé. A találmány számszerűen értékelhető belföldi hasznosítási eredménye — a szakértők számítása szerint — évi mintegy 800 millió forint (!). Minthogy az emberélet értéke nem számszerűsíthető, a rák gyógyításából és az élet meghosszabbításából származó eredmények természetesen nem szerepelnek a szakemberek kalkulációjában. A valóság: a gyakorlati hasznosításra belföldön sok, külföldön egy kísérlet történt. Az összes ilyen kísérlet megbukott, sőt, egyenesen botrányba fulladt. Miként Mezeinél is olvashatjuk, a találmányt kezdetben bizalommal fogadó hasznosító vállalataink — P. előadása szerint — egytől egyig bűnszövetkezetnek bizonyultak, csatlakoztak a „szakma frontális ellenállásához", „arc nélküli rosszakarókká", „szellemi szabotőrökké" váltak. Ugyanilyen minősítésben részesültek azok a szakemberek is, akik mélyebben és érdemben vizsgálták, ellenőrizték P. „felfedezésének" természettudományi, illetve ténybeli alapjait. Ha a Mezei könyvében — az író tévedésbe ejtése útján — megvádolt szakemberek és szocialista vállalatok valamennyien rágalmazási pert indítottak volna (ez természetesen jogukban állt, de nem volt kötelességük), akkor mintegy ötven párhuzamos eljárást kellett volna folytatni. Nem beszélve még a P.-től eredő szitkozódó levelek és feljelentések sorozatáról mindazon személyek és vállalatok ellen, akik elmarasztalóan nyilatkoztak a „találmányról". Az Inotai Alumíniumkohó kártérítési pert indított az Ady Mgtsz ellen, mely a P. szabadalma szerinti készülékek gyártására rendezkedett be. A három évig tartó bizonyítási eljárás során P. felvonultatta valamennyi szokványos érvét: találmánya bevált, hiszen sok országban szabadalmaztatták, s ezt igazolják a tudomány tételei is (például: Thomson-effektus, termoelektromos hatás, Maxwell-egyenletek). A hangzatos szólamok azonban nem befolyásolták a bíróságot. A szakértők bevonásával folytatott bizonyítás kizárólag azt kívánta tisztázni: bevált-e a szabadalom a gyakorlatban vagy nem. S a szolnoki megyei bíróság a Pf. I. 20. 468/47. számú jogerős ítéletében (1973. febr. 16.) megállapítja: a P.-féle „elektromos folyadékkezelő készülék rendeltetésszerű használatra alkalmatlan". A megyei bíróság a fellebbezési szakban szakértőként eljárt Budapesti Műszaki Egyetem kémiai technológia tanszékének bevonásával azt is tisztázta, hogy a hiba oka magában a találmányban rejlik. Néhány idézet a tanszék vizsgálati jelentéséből. Az „elektromos folyadékkezelő készülék" alkalmatlanságának oka: „a konstrukció alapelvében rossz". A találmány szerinti „kezelés" energetikai számításokkal igazolhatóan „semmiféle változást nem hozhat létre a vízben" ... „a perbeli készüléknél az azzal kezelt vízben semmiféle elektromos térerő nem jön létre, és így hatást nem fejthet ki." A „feltaláló" által közölt gyakorlati, hasznosítási eredmények „teljes egészében megalapozatlan állítások" ... „sehol az ország területén vagy azon kívül nem működött olyan P.-féle folyadékkezelő készülék, mely az állított hatásokat produkálta volna" P. feltaláló ellenszakvéleménye áltudomá-