Budapest, 1981. (19. évfolyam)
11. szám november - Kertész Péter: Egyik eteti, másik üldözi
dolgozója, köztük 111 állatorvos mindenütt ott van, ahol szükség van rá: a nagytétényi hizlaldában éppen úgy, mint az állatvásártéren, az állatkertben vagy a Ferihegyi repülőtéren. Munkájuknak köszönhető, hogy tömeges elhullás már nagyon régen volt. A fél év végi szakmai jelentésben olvastam, hogy a körzeti állatorvosok többek között 22 ezer nyúl és 4,6 millió tojás exportját hagyták jóvá. Az Élelmiszerhigiéniai Felügyelőség munkatársai a főváros valamennyi élelmiszer-termelő üzemét s állati eredetű terméket forgalmazó üzletét, piacát rendszeresen ellenőrzik. Sokan összetévesztik az állomás Lehel úti központját a fennhatósága alá tartozó állatkórházzal — mivelhogy mindkettő A legutóbbi állatszámlálú során 929 szarvasmarha volt Budapesten egyazon portálon van. A kórház az ötvenes években települt ide, az addigi katonalókórház helyére. A barakkenteriőr azóta mit sem változott — néhány tatarozástól, felújítástól s a sártengert megszüntető útburkolat kialakításától eltekintve. Évente 20 ezer a betegforgalom, legközelebb csak Gödöllőn és Dabason lehet macskát „miskároltatni" vagy kutya daganatát eltávolítani. Naponta hosszú sorban, türelmesen várakoznak gazdáikkal a mit sem sejtő négylábúak. Hiába, ha egyszer csak egy rendelő van! Többen megpróbálkoznak kapcsolataikkal vagy hovatartozásukkal előhozakodni, az ambuláns orvos rezzenéstelen válasza évek óta ugyanaz, hogy tudniillik ő meg a Szakszervezethez tartozik, igy aztán mindenki vár a sorára. A felszereltség úgy-ahogy elfogadható, a kihasználtság azonban távolról sem optimális. Ahogy mondani szokás: nincsenek meg a kulturált ellátás feltételei, jóllehet a már idézett minisztertanácsi határozat tulajdonképpen erre is vonatkozik. Komolyabb műtéteket végezni, emésztési zűröket, töréseket orvosolni csak itt lehet. A körzeti állatorvosok csak afféle elsősegélynyújtó tevékenységet folytatnak. Idős nénit szólítanak. Alig lehet elvenni tőle testéhez simuló macskáját, hogy megvizsgálják. A fénytelen szőrű jószág jócskán túl van a legszebb leányévein. De a szerelmi életről csak nem akar leszokni. A néninek meg nincs rávalója, hogy a kicsinyeket is tartsa. Ezért szánta rá magát, hogy — kerül amibe kerül — eltávolíttassa hűséges társa petefészkét. Két percig tart a vizsgálat, s bár le tudnám írni a néni tekintetét eközben. Akárha a saját, visszatéríthetetlen ifjúságát siratta volna el. 13 Ha lovat nem is, majmot bárki nyugodtan tarthat a lakásában A galambtenyésztésnek hagyományai vannak a fővárosban