Budapest, 1981. (19. évfolyam)

11. szám november - Kertész Péter: Egyik eteti, másik üldözi

telesből tartott állatok, illetve gazdáik jóvoltából keletkeznek. Ez az a front, ahol újra és újra összecsapnak az állattartók és ellenlábasaik, s bizony gyakran a többség húzza a rövidebbet. Már mint azok, akiknek legfeljebb barátaik vannak, de se kutyájuk, se macskájuk. Budapest főállatorvosa bármennyire is szeretne kutyát, második emeleti lakását alkalmatlannak tartja állattartásra. Igazsága van — ahogy jog szerint azoknak is, akik alkalmasnak találják a magukét. „Kutyát, macskát tartani szabadságjog!!" „A lakásán belül mindenki a maga ura." Kikezdhetetlen érvelés. Ahogy az is: minek Budapesten annyi macska, amikor már régen nincs rágcsáló a városban? S ugyanakkor bárki kapásból mutat öt olyan házat, ahol, ha megszámolnák, — márpedig macskaszámlálás nincs, „nem lehet mindenre rendszámot rakni" —, legalább harmincat találnának. Egyelőre. Mert hamarosan több lesz. És nem ám kedves cirmosok, kiscicák, Évente 20 ezer „pácienst" ápolnak az állatkórházban festményekről jól ismert pamutgombolyagot kergető kedvencek, hanem fáradhatatlanul randalírozó, környezetet szennyező, nemegyszer fertőzést okozó lények, amelyek, meglehet, már nem is ugranának az egérre, ha az valahonnan incselkedve előteremne. Faluhelyen, ha már mindenkinek van macskája, vízbe fojtják az újszülötteket. Az urbánus ember humánusabb ennél. Azt tartja: hadd szaporodjanak kedvükre. Csak nagyon kevesen ivartalanítják macskájukat. Ami ugyan nem ingyenes, mint az SZTK, de az állatkórházban a legbonyolultabb sebészeti beavatkozást is olcsóbban meg lehet úszni, mint a legtöbb embergyógyászaton. így aztán egyikünk eteti a macskákat, másikunk üldözi. A jogszabály szerint állatot „közterületet szennyező módon" nem szabad etetni — de ki tudja ezt ellenőrizni? Ráadásul, a fő macskatenyésztők idős, elesett, magukra maradt nénik, akik szerény nyugdíjból vagy rendszeres szociális segélyből élnek, s még ebből is HKI a legfőbb háziúr, amelynek egy-két döntéséből bizony hiányzik a megfontoltság. Mentségére szolgáljon az egész várost behálózó intézménynek, hogy hasonló csökönyösség sokirányú tevékenységének egyéb területein sem számít ritkaságnak. Egyébként bejelentési kötelezettség csak ott van, ahol hatósági engedély szükségeltetik. Építési övezetektől függően mondják meg, hol miféle állat tartható, illetve nem tartható. A méltányos jogszabály legfőbb őre, dr. Török Györgyné nem jogász, hanem állattenyésztési üzemmérnök. A városi galamboktól az oroszlánig minden hozzátartozik. Egész családja gazdász. Édesanyja tsz-elnökként ment nyugdíjba nemrégiben, az öccse agrármérnök, a férje úgyszintén. Úgyhogy állatellenesnek éppen nem mondható. Olykor mégis mindennek lehordják telefonon, ha macska-, kutya-, kanári- vagy egyéb ügyekben nem tetsző döntéseket hoz. Hol öngyilkossággal fenyegetőznek, hol az atyaúristennel. De mit tehet az a főhivatalnok, aki elé másodfokon olyan akta kerül, hogy teszem azt „egy japán kakas garázdálkodik a környéken, amely bármennyire is díszállat, naphosszat be nem áll a szája." Egyszóval „nem tartja be a szocialista együttélés szabályait". Vagy mi a teendő azzal a hosszú évek óta magányosan éldegélő nénivel, aki tízhúsz macskát tart a világítóudvarban, s ide több lakás éléskamrájának, fürdőszobájának az ablaka nyílik. Mert az ügyek — mégha az ilyenfajta tartás a közvélemény előtt természetesebbnek tűnik is — inkább az úgynevezett kedv-Cirmosok, kiscicák, pamutgombolyagot kergető kedvencek Az adóemelés időszakában egyik napról a másikra több ezer kutya került az utcára üldözi