Budapest, 1981. (19. évfolyam)

1. szám január - Kertész Péter: Az államigazgatás diplomatája

— Három hónap elteltével. De hát ott nem csak én nyilatkoztam. Fórum volt, ahol a Fővárosi Tanács vezetői válaszoltak a lakosság kérdéseire. — Na jó, de hát attól, hogy valakit beleültetnek egy székbe... —.. .és utána évekig tanul? Ezt a luxust már nem engedheti meg magának senki. Ha én két hónapon belül nem tudom, hogy melyek itt a fő feladatok, kulcsproblémák akkor adjam vissza, de nagyon sürgősen, a megbízást. Nem új fiúként jöttem én ide, a legnagyobb megye elnökhelyettese voltam, amely ráadásul határos a fővárossal. Millió fővárosi tárgyaláson vettem részt, nem egyet én vezettem, nem voltak számomra idegenek a budapesti problémák. Úgy csöppentem ide, hogy azonnal át kellett vennem az V. ötéves terv előkészítésének irányítását. Nem volt mese. Ez az a szituáció, amikor az embert bedobják a mélyvízbe, és aztán két eset van: vagy megfullad, vagy nagyon gyorsan megtanul úszni. — Nyilvánvaló, hogy gyorsan megtanult úszni, hiszen a szemem láttára is egyfolytában a soron következő VI. ötéves tervvel kapcsolatos dolgokról intézkedik, tájékoztatja az apparátusát. Gondolom, azokról a dolgokról, amelyeket két nappal ezelőtt az Országos Tervhivatalnál megtudott, illetve kibrusztolt. Ez volt a mindent eldöntő megbeszélés október 13-án? — Nem. Egy ilyen középtávú tervnek az összeállítása hosszú és ráadásul iteratív folyamat, ami annyit jelent, hogy számtalan dolog kapcsolódik egymáshoz. Nem lehet egy adott időpontban lezárni vagy lezártnak tekinteni — különböző stádiumai vannak. Másfél éve folyik a konkrét előkészítő munka. Magát a koncepciót október elején hagyta jóvá a Fővárosi Tanács, gyakorlatilag ez volt az első nagy szakasz befejező aktusa. A koncepció fő gondolatait, feszültségeit, ellentmondásait tárgyaltuk meg a Tervhivatallal. Vitáink voltak a központi tervező szervekkel. Mi ugyanis a fővárosnak valamivel arányosabb, harmonikusabb fejlesztését tűztünk ki célul, ami anynyit jelent, hogy az alapellátásban szeretnénk megőrizni az elért színvonalat, néhány területen szerény mértékben még javítani is. Ezzel némileg ellentétes módon a központi tervszámítások abból indultak ki, hogy lakásokat, lakásokat mindenekelőtt, akár az arányok csorbítása árán is. A vita ötezer lakás körül folyt. Mi azt mondtuk, hogy állami erőből 45 ezer lakást tudunk felépíteni, ők meg 50 ezer mellett kardoskodtak. A két álláspont közötti eltérés fedezete 2,7 milliárd forint, azaz enynyivel kevesebbet tudtunk volna ágazati fejlesztési célokra fordítani. Ez volt a kulcskérdés. Emellett volt még egy nagy probléma: az átmenet biztosítása 1980-ról 1981-re. A népgazdaság helyzete most olyan, hogy kevesebb beruházásra adódik lehetőség, ami a fővárosban elég meredek viszszaesést, közel 1,2 milliárd forintos csökkenést eredményezne, vagyis átmenetileg szűkíteni kellett volna a folyamatban lévő beruházásokat. Azt kell mondanom, hogy jó kompromisszumok születtek, és ezt nem a kötelező optimizmus mondatja velem, hanem a meggyőződésem. Mind a két problémakörben közelebb kerültünk egymáshoz. Mi úgy, hogy bizonyos költségcsökkenéseket lehetségesnek láttunk a tervezőmunka további szakaszában, s ily módon növelni tudjuk a lakásépítésre fordítható előirányzatokat. Feltornáztuk a lakásszámot 47,5 ezerre. Ugyanakkor a Tervhivatal növelte anyagi lehetőségeinket, ami által elértük a 48 ezres határt, sőt, bizonyos megoldások azzal kecsegtetnek, hogy a terv valószínűleg már 49 ezer körüli lakásszámot tartalmazhat. E pillanatban 48—50 ezer alsófelső határos intervallumot adunk meg. így szólt az egyezség. Ennek az anyagi és műszaki feltételei rendelkezésre állnak. A másik dolog az említett átmenet. Itt is óriási változás történt: az 1,2 milliárd körüli feszültség 200 millióra szűkült, azaz az alapellátást szolgáló, folyamatban lévő beruházások mindegyike befejezhető vagy folytatható 1981-ben. Néhány kisebb, nem feltétlenül az alapellátás körébe tartozó beruházás, teszem azt egy-egy vendéglátóipari egység, lassabban fog felépülni. De hát ezeknek a konkrét, tételes kidolgozása még az elkövetkező hetek, hónapok feladata. — Mi az mégis, amit tudni lehet a VI. ötéves tervről? Van meghatározott összeg a fejlesztésre? — Van. De nem lezárt összeg, még változhat. E pillanatban 63 és fél milliárd forint. Az előző tervidőszakra csak 61 milliárd volt. Tehát most valamivel több lesz, ami óriási jelentőségű. Ez biztosítja Budapest kiemelt fejlesztését, hiszen az ország egyéb területein 30—40 százalékkal csökken az infrastruktúra fejlesztésére fordítható előirányzat. Budapesten négy kiemelt programja van a VI. ötéves tervnek. Sorrendben az első a tömeges lakásépítés, második az egészségügyi alapellátás és kórházi fejlesztés, harmadik az általános iskolai tanteremfejlesztés, végül a felújítási programok. Az utóbbinál minőségi változás következik be az V. ötéves tervhez képest. A felújításokat ugyanis azonos módon akarjuk kezelni az új beruházásokkal. Vagyis lakóházban, intézményben, közműben, útban növekszik a rekonstrukciós munka. — Hallhatnék valamit a főváros foglalkoztatáspolitikájáról is? — Ez összefügg a demográfiai helyzettel. Úgy is mondhatnám: ilyen szempontból történelmi korszakváltáshoz érkezünk, hiszen a felszabadulás után a mostani lesz az első olyan tervperiódus, amikor nem növekedni, hanem csökkeni fog a főváros lakossága. Nem drámai módon: öt év alatt 20—30 ezerrel. De ez mindenesetre tendenciaváltás. Tovább csökken a munkaerőbázis, miközben a gyermekek és az idős korosztályok létszáma, részaránya tovább nő. Tehát a lakosság létszámcsökkenésénél nagyobb mértékben fog visszaesni a munkaképes korúak száma. Majdnem a duplájával: 55—60 ezerrel. A hatékonyság növelése minden bizonnyal munkaerő-felszabadítással jár majd együtt, tehát várhatóan csökken a munkaerő-kereslet. Globálisan azonban ebben a tervidőszakban még nem oldódik meg teljes egészében a munkaerőhiány, számolni kell strukturális feszültségekkel. Ezért foglalkoztatáspolitikai koncepciónk lényege kettős: fenntartani a teljes foglalkoztatottságot,. de úgy, hogy a hatékonyság növelése ne szenvedjen hátrányt. Ehhez pedig olyan feltételeket kell teremteni, hogy az átcsoportosítás viszonylag kis zökkenőkkel lebonyolítható legyen. — Várható-e változás a tanácsok munkájában, a lakossággal való együttműködésben? — Nagyon remélem, hogy igen. Itt elsősorban a hatósági munka javítására, korszerűsítésére gondolok. Két dolog van itt, amire figyelni kell. Az egyik az ügyintézés gyorsítása, a másik a kulturáltsága. Az utóbbihoz három dolog kell. Egy: a jelenleginél még hozzáértőbb apparátus, minőségi cserék és továbbképzés révén. Kettő: korszerűsítés, azaz a feldolgozást gyorsító gépesítés, egyszerűsítés, ügyvitelszervezés. Három: — ez a legnehezebb, de kimondom — nagyobb állampolgári fegyelem. S ez legalább annyira fontos, mint az előbbi két szempont. A lakossági ügyeknek jelentős része ma még kétszer-háromszor mozgatja meg az apparátust, indokolatlan, teljesíthetetlen, nem a tanácsokratartozó, vagy egész egyszerűen időszerűtlen problémákkal jelentkeznek nap mint nap. Aztán a határidők be nem tartása, azadóhátráiékok. Rengeteg a szabálysértés, a legkisebbtől a legnagyobbig. Nagymértékű a rongálás a lakótelepeken, telefonfülkékben, közvilágítási lámpatestekben, járművekben: évente 30 millió forint értékű a kár. Ezeknek jelentős része valamilyen üggyé kerekedik, akta keletkezik belőlük, intézni, tárgyalni kell. Tehát miközben egyik szószólója vagyok annak, hogy az igazgatást kifelé akkor lehet színessé és, ha úgy tetszik, humánussá tenni, ha a sok apparátusi baklövés, packázás, a szemtelen hang, a lassú, rossz ügyintézés és a szubjektivizmus megszűnik, azt sem hallgatom el, hogy önmagában ez mit sem ér, ha legalább ilyen mértékben nem javul az állampolgári fegyelem. — Most déli tizenkét óra van. Milyen programja van még erre a napra? — Megebédelek, itt, a tanács konyháján. Utána lediktálok három levelet. Kettőre a XIX. kerületi Tanács elnöke jön hozzám egy konkrét szanálási ügy megbeszélésére. Háromra a Pénzügyi Szemle főszerkesztője érkezik, a lapnak szerkesztő bizottsági tagja vagyok, a jövő évi laptervet beszéljük meg. Négy órakor pedig az atlétikai Budapesti Nagydíj szervező bizottságának alakuló ülését tartom meg. Ez eltart körülbelül este hétig, akkor szépen hazamegyek. — Család? — Van egy tündéri kilencéves lányom. — Elképzelése az egzisztenciájáról? — Ez nem csak rajtam múlik. — Tudományos ambíciói? — Változatlanul gyakorlom választott tudományágamat, meg hát vannak elképzeléseim. Előkészítés alatt áll egy könyvem, amelynek különböző fejezetei már megjelentek tanulmánykötetekben. — Szépprózát nem ír? — Csak saját szórakoztatásomra. — Mennyit ugrik most távolba a Magyar Atlétika Szövetség elnöke? — Úgy hat méter körül. — Hány éves? — Harmincnyolc. 4