Budapest, 1981. (19. évfolyam)

10. szám október - Preisich Gábor: Az „általános terv" az ötvenes évek első felében

PREISICH GÁBOR Az 1950-től 1955-ig terjedő nehéz és ellentmondásoktól terhes években sem szünetelt az általános rendezési terv tető alá hozásáért vívott küzdelem. Mint a Fővárosi Tervező Intézetnek (a mai BUVÁTI jogelődjének) első igazgatója, a főváros városrendezési osztályának vezetője, majd Budapest főépítésze különböző helyzetekben viaskodtam az adminisztrativ jellegű teendők tömegével. Egyik fő feladatomat abban láttam, hogy megakadályozzam a főváros jövő fejlődését gátló helytelen intézkedéseket, meggondolatlan beruházásokat. Ebben csak a fejlődés irányát egyértelműen meghatározó általános rendezési tervelfogadása, törvényerővé emelkedése nyújthatott érdemleges segítséget. Ezért görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy azt tető alá hozzam. Majdnem hogy monomániámmá lett ez. A megtorpanásokat újabb nekiindulások és újabb megtorpanások követték. De lássuk ennek a nehéz öt évnek az eseményeit. 1949 őszén a Népgazdasági Tanács határozatban mondja ki, hogy szükséges „a főváros környéki munkáslakta kerületekkel megnagyobbodó főváros általános, nagyobb távlatra szóló tervének kidolgozása". A határozat felszólítja Budapest polgármesterét, hogy az Országos Tervhivatallal és az Építésügyi Minisztériummal egyetértésben terjessze a Minisztertanács elé az elgondolásokat ismertető javaslatot. Ez a határozat nem is említette az 1945—49- közt készült terveket. A városrendezési tervet csupán a népgazdasági tervezés egyik ágának tekintette, s fő célját a városkép megfelelő kialakításában látta. Ezt a határozat indoklása is mutatja, mely szerint „bár Budapest egyik legszebb fekvésű fővárosa Európának, a szűk utcák, park nélküli városrészek, a rendezetlen kertvárosok elrontották fővárosunk összképét". A cél, hogy Budapest „szocialista típusú fővárossá fejlődjék". — „Budapest városképének fenti értelemben történő kialakítása az egész nép ügye" stb. A határozat azt kívánta, hogy a városrendezési terv „a következő két ötéves terv időszakára szóljon, egyes olyan feladatoknál, amelyek csak hosszabb idő alatt valósulhatnak meg" (pl. földalatti vasút), a terv „tíz évnél távolabbi időre is irányt mutathat". Mindez az általános rendezési terv céljának, feladatának leszűkítését jelentette, de úgy véltük, a határozat alkalmat adhat arra, hogy komplex elgondolásunkat a jóváhagyásra illetékes felsőbb szervek elé terjesszük. Ezért sürgősen hozzáláttunk a meglevő terv kiegészítéséhez, illetve irányelveinek megfogalmazásához.1 A népgazdasági tendenciáknak megfelelően az eddiginél nagyobb súllyal foglalkoztunk az ipari üzemekkel, illetve az ipari területek fejlesztésével. Munkánkat a városképi értékekkel, műemlékekkel és a városkép továbbfejlesztésével foglalkozó tervlap egészítette ki. Az akkori követelményeket figyelembe véve a Palotát és a Várnegyedet párt- és kor-1 Az 1950—53 közt folyó tervezésben rajtara kívül Szabó Dezső, Heim Ernő, Honsch László, Bérezik András, Jancsó Vilmos, Pogány Frigyes, Ruisz Rezső vett részt. A városközpont kiépítésének első üteme. Modell. Tervező: Gebhardt Béla, Heim Ernő, Hönsch László, Kismarty Lechner Gyula, Pogány Frigyes mányszervek elhelyezésére szántuk. A Lágymányosra az építészegyetem került volna. (Ennek megoldására tervpályázatot is írtak ki.) A óbudai Aranyhegy öblébe olimpiai stadiont és olimpiai falut kívántak elhelyezni. A Csepel—Budafoki híd megépítését a tíz éven belüli időszakra irányoztuk elő. Mindez megfelelt a népgazdaság gyors fejlődéséről alkotott akkori optimista felfogásnak. A tervezés irányelveit is igyekeztünk a korszak követelményeinek megfelelően kiegészíteni. Álljon itt az irányelvek szövegének néhány jellegzetes mondata: „A terv célja az épülő szocialista Magyarország szocialista típusú fővárosának megteremtése, a lakosság gazdasági, kulturális és szocialista érdekeinek figyelembevételével . . . Alapvető feladat annak az ellentmondásnak az enyhítése, amely a tőkések lakta városrészek és a munkáslakta külvárosok közt keletkezett ... A főváros rendezését a Szovjetunió városrendezési tapasztalatai alapján kell megvalósítani oly módon, hogy Budapest új arculata visszatükrözze a dolgozó nép hatalmát, optimizmusát és növekvő jólétét." A terv vázlata és az irányelvek szövege 1951. november i-én került véleményezésre a Politikai Bizottság elé. Pongrácz Kálmán Budapest vb-elnöke, mint a tervezés irányítóját, engem is magával vitt a tárgyalásra. Elfogódottan léptem az Akadémia utcai pártház nagy tárgyalótermébe, ahol félkörben felállított hatalmas asztal körül ültek a Politikai Bizottság tagjai. Előttük a dokumentáció egy-egy példánya. Középen Rákosi Mátyás ült, jobb oldalán Révai József, balján egyenruhában, de kihajtott gallérral Farkas Mihály. Az asztal előtt nagy perzsaszőnyeg, ennek túlsó oldalán székek a megidézettek számára. Rákosi bevezető szavai után Révai kért szót. „Az a kérdésem — mondta —, hogy Budapestnek hol lesz szocialista fővároshoz méltó központja ?" Válaszolni igyekeztem, kifejtettem nézetemet, hogy Budapestnek nincs olyan egyértelműen kialakult központi tere, mint a moszkvai Vörös tér, hogy az 16 Az „általános terv" az ötvenes évek első felében