Budapest, 1981. (19. évfolyam)

10. szám október - Sípos István: Tizenháromszoros centenárium

Az albenai part A rilai kolostor északi szárnyának harangtornya hány évtizeddel a török iga lerázása után, a Balkán-háborúkba, majd az első világháborúba. Ez számolt le véres kegyetlenséggel 1923 szeptemberében a nagy antifasiszta felkelés részvevőivel. Ez szolgáltatta ki az országot a II. világháború idején a német fasisztáknak. Ám ugyanez a kor felgyorsított egy másik folyamatot is: a mindenfajta elnyomástól mentes társadalomért küzdő haladó erők, a munkásosztály, a parasztság egyre határozottabb fellépését, ütőképes társadalmi erővé szervezését. Ez a korszak érlelte Dimiter Blagoevet, a bolgár munkásmozgalom „atyját", akinek vezetésével éppen 90 évvel ezelőtt alakult meg a Bolgár Szociáldemokrata Párt, az első forradalmi szocialista szervezet ebben az országban, amelyből 1919-ben létrejött a Bolgár Kommunista Párt. Ez a kor érlelte naggyá Georgi Dimitrovot, a nemzetközi munkásmozgalom kimagasló alakját, a hitleri fasizmus leleplezőjét, akinek nagy szerepe volt abban, hogy Bulgáriában 1944. szeptember 9-én győzött a szocialista forradalom. * Mire emlékezik tehát a bolgár nép, és vele együtt mások is, ebben az esztendőben? Mit ünnepel? A 681-es esztendőt, amikor első ízben ismerték el állami létét? A legnagyobb kánok, cárok győztes csatáit? A középkori bolgár művészet kiemelkedő alkotásait? Az oszmán rabság ellen hősiesen küzdő bolgár népet? Szocialista forradalmát? A forradalom után elért százados elmaradást pótló eredményeit? Mindezt — együtt. 1980 decemberében a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, a BNK Államtanácsa, Minisztertanácsa és más országos szervek vezető testületei felhívást intéztek a bolgár néphez. Ez a felhívás hangsúlyozza: azt kívánják ünnepelni, ami valóban haladó volt Bulgária fejlődésében, ami erőt adott a népnek, hogy fennmaradjon, eljusson a szocialista forradalom győzelméig, és felzárkózzék a világ legfejlettebb népeihez; arra akarnak hazafias büszkeséggel visszatekinteni, amivel e nép hozzájárult az egyetemes emberi kultúra anyagi és szellemi kincseihez; azokra a szabadsághősökre, haladó erőkre, ismert és ismeretlen harcosokra kívánnak emlékezni, aki k előrevitték a nemzet történelmi fejlődését, akik hősies harcokban szembeszálltak a külső és a belső elnyomókkal, s kiharcolták a szocialista Bulgáriát, amelynek létrejötte a legnagyobb fordulatot jelentette a 13 évszázados történelem során, hiszen felszabadította a nép hatalmas energiáit, lehetőséget adott az évszázados célok és remények valóra váltására. A felhívás azonban nemcsak a múltat idézi. Új eredményekre, tettekre is mozgósítja a politikai és társadalmi szervezeteket, a munkásokat, mérnököket, parasztokat^ értelmiségieket, az anyákat, a fiatalokat. A célkitűzésekben tehát összefonódik a múlt, a jelen és a jövendő, ami érthetővé teszi, hogy a múlt kutatásával, a nemzeti történelem egyes fejezeteinek tisztázásával egyidejűleg Bulgáriára ma a még jobb, tartalmasabb életért vívott küzdelem is jellemző. De miért fontos ez az évforduló nekünk, magyaroknak? Mi indokolja, hogy mi is ünnepeljünk, vagy legalábbis bekapcsolódjunk az ünnepségekbe? A magyar és a bolgár nép között, noha nem közvetlen szomszédok, őszinte, történelmi barátság alakult ki, s ennek tudata mélyen gyökerezik mindkét nép szívében. Érdemes ezen elgondolkodni, hiszen ha átlapozzuk a történelemkönyveket, szép számban találunk olyan fejezeteket is, amelyek a két ország összecsapásairól, egymás ellen vívott hadjáratairól tudósítanak. Különösen vonatkozik ez a IX—X. századra. A két nép tudatában azonban nem az őrződött, öröklődött nemzedékről nemzedékre, ami alkalmilag elválasztotta, szembeállította őket, hanem a rokonság tudata és a nemzeti függetlenségért, a haladásért vívott közös harcok emléke. Őseink, mielőtt új hazát alapítottak volna a Dunától délre, illetve a Kárpátmedencében, egymás közelségében éltek, s vándorlásaik során nemegyszer találkoztak. Ennek legfőbb bizonyítékai nyelvünk bolgártörök eredetű szavai, amelyeknek számát mintegy háromszázra tehetjük. Századokon át élt és hatott mindkét nép tudatában a török ellen vívott közös harcok emléke. Hunyadi János vitézi tetteit számtalan bolgár népköltészeti alkotás örökíti meg. Fontos mozzanat a Kossuth-emigráció bulgáriai tartózkodásának ma is eleven emléke. Kossuth Lajos a világosi fegyverletétel után egy ideig bolgár földön, a mai Sumenban talált otthonra. Ott-tartózkodásuk során nagy hatással voltak a bolgár lakosságra, amely azonkívül, hogy igyekezett tőlük tanulni, a szabadságharcosoknak kijáró szeretettel és tisztelettel övezte őket. Sokatmondó az a körülmény is, hogy a múlt század második felében, amikor a bolgár nemzeti-demokratikus mozgalom tevékenysége eredményeként kitört az 1876-os áprilisi felkelés, melyet a török vérbe fojtott, a magyar sajtó nagy figyelemmel, a bolgár nép iránti rokonszenvvel követte az eseményeket, jelentős erkölcsi támogatást nyújtva ezzel a bolgár nép igaz ügyének. Sok magyar és bolgár hazafit és internacionalistát fűzött össze később a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a spanyolországi polgárháború, s végül, kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar nép szívében az a tény, hogy hazánk felszabadításáért a szovjet katonákkal együtt küzdöttek a bolgár nép fiai is, akik közül sok ezren életüket áldozták szabadságunkért. A felszabadulás óta Bulgária és Magyarország közös utat választott: a szocialista társadalmi rend útját. Ez a közös út immár 37 éve ezer és ezer szállal fűz össze bennünket, ezért is nagyon fontos számunkra, hogy bolgár barátaink a történelmi tapasztalatokból merítve, azokból is erőt gyűjtve milyen új eredményeket érnek el a szocialista hazájuk felvirágoztatásában. 15