Budapest, 1981. (19. évfolyam)

10. szám október - Cseh-Szombathy László: Az értelmiségiek szabadideje

CSEH-SZOMBATHY LÁSZLÓ Hz ertelmisegi Egy budapesti vi k A szabadidő az elmúlt évtizedekben az érdeklődés előterébe került. A tömegkommunikációs -eszközök bőségesen bemutatták, mit is tesznek az emberek növekvő mennyiségű szabadidejükkel, kiemelve a maguk szerepét abban, ahogyan az emberek eltöltik ezt az időt. A gazdasági vállalkozások is felismerték a szabadidő nyújtotta lehetőségeket, és a tőkés országokban szinte új ágazat fejlődött ki, mely jó pénzért számtalan féle-fajta megoldást ajánl a szabadidő felhasználására. A szocialista országokban a kultúrpolitika a kereskedelempolitikával azonos érdeklődést tanúsít a szabadidő eltöltése iránt, mely a szabadidő tartalmas felhasználásától várja a folyamatos művelődés megvalósítását. A társadalomtudományok is sokféle szempontból vizsgálják a szabadidőt. A szociológia keretén belül külön ágazat jött létre, mely nemzetközi folyóirattal, sűrűn tartott konferenciákkal hallat magáról. * Az emberek egy része úgy reagál a szabadidő körüli sok beszédre, hogy a saját, tetszés szerint felhasználható idejének szűkösségét emlegeti, és kétségbe vonja, hogy egyáltalán érdemes-e tárgyalni erről a témáról. Különösen gyakran találkozhatunk ezzel a véleménnyel az értelmiségiek körében, akik úgy érzik, hogy munkavégzésük, a tetemes közlekedési idő, a háztartási feladatok ellátása, a gyermekeik gondozása, nevelése és egyéb családi kötelezettségeik mellett szinte már csak a biológiailag elengedhetetlen pihenésre, alvásra jut idő. Alapos vizsgálat nélkül nehéz eldönteni, hogy mennyiben, milyen arányban jogosult ez az érzés. Az 1970-es évek második felében két olyan vizsgálat is lezajlott Magyarországon, amelynek eredményei segítenek a válaszadásban. 1976—1977-ben a Központi Statisztikai Hivatal országos időmérlegvizsgálatot bonyolított le, amely lehetővé teszi az egyes társadalmi rétegek teljes tevékenységi struktúrájának összehasonlítását, 1978-ban pedig az MTA Szociológiai Kutató Intézete és a Központi Statisztikai Hivatal közösen hajtott végre időmérlegfelvételt Budapest egyik kerületében kizárólag értelmiségiek körében. Ez az utóbbi vizsgálat különösen alkalmas arra, hogy az értelmiségiek szabadidejéről, ennek felhasználásáról, egyes értelmiségi csoportok közötti különbségekről és ezek okairól felvilágosítást nyújtson. * Nézzük tehát először, hogy valóban miként is állunk a szabadidő mennyiségével. Erre általában úgy szoktunk válaszolni, hogy összeadjuk azokra a tevékenységekre fordított időt, amelyeket előzetesen szabadidős tevékenységeknek minősítünk, majd az így kapott időmennyiséget viszonyítjuk a nap 24 órájához. Felmerül a kétség ezen eljárás jogosultságával szemben. Kérdéses ugyanis: vajon csak azt tekinthetjük-e szabadidőnek, amit az emberek meghatározott formában használnak. Nem szabadidő-e az, amelyet valaki arra fordít, hogy olyan ételt készítsen el, amire egyébként nem jut ideje, hogy gyermekeivel játsszon, ami a hivatalos nómenklatúra szerint gyermeknevelés, de valójában élvezet is, avagy nem javíthatja-e, ellenőrizheti-e valaki a gépkocsiját szabadidejében, ami mindennél nagyobb szórakozást, kikapcsolódást jelent? Folytathatnám a felsorolást, de talán inkább abba az irányba vezetném tovább a gondolatot, hogy végső soron nem összeegyeztethetetlen bizonyos keresettel járó munkák végzése sem a szabadidő eltöltésével. Értelmiséginek például egy szakkönyv elolvasása szórakozás is, de ugyanakkor alapul szolgál ahhoz a könyvbírálathoz, amelyet valamelyik folyóirat számára megír. A telkek elszaporodásával sok értelmiségi is beletanult a kertészkedésbe, ami passzió is, de haszonnal is járhat. Mégis szükség van valamilyen kompromisszumra. Ezt talán úgy érhetjük el, ha néhány tevékenységcsoportot mindenképpen nem szabadidős tevékenységnek minősítünk, majd azt nézzük meg, hogy mi történik a fennmaradt idővel. Ezek a tevékenységek a következők: kereső és termelő tevékenységek, háztartási, karbantartási munkák, vásárlás, szolgáltatások igénybevétele, gyermeknevelés, gyermekgondozás, közlekedés, utazás és várakozás. * A vizsgálat során megfigyelt mintegy 2000 értelmiségi átlagosan naponta 9 óra 52 percet, munkanapokon 11 óra 01 percet, szünnapokon 6 óra 04 percet fordított ezekre a kötött tevékenységekre. A fennmaradó időből tetemes hányadot fordítottak személyes, fiziológiai szükségleteik kielégítésére, átlagos napon 9 óra 46 percet, munkanapokon 9 óra 17 percet, szünnapokon 11 óra 18 percet. A legnagyobb egyedi tétel az alvás volt. Ennek átlagos hossza munkanapokon 7 óra 11 perc, szünnapokon 8 óra 27 perc. A kettő közötti különbség mutatja, hogy tulajdonképpen az alvás hosszát sem határozza meg egyedül a fiziológiai szükséglet, azaz az alvás is lehet részben szabadidős tevékenység. A kötött és fiziológiai szükséglet kielégítését szolgáló időt összeadva a nap 24 órájából marad átlagos napon 4 óra 22 perc, munkanapon 3 óra 42 perc, szünnapon 6 óra 38 perc. Mit tesznek ez alatt az idő alatt az emberek általában? • E szabadnak minősített időből a televízió nézése veszi igénybe a legnagyobb részt a budapesti értelmiségiek körében is. Az /s-t azért hangsúlyozom, mert vannak olyan nézetek, amelyek szerint az értelmiség körében a televízió kevésbé népszerű, mint az alacsonyabb iskolai végzettségű rétegeknél. A Központi Statisztikai Hivatal országos vizsgálata azt bizonyította, hogy éppen a szellemi foglalkozásúak körében a legnagyobb a tévénézők aránya, megelőzve a többi társadalmi osztályt. A budapesti értelmiségi vizsgálat ezt azzal egészíti ki, hogy kimutatja: az értelmiségieknél is a televízió áll az első helyen a szórakozások között. Átlagos napon 1 óra 7 percet, munkanapon 55 percet, szünnapon 1 óra 47 percet szántak a megkérdezettek a televízióra. Ezt az átlagos időt úgy kaptuk, hogy öszszeadtuk a megkérdezettek által jelzett összes nézési időt, és elosztottuk a megkérdezettek számával, tekintet nélkül arra, hogy voltak közöttük, akik nem nézték. Érdemes azért erről az átlagos értékről 8