Budapest, 1981. (19. évfolyam)

10. szám október - Kertész Péter: A mindenkori céltábla: a feladat

ahol le lehet mérni lépésenként a fejlődést, ahogy az ottani lakóépületek fokozatosan színesebbek, hangulatosabbak, tagoltabbak lettek. Mert igenis nagyon izgalmas és rangos feladatokat oldanak meg a lakótelepeink tervezői. Az is igaz, hogy erkölcsileg jobban el kellene ismerni az ilyen munkát, amelynek eredménye nem kis mértékben a kivitelezés minőségén is múlik. — Gondolom, a beruházási tevékenység reformja a kivitelezésben, azaz a fővárosi építkezéseken is érezteti a hatását. Hogyan valósították meg az építőkkel a szorosabb együttműködést ? — Az ÉVM-ben Szilágyi Lajos miniszterhelyettessel két-három havonta végezzük az úgynevezett lakótelepi szemlét valamennyi érdekelt jelenlétében. Ez azt jelenti, hogy közel harminc minisztériumi, tanácsi, beruházói és kivitelezői vezető egy meghatározott napon autóbuszba száll, és szépen végigjárjuk a főváros valamennyi lakótelepét. Mindenütt a helyszínen győződünk meg a munka haladásáról. Közvetlenül tapasztaljuk itt, hogy milyen fönnakadások vannak. Nemegyszer előfordult, hogy alapvető, mondhatni elemi kooperációs feladatokat kellett a helyszínen megoldani. Amiről a vállalatok korábban egymás között heteken át leveleztek, és nem tudtak egyezségre jutni, miközben vészesen telt az idő, azt a szemlén két-három perc alatt sikerült elintézni. Arról van szó például, hogy a mélyépítésnek ezt és ezt meg kellene csinálni. Ott van a vállalat igazgatója: tessék, mondd meg, mi a helyzet? Vagy hiányzik a tervdokumentáció. Ott a tervező: van vagy nincs? Mikorra lesz? Eleinte parázs viták, veszekedések voltak, aztán mindenki szépen megtanulta, hogy nem lehet felelőtlenül a másikra hivatkozni. Ahogy azt a ziccert sem adtuk meg, hogy a minisztériumnak szidják a tanácsot, nekünk meg az ÉVM-et vagy egy másik partnert. A bejárásokon természetesen ott vannak a budapesti kapacitásokat enyhítő győri, veszprémi, somogyi, bácsi és a többi megyei építőipari vállalatok igazgatói, műszaki vezetői is. így közvetlen kapcsolatba kerülnek a helybeli vállalatok vezetőivel. Meg kell mondani, hogy a vidékiek általában fegyelmezettebb, tervszerűbb, jobb minőségű munkát végeznek, mint a fővárosi vállalatok. Van mit tanulni tőlük. — A VI. ötéves tervben a lakások felújítása a fővárosban teljesen egyenértékű tevékenység az új lakások építésével. Azt hiszem, ez történelmi fordulat. Mégis úgy tűnik, hogy újat építeni lényegesen könnyebb, mint egy jóval nagyobb szakismeretet, tudást, bölcsességet, türelmet igénylő régi értékes épületet az eredeti állapotába visszaállítani, bármilyen korból maradt ránk ez az épület. Nemes az elhatározás, de vajon állnak-e rendelkezésre megfelelő erők? Hol tart a felkészülés erre a monumentális feladatra? A startjel már elhangzott. — A IV. ötéves terv idején állami lakások felújítására, karbantartására 9 milliárd forint állt rendelkezésre a fővárosban. Ez az összeg jóval kevesebb volt, mint amennyi az avulás megakadályozásához kellett volna. Tehát a restancia még ebben az időszakban is csak növekedett. Vagyis 1975-ig folyamatosan romlott az állami lakóépületek állaga. Az V. ötéves tervben aztán már 16,5 milliárd forintra növekedett a felújítási keret. S ez a felszabadulás óta először múlta felül azt az összeget, amely a puszta szinten tartáshoz szükséges lett volna. A rendelkezésre álló összegnek mintegy 20 százalékát már a korábbi években felgyülemlett lemaradások felszámolására lehetett fordítani. Ezért én a fordulatot innen számolom. A mostani tervidőszakban, lényegesen nehezebb népgazdasági körülmények között, 24,4 milliárd forint jut felújításokra. Valamivel gyorsabb ütemben lehet tehát folytatni az elmaradások felszámolását, mint megelőzően. A párt, a kormány, a fővárosi lakosság elvárásának megfelelően, Öt év alatt azonban képtelenség minden adósságot törleszteni, ami több mint harminc év alatt felgyülemlett. S ezzel egy jottányit se szeretném kisebbíteni azt az alapigazságot, hogy másképpen kell nekilátni a felújításoknak, mint eddig: szervezettebben, tervszerűbben, hatékonyabban, takarékosabban. Mert bizony azok a bírálatok, amelyek közül számosat magam is ellenőrzők, az esetek döntő többségében teljesen jogosak. Itt valami mást kell kitalálni az érdekeltségi rendszerben és megint mást a társadalmi ellenőrzésben. Szükségesnek tartom az olyan társadalmi ellenőrzés megvalósítását, amely garanciákat nyújt arra, hogy a visszaéléseket megakadályozhassuk és megtorolhassuk. Csak így lehet érvényt szerezni annak az 1978-as párthatározatnak, amely világosan megfogalmazta, hogy a felújításnak, a meglevő nemzeti vagyon megóvásának egyenrangúvá kell válnia az értékek létrehozásával. — De vajon el tudja-e költeni a főváros ezt a hatalmas összeget? — A partnereimmel is ezen vitatkozom. Mindig azt mondom; nem az a feladatunk, hogy elköltsük, hanem, hogy célszerűen, okosan használjuk fel ezt a 24,4 milliárd forintot. — A kérdés lényege mégiscsak erre utal. — Ismereteink szerint meglesz a szükséges kapacitásfedezet. Azt is megmondom, hogyan. Pontos adataink vannak, hogy ha tovább fejlesztjük a fővárosi tanácsi építőipari vállalatokat, akkor közel 11 milliárd forint kapacitással rendelkeznek majd a VI. ötéves tervben. Egyébként öt ilyen építőipari s négy szerelő vállalat van. Van továbbá 15 ingatlankezelő vállalatunk a maguk építő részlegeivel, amelyek bizonyos fejlesztéssel hatmilliárdnyit vállalnak. Együttműködési megállapodásaink vannak a fővárosban dolgozó kisipari építőszövetkezetekkel, ami megint csak hoz 2 milliárdos kapacitást. Az eddigihez hasonlóan megkapjuk a segítséget az állami építőipartól, s a termelőszövetkezeti közös vállalkozások is vállalnak felújítási munkát. — Mikkel kell viszont szembenézni ? A tanácsi építővállalatok az alapfeladatuktól eltérő munkákat is felvállaltak korábban, amiből bőven maradt erre az évre, sőt még jövőre is. így például nem éppen klasszikus tanácsi építőipari feladat a Váci utca 16. számú foghíj beépítése, ami itt folyik a szomszédunkban a Fővárosi 2. sz. Építőipari Vállalat kivitelezésében. Ez valamelyik középületépítő állami vállalatnak vagy egy ÉVM alá tartartozó vállalatnak lenne testhez álló feladat. Az V. ötéves tervben számos esetben kellett a tanácsi építőipari vállalatoknak gyermekintézményeket, üzleteket építeni — állami kapacitás híján —, holott ezeket a vállalatokat kifejezetten épületfelújításokra alapították, nem ilyen speciális építő feladatokra. Ezen a területen a tervezést is más módon kell csinálni. Az előkészítésnek van itt egy olyan stádiuma, ami központilag megoldható. Ha a többit is előre „megálmodják", akkor ezeket a terveket menet közben biztos, hogy meg kell változtatni. A tervezői munkának ezt a második részét a kivitelező vállalatoknál kell elvégezni, ahol szinte párhuzamosan történik a kivitelezés, a művezetés és a tervezői megoldás kialakítása. Nyilvánvaló, hogy — bár már elkezdtük — ezeket a vállalatokat ki kell egészíteni bizonyos tervezőrészlegekkel, amelyek ott rögtön a helyszínen rendelkezésre állnak, és időveszteség nélkül párhuzamosan tudnak dolgozni. Sok minden ugyanis csak akkor derül kl, amikor feltárásra kerül az épület. Csak akkor lehet látni, hogy az a cső a falban milyen állapotban van, a gerenda mit bír el és így tovább. A másik dolgunk, hogy ezeket a kivitelező vállalatokat jobban szakosítsuk. Tehát ne legyen minden vállalat valamennyi munkafázisra összkomfortosán berendezkedve. Hanem az egyik, teszem azt, specializálja magát a függőfolyosók, a födémek cseréjére, a másik a kőfaragó munkákra és így tovább. Rengeteg szervezeti lépésre is szükség 'esz a folyamatosság érdekében. Inkább kevesebb helyen, de azokon töretlenül, veszteségidő nélkül, jobban szervezve és koncentrálva, ellenőrizhetőbben menjen a munka. S amit talán a legfontosabb, nak tartok, az a már említett társadalmi ellenőrzés, amit bizonyos ellenállással megküzdve kell kierőszakolni. Tudniillik ezért a kontrollért sokan nem lelkesednek. A tervező azt látja belőle, hogy különféle „laikusok" belebeszélnek abba a magas szintű munkába, amit ő produkál. De nem szereti a kivitelező sem, mivel a megfelelő ellenőrzés sok mindennek elejét veheti. így megakadályozhatja azt, hogy egyik-másik lakó külön juttatás fejében próbáljon többet — mást vagy másként — elvégeztetni, mint ahogy az az egyezségben szerepelt. A társadalmi ellenőrzésbe be kell vonni az érintett lakókat, a lakóbizottságot, a tanácstagot és mindazokat a társadalmi szerveket, amelyeket csak lehet. Ugyanakkor a tervezéssel egy időben jegyzőkönyvbe kell rögzíteni, hogy egy bizonyos épületben a helyreállítás során mit kell elvégezni: lakásonként és helyiségenként. Hogy ezt a fürdőkádat vagy ezt a kagylót kicserélik, ide meg ide új parketta kerül stb. És így későbbi egyezkedés tárgya nem lesz az, hogy ez igen, az pedig nem-Menet közben természetesen bekövetkezhetnek bizonyos eltérések, de a módosítás akkor sem a lakó és a kivitelező közös megegyezésével, hanem nyilvános ellenőrzés mellett történik, hogy mindazokat a meglévő vagy csak feltételezett ilyen-olyan összefonódásokat meg a vádaskodásokat ki lehessen küszöbölni. — Bízik abban, hogy idővel szegényebb lesz a mindenkori kabaré a lakásfelújítás örökzöld témájával ? — Abban nem bízom, hogy olyan egykettőre megtörténik a változás, s a kabaré gyorsan leszáll a témáról. De meggyőződésem, hogy szisztematikusan és következetesen évről évre csökkenteni lehet a tekintélyes lemaradást és azokat az ügyeket, ami ma valóban kabarétéma. — Hány éves ön? — Az ötvenegyedikben vagyok. — Abban a szerencsés helyzetben van, hogy teljes egészében azt csinálja, ami egyébként is betöltené az életét. Mégis, mit csinál, amikor nem felújít vagy beruház? — Az úgynevezett szabadidőmnek egy lényeges részét is a hobbimmal, azaz a munkámmal töltöm. Kiegészítem az ismereteimet, összevetem a hallottakat személyes tapasztalataimmal. Nem is olyan régen pl. a feleségemmel látogatóba mentünk valakihez a VII. kerületbe, a Hernád utcába. Vasárnap délelőtt volt. Ahogy közeledtünk a célunkhoz, egyre inkább figyelgetni kezdtem a házak homlokzatát, esőcsatornáit s a különböző egyéb szemlélnivalóit. Odaérve a házhoz, azt mondtam a feleségemnek: menj csak fel egyedül, majd egy óra múlva találkozunk. Addig én sétálok egy kicsit itt a környéken, megnézem a házakat, az udvarokat belülről is. Tanulságos volt. De szeretek olvasni, barkácsolni — ha még jut rá időm, aminek sajnos, mindig szűkében vagyok. 4