Budapest, 1981. (19. évfolyam)

9. szám szeptember - Szkárosi Endre versei

Szkárosi Endre versei SÓLYMOK Ebből a városból akkor sem távozhatsz, ha a földjére se lépsz többé. Ez jusson eszedbe, ha az erdőt kerülöd, és sólymokat röptetsz az égre, melyek nem ülnek vissza a karodra többé. HÍR Egy őz a belvárosban, egy szelíd, bolond, veszett, őrült őz bámulja az autókat és tűri a félénk, nyirkos tenyereket. A szent állat a bárkából a tengerre szállt. Gyermek-szarván hóként megül a tajték. A felhők között egy tűvel gyűjti a gondviselés a kegyelem villámcsapást. ALBÉRLET sanzon Lakótelepen, de Óbudán, őshonos lettem ma délután. Ki, vándort ily „ángolt" eligazít — midőn tétováz —, melyik a Híd, hol van a Krúdy-ház, a Városmajorra, hol tehette volna, akkor nem eszmélt szűkebb hónaként — tizenhét éve volt rá letéve. Kelenföldön nincs rá alkalom. Ezenközön élt pártatlanon. De ma meglepte jószívű tette Két éve s még egyég itt lakom, mert nem segét pénz, nő, hatalom — de legalább vigasztalódhatom, hogy három éveket — adja is az Ég! — valahol mindég, valahol mindég, valahol mindég őshonos lehetek. 23