Budapest, 1981. (19. évfolyam)

9. szám szeptember - Frank János: Több, mint karikatúra

FRANK JÁNOS Tettamanti Béla rajzairól Portréban portré Az Egyetemi Lapokban láttam először a rajzait. Bizonyos negatívumok hiánya — ez nem tautológia, sőt! — fogott meg. Hiányzott munkáiból az a közhelyszótár-nyelvezet, amit egyes karikaturisták kötelezőnek éreznek: manírnak nála nyoma sem volt. Fölényes vonalvezetése magától értetődőnek tűnt. — Hogyan került a magyar szatirikus rajz élvonalába? — faggatom. — Művészettörténész szerettem volna lenni. Nem vettek föl az egyetemre. Aztán egyszer csak kezdtem érezni, hogy kezem is van. Beiratkoztam a Dési Huber iskolába. Tamás Ervin tanított rajzolni, a korán elhunyt Laborcz Ferenc mintázni. Hogyan lettem grafikus, ha úgy tetszik karikaturista? Nagyon sután hangzik: belső kényszerből. A karikatúra a kezemre jött. A Magyar Hírlap kezdte közölni rajzait 1971-ben; 1974-ben Nagy László költő, az Élet és Irodalom képszerkesztője szívesen fogadta lapjában. Tettamanti szeret illusztrálni. A Filmvilágban Örkény novelláit kísérte. Két meséskönyve készül a Móra kiadóban. Szorgalmas kiállító. Fontosabb önálló tárlatai: 1972 — Kőszeg, Jurisich vár; 1978 — Eötvös Klub, a varsói és a berlini Magyar Intézet; 1979 — Ferencvárosi pincetárlat, a nyugat-berlini Hammel Galéria, a pécsi IH Galéria; 1981 — Stúdió Galéria. Tettamanti grafikáinak lényege — műfajához illően — az irónia, annak is az a szelíd formája, amikor a szerző naivnak tetteti magát, elhiteti, hogy szó szerint vesz mindent. Akár sorozatot rajzol, akár szóló grafikát, valamennyi „csak" kép, szöveg nélkül. A gyakorlatban azonban kénytelen címtelenségi fogadalmát megszegni, hogy a szemlélő valahogy mégis meg tudja különböztetni műveit egymástól — akár ebben a cikkben is —, de a cím nála nem több, mint a kép személyi igazolványszáma. Műveiben kevés a cselekmény, a belső tartalom szövege is kevés, alig van szüzsé. Ezek a rajzok úgy különböznek a tételes karikatúrától, mint a pantomim a drámától. Tettamanti sohasem kacsint ki választott és fölvett szerepéből. Buster Keaton-i amimiás merevséggel, arcjáték nélkül, mosolytalanul játssza végig — pontosabban: rendezi meg — színjátékait, egyfelvonásosait. Nem szégyelli, hogy moralizál, gyakran még csak nem is indirekt módon. Nem riporter ő, kerüli a pillanatnyi aktualitást, a legkisebb vonásában is általánosít. Ezért időszerű minden vonása. Gesztusai redukáltak. A végsőkig viszi ezt annál a sorozatánál, melyet foltszerű, tónus nélküli előadása miatt a legszívesebben árnyképeknek neveznék. Egyszer a vizuális ötlet dominál, máskor a tartalom javára billen a mérleg. Legtöbbször azonban a látványbeli lelemény együtt jár a gondolati ötlettel. így a legjobb. A Portrék vaskos körvonallal rajzolt profiljának a szájában ugyanaz a portré kisebb méretben és így tovább. A Portréban portré dualisztikus: az arcél kerek O vonalának belső falán ugyanaz a portré, csak negatívban, fehérben. A Kéz gyerekkori árnyjátékunk továbbfejlesztése (nyilván mindenki csinált már libafej-árnyékot a kezével). Tettamantinál önállósult a lúd. A Kezek tenyérformájából önként adódik a zsöllyeforma. Ugyanilyen vizuális találat a His Master's Voice embléma jól ismert sima szőrű foxija, amikor jobb ügyhöz méltó buzgalommal kezdi rágni a gramofon tölcsérjét. Az Emelvény szónokai közül W „erősebb kutya ..." — csak a legfelsőnek jutott mikrofon, azé valamennyi. A dobogó alsóbb lépcsőin hiába tátogatja száját a többi szónok. A Kitüntetés című comicssorozat hőse, mint a hal a horogra, kapkod az áhított érem után: vesztére. Tettamanti Béla stúdiumainak ez a része nem más, mint a Parkinsontörvény új, rajzba transzponált idiómája. Vissza-visszatérő témája a környezetvédelem, illetve az urbanisztika. Pontosabban: nyomasztja a panel rengeteg, a sűrűnél is sűrűbb házerdő. Beépítés című képregényében a lakónegyed építésének kezdetekor még látjuk a Napot. Ahogy halad a munka, lassanként összeérnek a toronyházak, bár még egy csücsökben kidughatja a fejét a Nap. A végén teljesen eltűnik. Nap sincs, ég sincs, csak a homlokzatok végtelen szalagjának ablaksorokat jelképező szövete. Nagy lélegzetű munka az Ecce Homo. Fekvő kereszt — keresztút — az alap Rajta házak, házsorok, utcák együttese. Lakótelep melyet emberformára építettek. S sejtjei a házak Ecce Homo — íme az ember, illetve az ember lakó helye. Megdöbbentő nyomatékot ad kompozíciójá nak a rafináltan megválasztott rövidüléssel (a skurc cal) és a szellemesen beállított föl ül nézettel. Tettamanti egymaga felfrissítette a magyar karikatúrát fanyar tartózkodásával, s nem utolsósorban azzal, hogy művei voltaképpen nem karikatúrák. Illetve mégis azok. Azért mondtam, hogy „voltaképpen", hiszen, ha szatirikus rajznak nevezném törekvéseit, csak a karikatúra szinonimáinak számát szaporítanám. Ember Portrék Emelvény