Budapest, 1981. (19. évfolyam)

9. szám szeptember - Hollós László: Erőd a VIII. kerületben

mégis sikerült találkoznom néhány tősgyökeres, régi kolóniabelivel. Vaskalaposok Petruska Jenőt sokszor lehetett látni a tv-ben. Komlós János „Az érem harmadik oldala" című műsorának elején ő dobta fel azt a bizonyos érmét. Nála jobban aligha ismeri valaki a kolónia kulturális életét. Vasesztergályosként kezdte a gyárban, ahonnan operatív technológusként ment nyugdíjba. Már harminc éve elkerült a telepről, de széles karimájú, fekete kalapjában, botjára támaszkodva gyakran visszalátogat. Kérdeznem sem kell. nagy lendülettel, vidáman mesél emlékeiről. — Főleg a jó szakmunkások és sokgyermekes dolgozók kaptak lakást a kolónián. Akkoriban nagy szó volt bejutni ide. Nem volt ritka a nyolc-tíz gyermekes család sem. A telepen keresztény-szocialista légkör uralkodott, a baloldaliaknak gondosan titkolni kellett nézeteiket. Jani bácsi, az újságárus a kabátja belső zsebében csempészte be a Népszavát. Egy-egy ünnep előtt közös templomba járás volt. A közeli Ganz szervezett munkásai „vaskalaposoknak" csúfoltak bennünket, de érdekes módon egyfajta kasztrendszer alakult ki a kolónián. A szakmunkás kicsit többnek érezte magát a segéd- és betanított munkásnál. A tisztviselők nem jártak a mosókonyhába, ők mosattak. A magas rangú hivatalnokok a piros szőnyeggel borított Xl-es számú, úgynevezett „úri" lépcsőházban laktak. Buta póz volt az egész, munkás gyereke volt majdnem mindegyik. — A két világháború között nagyszerű zenei élet folyt a kolónián. A gyár 1873-ban alakult, nyolcvantagú Acélhang dalárdája, Noseda Károly vezetésével sok értékes díj mellett az akkoriban legnagyobbnak számító Király-díjat is elnyerte. Volt vonós-és fúvós zenekarunk. Vezényelt nálunk Voszy Viktor, Kunszt Frigyes, Vasadi Balogh Lajos. A szavaiókórből megalakítottuk a műkedvelő csoportot. A kultúrház nagy színpadán saját rendezésünkben divatos népszínműveket, operetteket és zenés darabokat játszottunk. Opata Margit volt a primadonnánk, a híres MTK-focista testvére. Ünnepélyeken léptünk fel, bálokat rendeztünk. Teljesen amatőrök voltunk. Esténként, munkaidő után próbáltunk, építettük a színpadot, festettük a díszleteket. Mindent magunk csináltunk. — A felszabadulás után Básti Lajos a kolónián rendezte Szimonov Orosz kérdését, és itt lépett föl az akkor még műegyetemista Latinovits Zoltán. Soha nem felejtem el, amikor először jelentkezett nálunk, hogy szeretne verset mondani. Már akkor rendkívüli átéléssel szavalt. — Hogy milyen a kulturális élet ma a kolónián? Hát . . . Messze lakom, nem tudom megítélni. De mintha a fiatalokból hiányozna az a fajta lelkesedés és vállalkozókedv, ami bennünk még megvolt. Úgy tudom, a művelődési ház nagytermét most a lottósok bérlik, itt értékelik a szelvényeket. Talán az Acélhang az egyetlen, ami megmaradt. A kolónia szimfonikus zenekara A külvilágtól, a történelem viharos eseményeitől viszonylag elzárt (elzárkózó!) kolónia belső nyugalmát 1918-ban csendőrsortűz zavarta meg. Hat munkás meghalt. Köztük volt Fáczán István édesapja is. — Pontosan nem emlékszem, hogy mi történt, hétéves voltam akkor. De anyám sokat mesélt arról a június 18-ról. A MÁVAG munkásai sztrájkoltak, nagyobb bért követeltek. Az igazgatóság kihívta a csendőröket, akik a kettes kapun jöttek be, és minden felszólítás néikü! i tcr.iegDe lőttek Négyen a helyszínen meghaltak. Az apám harmincnégy éves volt. Anyámnak négy gyereket kellett felnevelnie. Egy évig az apám utáni életjáradékból éltünk, nagyon nehéz körülmények között. Azután anyám a kolónia tizenkét vendégszobájának lett a gondnoka. Az egész család a gyárban dolgozott. Ötvenhat évi munka után még most is bejárok, a műsziki osztályon vagyok végrevizor. A feleségemmel együtt jól érzem magam a kolónián. Masszív téglaépületeit nem cserélném fel semmiféle paneles házra A sortűz emlékére táblát helyeztek el a gyárban. Évente megkoszorúzzák. Az utóbbi időben nem hívtíkmeg, úgy látszik, lassan elfelejtkeznek rólam. „A szomszédainkat is alig ismerjük" Mint a kolónián oly sokan, a Kránitz-csal id is összkomfortossá varázsolta mindössze 40 négyzetméteres lakását. Az ötletesen berendezett föld: zinti lakásban mindennek jut hely. Az előszobában függöny takarja el a főzőfülkét, a konyhából nappali lett. Saját erőből kis fürdőszobát alakítottak ki. A stoba hangulatos, tele dísznövénnyel. Az erkély előtt apró kert van. Kránitz Pál hidász 1926-ban került a gyárba. Mivel önkéntes tűzoltó volt, fiatalon, 1933-ban, beköltözhetett a kolóniára, ebbe a lakásba, akkor még ötödmagával. Két évig Törökországban dolgozott, a Karasu folyóra építettek hidakat. 1945-ben megnősült, azóta kettesben él itt a feleségével. — Amikor a feleségem először járt a kolónián, felkiáltott: „Te jó Isten, ez egy kaszárnya!" A mai napig nem szokta meg a szűk udvart, a magas épületeket, a bezártságot. A felszabadulás után elvégeztem a gépipari technikumot. Gyakran az asztalra borulva aludtam el, s hajnalonként a könyvek mellől mentem dolgozni a gyárba. A művezetőségig vittem. Nyugdíjasként is bejárok mint tűzvédelmi előadó. Szabadidőmben Írogatok, bélyegeimet rendezgetem és fotószakkört vezetek. Hat lépcsőháznak lakóbizottsági elnöke, a Hazafias Népfrontnak társadalmi aktivistája vagyok. Szóval nem unatkozom, állandóan jövök-megyek. — Milyen az élet most a kolónián? — Régen nagyon jó volt a közösségi élet, most a szomszédainkat is alig ismerjük. A lakók állandóan cserélődnek. Annak idején nagyobb rend volt Mindennap lehordták a szemetet, rendszeresen takarítottak. Megmondom őszintén, nem örültünk, amikor 1964-ben a kolónia a Ganz-MAVAG-tól a tanács kezelésébe került. Addig a gyár minden hibát egykettőre kijavított, most gyakran hetekig várhatunk erre. Hol anyag nincs, hol ember. Az 1968-ban befejezett tatarozáskor felparkettázták a lakásokat, a régi Jobbágy-féle kályhák helyére cserépkályhák kerültek. A legtöbb lakásban kezdenek áttérni a gázfűtésre. Sok lakó öntevékenyen konyhává alakította »rkélyét, s ahol még akadt egy kis hely, zuhanyozó fülkét készítettek. Szerettük volna társadalmi munkában bekeríteni a házak előtti kis kerteket, de nem kaptunk sammi támogatást a tanácstól. Pedig az udvaron játszó gyerekek letapossák, letépkedik a virágokat. Rengeteg autó parkol a telepen. Amikor az ablakok nyitva vannak, különösen nyáron, alig lehet kibírni a szobába tóduló kipufogó gáz szagát. Meg aztán a zaj is elég nagy. Persze azért nem költöznék el innen. A telefonáló Dóczy Dénesné a XIX. lépcsőház második emeletén lakik. Hat lakás nyílik a tiszta, tágas folyosóról. Négynek kint, közvetlenül a bejárat mellett van az illemhelye. A szépen berendezett szobában ütöttkopott öreg zongora. Férje halála óta a konyhai kis heverőn alszik. A sarokban ott áll a Jobbágy-féle vaskályha. Elég ősszel egyszer begyújtani, aztán már állandóan ég. Csak a tüzelőről kell gondoskodni. Ennek az intelligens, idős asszonynak egész lényéből kedvesség árad. Pillanatok alatt nagyszerű hangulatot teremt, élmény beszélgetni vele. — Ismeri azt a régi dalt, hogy Járom az utam, macskaköves utam? Na! fgy vagyok én is a kolóniá-Fiúfoglalkoztató-műhely