Budapest, 1981. (19. évfolyam)

9. szám szeptember - Kertész Péter: A decibel szorításában II.

Az egyéni zajvédő eszközök zavarják a munkát meg a közérzetet s megannyi sztereotípia — éppen olyan elengedhetetlen feltétele a termelésnek, mint a falánk, nagytermészetű gépeket, berendezéseket kielégíteni igyekvő ember, de nem megyek vele sokra. Gazdasági vezetők, szakszervezeti tisztségviselők bizonyítják be percek alatt, hogy tapasztalatlan vagyok a vállalati gazdálkodásban, nem ismerem eléggé az újonnan életbe lépett szabályozókat, az önköltség növekedésének feltartóztathatatlanságát, a piaci helyzetet, s hogy „nálunk még mindig mennyivel kisebb a fluktuáció, több bért fejlesztettünk az iparági átlagnál". De menjek csak egy kicsit odébb a Váci úton, s tapasztalhatom: ez még szanatórium az ottani állapotokhoz képest. Különben is, az elmúlt tervidőszakban ennyi és ennyi millió forintot költöttek munkavédelmi fejlesztésekre, közte zajvédelemre. De hát van itt más is. Például: a vegyi ártalom. A legújabb festékek benzol tartalma eléri a 75 százalékot. Ha bejut a szervezetbe a bőrön, a légutakon át, vérképzési zavart okozhat. „A megváltozott gazdasági körülmények között jó, ha a szintentartást biztosítani tudjuk. Azt is csak globálisan. Valahol összébb kell húzni azt a bizonyos nadrágszíjat, elvtársam, másként lehull a gatya, s járhatunk pucér seggel. És ezt nem lehet megértetni az emberekkel. Millió fórumon megtárgyalunk mindent, annyi írásos anyag készül, hogy Duiuit lehetne velük rekeszteni. Mert ha van a műszaki konferencia, a termelési tanácskozás, a szocialista brigádvezetők fóruma, a vállalati szakszervezeti tanács és a bizalmi küldöttek együttes ülése — ezeken hagynak jóvá mindent. Aztán kifogásolják, ha keveset térit a vállalat az elmaradt védöételért, vagy csökkenti a lakásépítési támogatást. Többek között azért, h°gy legyen valami láttatja a munkavédelmi fejlesztésnek is, amit, mint megannyi mást az életben, nem adnak ingyen. A meglevő technológiákon változtatni nem tudunk, ezért csak úgynevezett pótlólagos zajcsökkentő megoldásokra szorítkozunk. így például: a lemezszélek légkalapácsos megmunkálását új, zajmentes nyírási eljárás váltotta föl. Aztán: a kompresszorházak, revétlenitök kezelőit elkülönített, hangszigetelt fülkékbe helyeztük. Több gépen és berendezésen a zajforrás leburkolásával igyekszünk csökkenteni a zaj káros hatásait. Az elkövetkező időkben azt tervezzük, hogy fokozatosan elektromos készülékeket állítunk munkába az elviselhetetlen légkalapácsok és különböző sűrített levegővel működő szerszámok helyett". Az igyekezet elvitathatatlan. Csakhát az a nagy kérdés: a zaj szempontból kétségkívül hasznos csere gazdaságos lesz-e. Túlságosan is kézenfekvő a vázolt megoldás, de már a beruházás is méregdrága. Kicsit alaposabb tájékozódással messzebbre lehetne jutni. Vagy egy éve, egészen rendkívüli újításról olvastam. Itt ötlötték ki valahol a Váci úton ezt is. Lényege, hogy egy szűrőhenger segítségével a magas frekvenciájú hangokat pöfögő zajjá lehet átalakítani. A henger és a felszereléséhez szükséges alkatrészek ára összesen nincs 300 forint! A feltaláló azt is szavatolta, hogy az ily módon átalakított, préslevegővel működtetett gépek mellett a dolgozóknak sem fültokra, sem pedig vattára nem lesz szükségük. Eleddig az járta, hogy bőrköténnyel körülbugyolálták a ldpufogónyílást. (Ezzel egyúttal a kiáramló hideg levegő ellen is védekeztek, hiszen ezek a gépek nemcsak a dobhártyára ártalmasak, vibrációt és ízületi megbetegedést is előidéznek.) A jóformán filléreket kóstáló hangtompítók valamennyi pneumatikus gépen „szájkosárként" alkalmazhatók. „A légdöngölő szerszámokon kívül tehát a légüzemű véső- és faragókalapácsokat, a csiszológépeket, sőt, a szénfejtő kalapácsokat is át lehet alakítani. Magyarországon nagyon sok a régi gép — s ez a módszer éppen arra alkalmas, hogy fölöslegessé tegye az úgynevezett másodlagos védelmet — az egyéni védőeszközök használatát. S nem is drágán, mert rendszeres karbantartás esetén a hangtompítók élettartama szinte végtelen." Pár sarokkal odébb meg azt tervezik, hogy horribilis összegért szép sorban lecserélik a préslevegővel működő szerszámokat, gépeket. Miközben legalább félmillió ember van az országban kitéve a munkahelyi zajártalomnak. Kvojka Ferenc, a Fővárosi KÖJÁL zajcsoportjának vezetője3

elmondta, hogy 1966 óta rendelet írja elő: csak olyan gépet lehet üzembe helyezni, amely nem csap nagyobb lármát a megengedettnél. Ezt mondja ki a 47/1979-es Minisztertanácsi határozat és a 2/1981-es számú egészségügyi miniszteri rendelet. Mégis, se szeri, se száma az olyan gépeknek, amelyek ab ovo 100 decibelre vannak hitelesítve. Aztán ahogy öregednek, úgy nő szépen a hangerejük. Tehát legelső fokon a gyártó cégeket kellene az előírások betartására kötelezni. A fogyasztó nem tehet mást, mint vásárol — azt, ami van. Vagy próbáljon csak meg egy vállalat elzárkózni valamilyen berendezés honosításától csak azért, mert — hát istenem — egy kicsit hangosabb a megengedettnél. Ami van, ki kell bírni. Ahogy egy zajra érzékeny háziasszony sem jelentheti ki, hogy márpedig ő nem porszívóz soha szőnyegpadlós lakásában, mert a nálunk honos készülékek felpumpálják a vércukorszintjét. Ez van, ezt kell hallgatni. Motoros hűtőszekrényben, fűnyíróban, turmixgépben, kávédarálóban egyaránt. Vagyis egy szépen eltervezett beruházás nem futhat zátonyra „ilyen csekélységen". Amikor a dolog a hatóság elé kerül, ekkor már az egész — ahogy mondani szokás -— sínen van: ott a műhely, a zajforrás, tessék termelni! Ilyenkor már nem mondhatja azt a feladata magaslatán álló hatóság, nevezetesen a KÖJÁL, hogy szó sem lehet róla. Mindössze annyit tehet, hogy „elvei fenntartásával" áldását adja az ügyre. S egy idő múltán kimondja a boldogító igent a félig megsüketült dolgozók kártérítésére. Egyik üzemorvos ismerősöm szerint a legzajosabb üzemrészekben süketnémákat kellene foglalkoztatni. Sajátos értelmezése a rehabilitációnak, annyi szent! Hiszen valami kevés hallásmaradványa a legtöbbjüknek van, s ez némi esély arra, hogy valamelyest megtanuljanak beszélni. Ha szövődébe vagy öntödébe irányítanák őket — „úgysem süketülhetnek tovább" alapon —, ez egyszer s 6 mindenkorra betenné nekik a kaput. Arról nem beszélve, hogy ma már, sajnos sokkal többen kényszerülnek súlyos zajártalomban dolgozni, mint ahány születése óta halláskárosult van — hála istennek! Eleinte — vallják a szakemberek — még reverzibilis a halláscsókkenés, ami magyarul annyit jelent, hogy a szaki a műszak végén egy kicsit roszszabbul hall a szokottnál, s reggelre a hallása ismét a régi. Ez így megy j6 ideig, aztán egyszer csak nem áll vissza az eredeti állapot. Hangosabbra csavarja otthon a tévét, s fennhangon társalogva is azt hiszi, hogy suttog. Vagyis nem úgy van az, hogy egyik nap valaki még jól hall, de másnap már ágyút süthetnek el a füle mellett, meg se kottyan neki. Talán éppen az a legszomorúbb ebben a metamorfózisban, hogy az ember szinte észre sem veszi, hogy szorul ki szépen, lassan a hallható világból. Hacsak nem zenész az illető. De hát a lakatosok nemigen muzsikálnak. Nagyobb baj, hogy a munkavédelmisek se, különben jóval előbb intézkednének. A zajvédelmi csoport vezetője mesélte: az egyik vizsgálat végén leültek az igazgatóval, hogy megbeszéljék a teendőket a normálisnál nagyobb zajszint leküzdésére. Az igazgató azonban kötötte az ebet a karóhoz: márpedig az ö vállalatánál nincs olyan dolgozó alkalmazásban, aki rosszul hallana. Ö legalábbis nagyon jól megérteti magát valamenynyiükkel. Mondta ezt olyan hangerővel, hogy a titkárnője kis híján leejtette a tálcát, amelyen a kávét készült szervírozni. Az igazgató elvtárs ugyanis valamikor maga is lent dolgozott az üzemben, s azóta ő is úgy kiabál társalgás közben, mint a dolgozói. Meg aztán a zajt nem ij tartja olyan komoly ártalomnak, mint a port vagy a füstöt, amit mindenki észrevesz. „A zaj nem okoz akut panaszt", hosszú ideig lappang. Ezért — teszem hozzá mindjárt —, amíg Kovács János kazánkovács hivatalosan, papírral nem igazolja, hogy süket, addig társai hangos szóval nem is figyelmeztetik, ha valamiféle veszedelemben van, „hisz' úgyis meghallja". A papír megszerzése külön história. Ha mindegyre rosszkor nevet a vicceken, mert nem hallja a poént, fogja magát és elmegy az üzemorvoshoz. Nagyobb vállalatok rendelőiben van már olyan kis masina, amely jelzi, ha valami nem stimmel a hallás körül. Ekkor az üzemorvos elküldi az illetékes fül-orr-gégészeti szakrendelésre, amely azt hivatott eldönteni, hogy milyen természetű a halláskárosodása. A Szikra Lapnyomdában 75 millió forintot költöttek zajvédelemre