Budapest, 1981. (19. évfolyam)

9. szám szeptember - Kertész Péter: A decibel szorításában II.

KERTÉSZ PÉTER A decibel szorításában IL A lakatosok nem muzsikálnak „Mi úgy csináltuk, hogy bemondattuk az üzemi rádióban, hogy a zajártalom súlyos potenciacsökkenést okozhat. Azóta mindenki fülében ott a vatta.'' — Attól, hogy valaki megsüketül, még kiváló hegesztő maradhat. Cseppet se változik a munkavégző képessége. A kártérítés legfeljebb afféle fájdalomdíj, amit pédául az, akinek levágja a gép az egyik karját, nem kap meg. Egyet azonban tudomásul kell venni: ipar és zaj elválaszthatatlanok egymástól. Ahogy az ember képtelen megtörni egy diót a térdén, ugyanúgy nem lehet gumituskón lemezt egyengetni, mert nincs olyan húzása az ütésnek. így aztán kisebbnagyobb mértékben nagyothallók vagyunk mindannyian. Elég, ha kiáll az ember naponta fél órára a Váci útra — tegyük fel, hogy buszra vár —, ahol nonstop 80 decibel fölött van a zajszint. Koncertre siet. Nyakamat rá, hogy semmit se hall az egészből. Ahogy K. Béla üzemvezető mondandójából se sokat. Azon kapom magam, hogy a szája mozgását jegyzetelem: — A csarnok utórezgési ideje igen magas, a legkisebb zaj is felerősödve hallható. A folyamatos daruzás, a nagyméretű lemezek mozgatása miatt nincs mód paravánok vagy egyéb hangelnyelők elhelyezésére. Vagyis, marad minden a régiben. Az boldogul jobban, aki, mint mondani szokás, fél szavakból is ért. Bár ehhez olyan magas fokú szervezettség és összeszokottság szükségeltetik, ami ma még szinte elképzelhetetlen. Különösen olyan munkaerőmozgás mellett, mint ami a „hangos üzemekben" tapasztalható. Arra gondolok, hogy lassan a süketnémák jelbeszédét is tanítani kellene az általános iskolában. Lényegesen megkönnyítené a munkahelyen a verbális kommunikációt. — Hamarabb kellett volna észbe kapni — mondja emelt hangon az üzemvezető —, de hát a csarnok tervezésénél csak arra gondoltak, hogy fedél alá kerüljenek az emberek, legyen szociális létesítmény, s nyilván takarékossági meggondolásból csináltak ilyen fene nagy üvegablakokat, hogy a természetes világítás biztosítva legyen. Más kérdés, hogy csak kalapáccsal lehetne megpucolni őket, úgy bekoszolódtak. Amúgy a csarnok roppant impozáns. Itt szokták tartani a kerületi nagygyűléseket. A múltkoriban az egyik prominens vezető egyenesen Gumituskón nem lehet lemezt egyengetni . . . Eifert János felvétele koncertteremnek titulálta elragadtatásában. Azóta gyárszerte mindenki csak így hívja. Mivelhogy parádézásra alkalmasabb, mint munkára. Az egyik nagypofájú lakatos meg is jegyezte: itt kellene hangversenyeket tartani, nem a Vigadóban, amelynek csapnivaló az akusztikája. Ott meg lehetne lemezt egyengetni, gyököt faragni, amitől ilyen körülmények között kiszakad az ember dobhártyája. — A májusi Népszavában olvastam — veszi át a szót a nemrégen hivatalba lépett szakszervezeti bizalmi —, hogy elkészítették vállalatunknál a zajtérképet, s ennek alapján dolgozzák majd ki a zaj- és vibrációs ártalmak elleni hadjárat programját. És most figyeljen, szóról szóra idézem a cikket: „A vállalat szociális tervébe illeszkedő programterv szerint az év végéig mintegy 10 decibellel csökkentik a zajszintet." Ez igen, mi? Csak azt nem olvashatta senki, hogy most mennyi a zajszint! Mert legtöbb helyen, ha úgy isten igazából ráhajtunk, jócskán meghaladja a 100 decibelt. Sokra megyünk ezzel a csökkentéssel! Olyan ez, mintha az embert nem kötél általi halálra, hanem csak villamosszékre ítélik. — Negyed százada húzom itt az igát — mondja K. János vasszerkezeti csoportvezető —, s egyre rosszabb a helyzet. Jóformán csak akkor elviselhető a műhely, ha áll a munka. Ha csak az elszívó berendezés működne, az is elég lenne. Úgy megyünk a zuhanyozóba fájront után, akár az alvajárók. Sokat romlott nekem is a hallásom. Otthon időnként olyan emelt hangon szólalok meg, mintha mérges lennék. Mondja is az asszony: „Hát te tényleg süket vagy már, apukám!" T. Márton munkavédelmi vezető meglehetősen szkeptikus zajügyben. — Aki ma rááll erre a témára húszéves korában, lesz munkája nyugdíjig. Nem kell attól tartania, hogy kifut alóla a feladat. — Ennyire reménytelen a helyzet? — Ezt talán nem mondanám. De: óriási a restancia, s ahhoz képest minimális a szakértelem. S ami talán még meghatározóbb: mindenekelőtt termelni kell. Mondhatnám, hogy a munka körülményei, a munkahelyi közérzet — 5