Budapest, 1981. (19. évfolyam)

1. szám január - Kertész Péter: Az államigazgatás diplomatája

felvételi vizsgát tennem. Kiderült azonban, hogy a továbbtanulásomat nem tartják lehetségesnek, megfelelő anyagi háttér hiányában. Apám ugyanis korán meghalt, anyám betegeskedett, így, egyetlen gyerek lévén, én voltam a családfenntartó. Azaz maszek tanítóskodtam, többnyire nálam tehetősebb, ám kevésbé jól tanuló osztálytársaim voltak a tanítványaim. S miután nem tudtam szerezni társadalmi vagy egyéb ösztöndíjat, az egyetem fura ura eltanácsolt. Ez 1960-ban volt. Rohangáltam fűhözfához, de világosan megmondták, hogy szép-szép ez a lelkesedés, de hát élni is kell valamiből. így aztán hiába érveltem, hogy a tanulmányaim mellett tudnék dolgozni, ahogy mások is, miért pont én ne lennék képes rá. Ráadásul nem tartoztam a nyápic legények közé, hiszen ifjúsági válogatott távolugró voltam, 710 centiméter volt az egyéni csúcsom. Olyasmiről is álmodoztam — nem is mellesleg —, hogy uram bocsá' belőlem akár nemzetközi színvonalú sportoló kerekedhet. De nem kerekedett se nemzetközi színvonalú sportoló, se irodalmár, mivelhogy sürgősen munka után kellett néznem. Mindenkinek elsírtam a bánatomat, amit a tanácselnök is meghallott a falumban, és azt mondta: van nálunk üres hely, gyere ide dolgozni, szükség van érettségizett emberre. így kerültem a községi tanácshoz Albertirsán — adóvégrehajtónak. Jó néhány fejbeverős hónapot éltem át, csak az vigasztalt, hogy levelezőn majd csak tanulhatok. Igen ám, de amikor a javaslatot kértem a munkáltatómtól, azt mondták, hogy miért akar egy végrehajtó bölcsészkarra jelentkezni, micsoda marhaság ez? Ha már mindenáron tovább akarok tanulni, akkor valami olyasmit tanuljak, aminek ők is hasznát veszik. Úgy látszik, nem vagyok elég erős egyéniség, s miután a matematikát legalább annyira imádtam, mint az irodalmat, gondoltam, legyen a közgazdasági egyetem. így ültem vissza az iskolapadba 1961-ben, esti tagozaton. Akkoriban kezdtem foglalkozni, kicsit elméletibb síkon, a pénzügyekkel, s miután ezen a területen a vidéki közigazgatásban nem túlságosan nagy a konkurrencia, hamar bevittek a ceglédi járási tanácshoz. Ott aztán pillanatok alatt csoportvezetőt csináltak belőlem a pénzügyi osztályon, majd szinte még gyerekfejjel osztályvezetőt. Közben jártam az egyetemre, ahol a jelenlegi miniszterelnök-helyettes, Faluvégi Lajos is a tanárom volt, még mint a Pénzügyminisztérium főosztályvezető-helyettese. Már akkor, és azóta is, számos tanácsi pénzügyi kérdésben meghallgatta a véleményemet. Csak később tudtam meg, hogy szerette volna, ha odakerülök dolgozni valahová a közelébe. Ezt megelőzően azonban a Pest megyei Tanács megkeresett, hogy ilyen emberekre van nekik is szükségük. Örömmel kaptam az ajánlaton, s 1966-ban a főkönyvelőség vezetője lettem. Közben egy évvel korábban pénzügyi szakon vörös diplomát szereztem, majd rá két évre a második közgazdasági diplomát is kézhez kaptam, mint tervmatematikus. Szakcikkeim jelentek meg, akkor már élveztem is ezt a munkát. Az irodalmi ábrándokból jóformán semmi sem maradt, csupán a készség beszédek, szövegek írására. Előbb a pénzügyi osztály helyettes vezetője, majd 1970-ben vezetője lettem. Kapcsolatba kerültem országos szervekkel, lassan megismertek. 1972-ben, 30 éves koromban kineveztek a Pest megyei Tanács elnökhelyettesévé, s ezt a hivatalt egészen 1975 január utolsó napjáig elláttam. Február elsejével jöttem át ide. — Könnyen ment a hivatalcsere? Vagy valamilyen magasabb érdek érvényesült? — Azt hiszem, igen. Az itteni teendőm lényegesen összetettebb, bonyolultabb, nagyobb területet fognak át. Boldogan vállaltam. Ezzel, ha úgy tetszik, a szakmai szamárlétra legfelső fokára léptem a tanácsnál. — Ezek szerint, ha történetesen felveszik bölcsésznek, pályaválasztása téves lett volna? — Nem, nem hiszem. Miért? A filoszságot ma is éppen úgy imádom, és amatőr módon gyakorolom is. — Az én kíváncsiságom a beszélgetésre abból táplálkozott, hogy tudtam: önben egyesül ez a kettősség, tehát filosz módra államigazgat. Mondhatni: diplomatája az államigazgatásnak, ami általában nem jellemző. Ezértprovokáltam ezzel a ,,szürkeséggel". Ön megtalálta a színeit ennek a munkának. — Mert vannak! Ha nem lennének, akkor nem lehetne őket megtalálni. És azért is vitatkozom a kérdésével, mert abban implicite benne van, hogy ez ab ovo szürke. Pedig nem az. Lehet, hogy kifelé annak tűnik és ellenszenvesnek, és minden, ami ehhez még hozzájön. Tudom azt is, hogy ez a nézet milyen konkrét argumentumokból táplálkozik, és nem is nagyon tudok vele vitatkozni. Vagy pontosabban: a látszattal nem tudok vitába szállni. De a lényeggel igen. Ahogy azt sem hiszem, hogy az én esetemben tévesnek lehet minősíteni az első szándékot, hiszen annak a próbája nincs meg. — Gondolom, az ön egzisztenciája párhuzamos azzal a folyamattal, hogy a közgazdasági szemlélet — ugye mondhatom így? — mindinkább uralkodóvá lesz közgondolkodásunkban. — Biztos. Ugyanakkor konjunktúra is voit ezen a területen az elmúlt 15 évben. Ez kitermel szükségleteket meg olyan embereket is, akik ezeket a szükségleteket többé-kevésbé kielégítik. Privát szerencsém, hogy szakmai munkám fellendülése egybeesik ezzel a konjunktúrával. Hiszen akkor voltam friss diplomás, és akkor kezdtem istenigazából elméleti dolgokkal foglalkozni, amikor az új mechanizmus bölcsőjét ringatták. így kerülhettem be egy olyan szűkebb agytrösztbe, ahol rengeteget tanultam, miközben rákényszerítettek, hogy még többet dolgozzak. Úgyhogy a korszaknak és a személyes sorsnak ezt a szerencsés találkozását jól érzi. De el tudom képzelni, hogy ugyanilyen ambíciókkal, munkaszeretettel meg felkészültséggel valahol vidéken dolgozom, és el vagyok keseredve. — Vagyis az a marsallbot nem mindig elég. Közreműködött ön abban, hogy a tehetséges emberek megfelelő pozíciókba kerüljenek, s ily módon a munkatársai legyenek? — Ez számomra evidencia. Bárhová tesznek egy vezetőt, akármilyen szinten, egyik legfontosabb dolga, hogy megpróbáljon jó káderpolitikát folytatni, hogy értelmes, okos embereket — köztük a fiatalokat — feladatokhoz juttassa. — És könnyű ezt keresztülvinni? — Nem, ez nem könnyű, sőt, nagyon nehéz. Az esetek többségében azt választják ki a többi közül, aki valamilyen szempontból többet sejtet. Garancia persze nincs. Kevés az olyan abszolút megoldás, amikor azt kell mondani, hogy igen, csak ez az ember alkalmas ide. — Azt tapasztalom, hogy elég tekintélyes mennyiségű beszédet tart, Ön az egyik reprezentatív nyilatkozója a Fővárosi Tanácsnak televízióban, sajtóban. Tulajdonképpen innen ismerem. Ugyanakkor, ha nem csalatkozom az emlékeimben, alighogy idekerült, kis idő elteltével képernyőn képviselte a hivatalát.