Budapest, 1981. (19. évfolyam)

8. szám augusztus - M. Szűcs Ilona: József utca 37.

Seenger építész és családja Marts a István gipszmodelljeinek csak itt jutott hely alkalmi munkákkal szerezték meg a mindennapi betevő falatot, amíg a főiskolát elvégezték. Rajtuk kívül sok ismerős és jóbarát fordult meg a házban. Gyakori vendég volt Berda József is, a borok nagy tisztelője. Kérésére férjem csinált neki egy korsót, melyre Berda sajátkezűleg véste rá az alábbi versét: Hej, dudacsöcsű debellám! döglésig dögönyözlek majd, meglásd. — Most hadakozz vélem fenemód, hadd merítsük ki végre egymást! A költő nem győzte sürgetni férjemet, hogy mikor lesz már kiégetve a korsó. íme a levele:,.Kedves Pistám, nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy sikerült a korsó — a szövegemmel. Éppen ezért hétfőn, január 12-én este 8 óra felé elkatyvaringdlok Hozzátok. Remélem, otthon lesztek. Szeretettel köszönt mindkettőtöket Berda józsef." * 1956 novemberében, kisgyermekünkkel élelem nélkül maradva, aggódva hallgattuk a fegyverropogást, amikor betoppant hozzánk Mucsi András művészettörténész barátunk és felesége Várhelyi Vanda. Egy frissen sült kenyeret tettek az asztalra. Amikor látták, hogy nem akarunk hinni a szemünknek, elmesélték: az albérleti lakásukhoz közeli Simor utcában a pékség már dolgozni kezdett, s ők az ott vásárolt kenyérrel valójában a Szív utcában lakó rokonaikhoz siettek. Az erős lövöldözésben azonban nem tudtak tovább menni, s mikor a József utcába értek, eszükbe jutottunk. Eljöttek hát hozzánk, és nekünk adták a kenyeret... Minden emlék, legyen az derűs vagy szívszorító, ideköt ehhez a régi házhoz. Férjem, Martsa István, haláláig itt élt. Néhány szobrának gipszmodellje ma is itt áll a fák között, elcsendesült műtermében ott pihennek szerszámai. Magam is az ő műhelye melletti műteremben festek — és itt is lakom két gyermekünkkel ... Nyáron a termő fügefával, rigókkal, bokrokkal, virágokkal és szobrokkal kellemes kis liget ez az udvar. Üde színfolt a Józsefváros kellős közepén. De télen komorabb a látvány: a bérházak tűzfalainak tövében vakolatlan falakkal, kátránypapír tetővel szerénykedik a kis művésztanya. Talán már csak a szeretet és az emlékezés tartja benne a lelket... Örülök, hogy a Képző- és Iparművészek Szövetsége felismerte a József utcai műteremlakások művészettörténeti jelentőségét. Az illetékesek egyetértenek abban, hogy az épületeket meg kellene őrizni. Csakhogy a szándék önmagában nem elég. Az ötvenes években az épület középső része beomlott, ezért lebontották. A többi rész még áll, de sürgősen tenni kéne valamit, hogy ne jusson amannak a sorsára. 25