Budapest, 1981. (19. évfolyam)

8. szám augusztus - Sebők Magda: Szobormesék

SZOBORMESÉK A18. század az egyházi köztéri szobrászat virágkora Magyarországon. A barokk városképnek egyik legjellegzetesebb téralkotó eleme volt a szobor. Egy-két kivételtől eltekintve nevét sem ismerjük azoknak a kismestereknek, akik Szentháromságemlékek, Mária-oszlopok, szentszobrok tömegét készítették. Többnyire nem is művészi kvalitásaik miatt értékesek számunkra ezek a hol kissé sablonos, hol darabos, néha kedves naivitást sugárzó alkotások. Inkább egy miszticizmusból és népi hiedelmekből ötvöződő hagyomány-világ emlékeit látjuk bennük. Szent Flóriánt és Nepomuki Szent Jánost mintázták meg leggyakrabban. Érthetően: a két legfélelmetesebb őselem, a tűz és a víz ellen remélt védelmet tőlük a 18. század embere. Szent Flórián, a felső-ausztriai római katonatiszt, keresztény hitéért halt vértanúhalált. Nagy malomkővel a nyakában taszították az Enns folyóba. Érdekes módon mégsem a vízzel, hanem a tűzzel kapcsolatos csodáknak volt a mestere. Állítólag már gyermekkorában eloltott imádságával egy égő házat. A tűzoltók és kéményseprők választották védőszentjükül. Azért állítottak Szent Flórián szobrot városok, falvak épületeire, terei, útjai mentén, hogy megelőzzék a pusztító tűzvészeket. Szent Flórián, 1760 körül. XX. kerület, Hősök tere, Restaurálta: Szomolányi Péter, 1980 Nepomuki Szent János, 1750 körül, ü ^ XXII. kerület, Hosszúhegy tér. Restaurálta: Szabó Péter, 1980.