Budapest, 1981. (19. évfolyam)

1. szám január - Marthy Barna: Vendégváró asztalok

Múlt századi zöldvendéglő. Mühlbeck Károly rajza Kezünkben útikönyvvel MARTHY BARNA Vendégváró asztalok lapjainkban a pesti ember az elődeinél jóval ritkábban jár éttermekbe, vendéglökbe, nyáron kerthelyiségbe. Hogy miért, e kérdés megválaszolása — a külső és belső okok, tényezők felsorakoztatásával — csak valamiféle tanulmányban képzelhető el, s ez túlnő sorozatunk keretein. A vidékről vagy külföldről Budapestre látogató viszont ma sem tehet egyebet, mint hogy felkeresi valamelyik fővárosi vendéglőt, önkiszolgáló éttermet, falatozót — amelyikre futja a pénzéből. Milyen tanácsokkal látták el száz-egynéhány esztendő útikalauzai a korukban Pestre látogatókat? — erről faggatjuk most a korábban is ,,kikérdezett" öt könyvecskét. 1873 „Az étkezési órák általában véve nem mondhatók »nyugatiaknak«. Az ebéd rendes órája 12 és 3 óra közé esik; a ki később jő, azon veszélynek teszi ki magát, hogy már nem lesz egészen kielégítve. Az étkezés mindenütt étlap szerint történik: a table d'hóte eddig Budapesten nem tudott gyökeret verni, azonban a csaknem mindenütt szokásos szabottárú ebédek (1 frt 50 kron kezdve) ezen intézményt nélkülözhetővé teszik. A későbbi délutáni órákban is igen jól lehet ebédelni Mihalek szervitatéri és Marchal a hatvani-és szép-utcza sarkán (az udvar felől) lévő kitűnő éttermében. A szállodák éttermein kívül, melyeket a lakosság jobb osztályai sűrűn látogatnak, van Budapesten egy egész sereg igen jó sörház, melyek közül különösen ajánlhatók: Slova, az Erzsébet-téren (jeles Dreher-féle sör); Müller, »a koronánál«, koronautcza (igen jó Barber-féle sör, mely a Drehernél könnyebb); »a virágbokornál«, Józseftér; Privorszky, a Duna melletti kereskedelmi épületben; »Lloyd«, az új börze pinczéjében; vigadósörház, a városi vigadóban; »a kis pipánál« (Karikás tartja, kinek ízletes, tőről metszett magyar konyhája ki-38 váló hírnévnek örvend, csakhogy e helység mindig túl van tömve); a komlókert, gránátosutcza 7. sz. (magyar közönség, czigányzene); stb. Elegáns kávéházak a szállodákban levőkön kívül még: a »koronához« czimzett, a vácziutczában (csaknem egész éjjel nyitva); az Erzsébet-téri új kioszk; Corso-kávéház, a Ferencz József-rakparton (este rendesen zene, ének és egyéb mulatságok); Café Bellevue, a kereskedelmi épületben; börzekávéház, az új börzében, a Mária Valéria-utcza felől; Steingassner, a Ferenc József-rakpart alsó végén; »Velencze« kávéház, a nádorutczában; Kari kávéház, a József-téren; Budán: az alagút fölött; a lánczhíd melletti takarékpénztári épületben a dunaparti Luczenbacher-házban. • Szerfölött díszes czukrázdák: a Kugleré (színháztér); Fischer (az úriutcza elején); Dürr (bécsi utcza); Egger '(Erzsébettér); és Kehrer (Sebestyén-tér). A Kuglerét az arisztokrácia is gyakran látogatja, kivált a lóversenyek után, midőn e helyiségben a szép, legszebb és legislegszebb világ találkozik. Konyha és pincze dolgában a fővároson nem egyhamar fog ki más. A konyha Bécs és Páris irányadó befolyása alatt áll, de mégsem annyira, hogy a nemzeti elem érvényre nem juthatna. A fővárosi gulyásos (így!) és pörkölt igaz, hogy a derék alföldi gazdasszony főztét távolról sem közelítheti meg, és a budapesti halászlé sem mérkőzhetik a szegedivel, de az elkényeztetett ínyű vidéki magyar ember ezt bizonyára nem fogja zokon venni, hiszen ő úgyis egyebet keres Pesten, mint — jóféle paprikást. Hogy hazánk kiválóan bortermő ország és népünk sem a bornemissza nemzetek sorába tartozik, azt a jelesebb vendéglők italjegyzéke világosan kimutatja. A külföldi, kinek ínye csak egy fajta magyar borra, az »Ungarwein«-ra emlékszik, mély ámulattal tapasztalja itt, hogy hányféle tulajdonkép az »Ungarwein«. Pest közönséges fehér asztali bora a kőbányai, melynél valamivel jobb (vagy legalább drágább) az »extra« kőbányai; ezen kívül a fővárosi ember poharában leggyakrabban megfordulnak az apczi, csömöri, szadai és magyaráti fehér borok; vidéki hazánkfia alkalmasint kellemesen meg lesz lepetve, ha a budapesti Schomlauer, Ermelekker és Nessmüller borokban (melyeket ő bizonyára rajnamelléki boroknak volna hajlandó tartani) utóbb a mi somlyai, érmelléki és neszmélyi borainkra ismer, melyek a fővárosi magyarosodás hatalmas ösztöne folytán ily ó-germán nevezetek alatt folynak közgaraton. Némely szállodákban oly borokkal is szolgálnak, melyeknek etikettjein »Von Unserem« vagy »Von dem« fölírat díszlik; ezek könnyű fehér asztali borok, melyeknek a biztató német czégér kénytelen emelni — az árát. Hogy a vörös borok birodalmában Budapesten a budai Vendéglő a Városligetben 1886-ban. Fametszet