Budapest, 1981. (19. évfolyam)

8. szám augusztus - M. Szűcs Ilona: József utca 37.

M. SZŰCS ILONA József utca 37. A híz, melyben ma is lakom, 1898-ban épült. Nagyon öreg, nagyon csöndes. Akár egy öreg bölcs, hallgatagon őrzi titkait. A kétemeletes, büszke pártás épület az utcára néz, az udvarban fák, bokrok, virágok között műteremsor húzódik meg roskatagon. A valahai tulajdonos, Seenger építész, nagyvállalkozó volt, többek közt kőfaragó üzemet is működtetett. Az udvarban még ma is megvannak annak a keskeny iparvágánynak a nyomai, melyen kis „vasúti kocsik" szállították a köveket. Más egyéb mellett a Bazilika is Seenger kőfaragóinak kezét dicséri. Sokat töprengtem azon, hogy a jelenlegi műtermek hajdanán milyen célt szolgálhattak. Az ajtók fölött téglaíves berakás, arról árulkodik: valaha istállók lehettek. Hol van már az utcai kapu színes üvegbetétjeiről az 1898-as évszám és a tulajdonos, Seenger Béla monogramja! Nem az idő ártott nekik, hanem a „jóindulatú" kezek. Dr. Kauser Lipót, a Pécsi jogakadémia egykori dékánja, ki Seenger lányát vette feleségül, humánus gondolkodású ember volt. Ez abban is megnyilvánult, hogy miután a házat örökül kapta, az udvari traktust műtermeknek adta ki — olcsóbb bérért, mint a ház többi lakását. E hagyomány tovább élt: mikor férjemmel, Mortsa Istvánnal 1945-ben ideköltöztünk,mi is kevesebbet fizettünk, mint a többi lakó. Egyébként a ház eredetileg az 57-es számot viselte, mert építése idején a mai Krúdy utca is a József utcához tartozott. A műtermek egyik első bérlője minden bizonynyal Csorba Géza szobrászművész volt. Itt mintázta híres Ady-síremlékét és az esztergomi könyvtárnak adományozott Babits Mihály-portrét is. Kodolányi János a Magyarország 1926. április 1-i számában Szobrász a Kártyavárban címmel Csorbáról s József utcai műterméről ír. „Minden kilincs nyöszörög a vad tavaszi szél dühöngése alatt, minden ablakereszték nyöszörög ezen a kártyaváron. Az ember érzi, amint arcát megsuhintja a betóduló, kizárhatotlan szél s lába alatt meghajlik a rossz padlózat, mintha kút fölött állana rozoga deszkákon... Itt érezni lehet az egész építmény pillanatszerűségét és múlandóságát." Csorba Gézán kívül műtermet bérelt itt Pátzay Pál, Mikus Sándor és Grandtner Jenő szobrászművész, dr. Dankó Jenő belsőépítész. Itt töltötte 1934— 35-ös főiskolás éveit Breznai József, Kelle Sándor és Gyarmathy Tihamér festőművész. Szintén ebben a házban volt műhelye Megyeri Barna és Buza Barna szobrászművésznek is, utóbbi a mártírhalált halt Cserepes Istvánnal egy időben bérelt műteremlakást. Cserepest, sajnos, én már személyesen nem ismerhettem, de férjem elbeszéléséből tudom, hogy univerzális tehetség volt, festményt, szobrot, grafikát egyaránt készített, sőt, díszkovács munkái is ismeretesek. Sokan ezermesternek tartották. Műtermében galériát épített, s ugyanott téli kertnek is jutott hely. A galéria lépcsőibe orgonasípokat szerelt, ha valaki járt a lépcsőkön, megszólaltak a sípok. Az alacsony termetű, lobbanékony ember nem tudta elviselni az igazságtalanságot. Igazságérzete sodorta végső veszedelembe. 1944 telén egy üzlet előtti sorbanállás alkalmával a rendfenntartó nyilas karhatalmista ütlegelni kezdett egy idős asszonyt. Cserepes az asszony védelmére kelt, és kemény szavakkal illette a nyilas uralom módszereit. Egyik kora hajnalon érte jöttek, és elhurcolták, nem látta többé senki. Úgy mondják, hogy a Duna-parton ölték meg, és holttestét, megannyi halálra ítélt társáéval együtt, a folyóba dobták. Emlékét márványtábla őrzi, melyet a Hazafias Népfront helyeztetett el a ház falán. Cserepes István lehetett Darvas József Részeg eső című regényének egyik modellje: Virágos Pista festő. Az író valószínűleg ismerte ezt a műtermes házat, legalábbis erre vall festői leírása: „Virágos Pistáék o József utcában laktok, egy háromemeletes, nagy bérház udvarában, hátul. A háztulajdonos a meglehetősen tágas udvaron egy hosszú, földszintes pavilont épített s ebben négy vagy öt műtermes lakást. Müte-A ház udvara rem? Lakás? Közepes nagyságú hodályok, nagy ab lakokkal, mellettük néhány szűkebb helyiség: ilyenek voltak ezek a műteremlakások." Ferenczy Béni emléke Nem tudok meghatottság nélkül emlékezni Ferenczy Bénire, nagyon közel állt hozzánk. Szinte most is magam előtt látom őt, amint mutatóujja hegyével mintáz. Minden zug rá emlékeztet, felidézi csöndes mosolyát, halk beszédét. Ma is itt lóg a fogason — jelképszerűen — kék szobrászköpenye. Talán Olaszországban varrták, vagy ott vette. Nálunk nem láttam még ilyen bő redőkbe hulló, hátul erősen húzott köpenyt, csak Rembrandt önarcképein meg Borsos Miklós rajzain. A „munkaruhát" férjem, Martsa István is használta, s így számomra kétszeresen is kedves ereklye. Ferenczy Bénit a férjem 1945-ben a Képzőművészeti Főiskolán ismerte meg. Tanítványa volt, az első évtől kezdve tanársegédje. Kapcsolatuk születéséről maga így vallott: „A felvételi vizsga előtt én soha nem mintáztam, csak faragni tudtam. Modell utón egyáltalán nem dolgoztam még... Amikor mintáztunk, Szirom bácsi, az epreskerti pedellus sorra bejelentette a vizsgát látogató tanárokat: Kisfaludy Stróbl Zsigmond méltóságos urat, Pátzay Pál méltóságos urat... Egyszer, minden bejelentés nélkül, egy sovány úr is bejött és szótlanul szemlélődni kezdett. Hozzám érkezve hosszasan vizsgálta a munkámat, majd megkérdezte, hogy mintáztam-e már életemben. Szégyenkezve vallottam be az igazságot: nem. Mire 6 így felelt: »mindjárt gondoltam; de mégis a maga szobra hasonlít legjobban a modellre.« Aztán köszönt és elment. Mint mozigépész a felvételi után ismét munkába álltam, mit se remélve, már el is felejtettem az esetet, amikor váratlanul értesítést koptam a Főiskoláról, miszerint Ferenczy Béni osztályába nyertem felvételt. Majd tanársegédjének is kinevezett, s mivel külföldre készült, meghagyta, hogy szervezzem meg a megrongált műterem helyreállítását, válasszak modellt és kezdjük meg a munkát... Csak amikor a mester megjött Olaszországból, akkor tudtam meg, hogy ő volt az a sovány úr, aki a felvételi vizsgán szóbaállt velem. .." A mester távollétében tanár és tanársegéd között sűrű levélváltás folyt, kapcsolatuk életre szóló, mély barátsággá fejlődött. Ferenczy Béni élénk figyelemmel kísérte tanítványa munkáját. Hadd idézzek sógoromhoz, Martsa Alajoshoz írott leveléből : „Pista nem kop gipszet, illetve gipszöntési költsé-M. Szűcs Hona műterme 23