Budapest, 1981. (19. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Buza Péter: Bök Péter, a „civil-rendőr"

Elfelejtett épületek ni, szociális téren tegyük meg mindazt, a mit anyagi helyzetünk megenged. Az állami ingyenes oktatást hozzuk be, hogy a szociálisták képzelt végcéljuk eléréséhez közelebb jussanak... Ha ez megtörténik, nem fogunk bennük a haza sorsának, o nép jólétének emelését célozva ellenfelekre találni, ott fognak velünk küzdeni egy harcvonalban. .." Szombatfalvy Albert ilyesmiket gondol. És székelykaput farag székelykaput formázó bejárattal ékes Kossuth utcai házának verandáján. Egy fiatal újságíró pedig támogatókat keres párizsi útjához. 1903 telén megjelenik a nyugalmazott detektívfőnök rezidenciáján. * Csinszka, akkor már Márffy Ödönné, egy 1911-es látogatásra emlékezve, így örökíti meg kiadatlan önéletírásában a „nagybácsi"»' alakját, no meg Ady és Szombatfalvy első találkozását: ,,A kora tavaszban »Berci bácsi«, Szombatfalvy Albert ny. rendörtanácsos, önkényesen kinevezett nagybátyám meglátogat bennünket. Malvin néni elhalt urán keresztül atyafiságos barátja a háznak, s három felejthetetlen emlékű szép napot szerez nekem az öreg úr. Ma már élettelen a jelzőt leírni; milyen tapasztalt, milyen bölcs, elmésen eredeti, ötletesen mulatságos, talpig szív ember volt. Mindent ismert és mindenkit ismert, mindenhez értett, mert mindent próbált és mindent látott, amit egy szegényen gazdag, geniális fantáziájú élet adhat a maga bátor, igaz harcosának. Örökre megszerettük egymást. Bár úgy ment el, hogy fogalma sem lehetett róla, hogy mit is jelent nekem a költő. Egyszerűen elkönyvelt korral járó kis rajongói közé Adynak, s elmesélte, hogy a legjobb tudomása szerint az Ady-család elszegényedett, nemes érmelléki familia, s mert ő is odavaló gentryfiú volt (Szemere közeli rokona), Ady első párisi útja előtt, hozzáfordult valami ajánlólevél ügyben, mit ö meg is adott. Akkor kispesti tuszkulánumában — vendégül látta a poétát, de mert mások is voltak nála, nem nagyon maradt emlékezetében Ady, az ember, csak a szemét nem lehet és nem tudta azóta sem elfelejteni." Az ajánlólevél ügye (s talán valamiféle tervezett kölcsönéí) Ady levelezésében is előfordul. A költő Szombatfalvy s mások közvetítésével — még Meszlényi Adriennek, a híres-hírhedt félvilági színésznőnek, Szemere szeretőjének segítségét is igénybe véve — Szemere Miklóshoz keresett kapcsolatot. A dolog nehéznek látszott, tekintettel arra, hogy a nagyváradi hírlapíró annak idején csúnyán elkerítette Szemere képviselővé választásának esetét, megszellőztette az akörüli ügyeskedéseket. 1903 novemberében Diósy Ödönékhez címzett levelében ír Ady először idevágó terveiről: „Budapestre is készülök... Szemere Miklóssal, ... lesz végeznivalóm". Újabb két levélrészlet december 14-i keltezéssel. (Az elsőnek címzettje Léda testvére, Brüll Berta, a másodiké Bíró Lajos.) „.. . Szemeréve/ nem tudtam beszélni, de barátai magukra vállalták ügyemet, s az öreg Újházy pedig Meszlényi Adriennek fog szólni, ami Szemerénél mindennél többet ér" ... „Párizsi utamnak ezer akadálya van. Szemerével nem beszélhettem, de barátai mindent ígértek, az öreg Újházy pedig Adrienn őnagyságát dolgozza meg..." 1904. január 11-én Bíró Lajoshoz címzett levelé-20 ben már a végeredményről számol be: „6ölönynél: refus. . . Annyira hatott rám a dolog, hogy Szemerétől, kit pedig már jól megdolgoztam, csak ajánló leveleket kértem." Ady, Csinszka és Berci bácsi kapcsolatának második felvonása 1914 nyarán kezdődik, amikor a lelket ölő huzavona folyik a költőnek és jegyesének a házassága körül. Az apa — Boncza Miklós — a végsőkig ellenáll. Végül is beleegyezése nélkül, árvaszéki engedéllyel köttetik meg a frigy. Az engedély beszerzője a nyugalmazott detektívfőnök, aki arra is vállalkozik, hogy a haragos Bonczát — amennyire lehet — megszelídítse. 1914. július 4-én küldi az üzenetet Boncza Berta Adynak: „Ma Szombatfalvy bátyánknak írtam, bennfentes — ügyes és ravasz — detektiv — engem szeret, s az Apámtól nem fél, de hatással tud lenni rá, szegény ember — agyonütöttem a bizalmammal, reázuhanó intimitásaimmal, ami reá csak mint az orvosságos kanálra úgy bízattak, bár legyen neki könnyű a föld: a beadás is az ő munkája kell legyen. . . Csinszkym, hagyd helyben ezt az írást, hidd el, kellett egy kis mozgósítás, mert Apám még mindig hallgat, nekünk pedig megoldás kell..." dei épületesek lehettek nagyon. Alig várlak, hogy referálj róluk. Nevesd ki Dyska. Annyit üt, csapkod, tör és ront az Élet..." A barátságot persze nem fenyegeti ez a kis intermezzo. Egy ritka Székely Aladár felvétel dedikációja — Móricz Miklós is emlegeti — erről árulkodik: „Berci bácsiéknak mindég gyermeki szeretettel Ady Bandiék." Csinszka naplójában is évről évre előfordul a nagybácsi neve: „Berci bácsihoz is kimegyünk Kispestre". „Berci bácsit megoperálták, megkeressük. .." * Boncza Miklós azonban — hiába minden baráti közbenjárás— nem békül. A csúcsai vár különc ura — aki 50 évesen nővérének 22 éves lányát kényszerítette magához feleségnek, s aki annak korai halála után jóformán soha többé nem lépte át a szerelemből épített kastély küszöbét, aki képviselő volt, no meg a Magyar Közigazgatás című hetilap alapítója és szerkesztője — akkor már hosszú évek óta elérhető közelségben, Pesten él. Utolsó lakása ma Ady emlékmúzeum. Boncza halála után, 1917-ben költöztek ide, a Veres Pálné utcai három szobás otthonba a költő és felesége. Az Akadémia kézirattára őrzi Erlesbeck Kamillá-Boncza Miklós lőrinci háza Egy bejegyzés 1914. október 13-án Csinszka naplójában: „Berci bácsit öljük. Komoly ígéret." Ady levele 1915 februárjának közepén: „Szép erőfölöslegeimet szeretett atyád s a sors jóvoltából elvesztettem, de még nincs nagy baj. Tisza másodszor sem irt, tehát Berci bátyád Némethyvel (belügyi államtitkár — B. P.) fogja elintéztetni holnapután árvaszéki ügyünket." Végül is sikerül a dolog. A közbenjáró is benyújtja a „számlát". Nyilván úgy érzi, ráfér a fiatalokra némi fejmosás. Amiről Ady beszámol Csinszkának, s hamar meg is érkezik a válasz: „Berci bácsi beszénak, Boncza Miklós gyámleányának és élettársának (!) feljegyzéseit, a haragjától pusztuló idős férfi mindennapjairól. Még jóval korábban, a tízes évek legelején vett egy szép, tágas házat s kertet Lőrincen Boncza Miklós (ma is áll, nemrégen tatarozták a Kossuth utca 152. szám alatti épületet). Ide menekült, ha csak tehette, s itt töltötte nagybetegen utolsó hónapjait. Elfogult kéz vetette papírra a ceruzasorokat, de talán nem annyira elfogult, hogy érdektelenné váljon mindaz, amit állít. Az például, hogy Boncza nagyon várta a békülés percét. Számon tartotta a maga szabta határidőt: ha két évig