Budapest, 1981. (19. évfolyam)

8. szám augusztus - Módra László: Értelmiségiek a fővárosban és vidéken I.

fikált értelmiséget, valamint hogy ily módon a budapesti munkaadóknak több, jobb jelentkező között van módjukban választani, akkor különösen veszélyesnek látszik, hogy a kisebb települések viszonylag kevés kvalifikált értelmiségéből is olyan nagy számmal igyekeznek eltávozni. E probléma már csak azért is figyelemre méltó, mert azt is jelzi, hogy a végleg letelepedettek egy része azért elégszik meg a kisebb településsel, mert gyengébb felkészültsége miatt hiába is keresne másutt helyet, vagy mert igényszintjét eleve alacsonyabbra állította. Az értelmiség összetételének ilyen alakulása pedig tovább csökkenti az amúgy is gyengébben ellátott települések vonzerejét, és ezzel bezárul a társadalmilag hibás kör. Érdemes közelebbről is szemügyre venni néhány életmódmeghatározó elemet, mégpedig a települési szintek és az értelmiségi szakterületek oldaláról. Jelentőségüknek megfelelően vegyük elsőnek az anyagi-jövedelmi viszonyokat. A különböző vizsgálatok egybehangzó megállapítása: Budapesttől a falvak felé haladva csökkennek az értelmiségi jövedelmek. Ennek egyik lényeges oka a foglalkozási szerkezet különbsége. Kitűnik ez abból is, hogy például a budapesti értelmiségiek közül az egyetemi oktatóké átlagosan a legnagyobb havi jövedelem, míg a pedagógusoké a legkisebb. (A sorrend egyébként a következő: egyetemi oktatók, közgazdászok, párt- és államigazgatási dolgozók, műszakiak, egészségügyiek, pedagógusok.) Az egyetemi oktatók összjövedelmének alakulása arra utal, hogy ez az a réteg, amelynek a legnagyobb lehetőségei vannak mellékjövedelem biztosítására. A jövedelmi adatok vizsgálatánál számolni kell azzal, hogy ezek nem minden esetben fedik a valóságot. E megállapítás különösen vonatkozik az orvosokra. A többi foglalkozás esetében ugyanis a mellékjövedelmek legálisabbak (mellékállások, szerzői-újítói díjak stb.), mint az orvosi „hálapénz". Egy pillanatra sem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy ezen a foglalkozási csoporton belül roppant nagy (talán a legnagyobb ?!) a jövedelemszóródás. Még mindig a budapesti értelmiség jövedelménél maradva: tovább finomíthatjuk a képet, ha az egy főre jutó átlagos jövedelmek alakulását vizsgáljuk. A rangsor a következőképpen alakul: prvosok, egyetemi oktatók, közgazdászok, párt- és államigazgatási dolgozók, műszakiak és végül a pedagógusok. Az utóbbiak egy főre jutó átlagjövedelme ezer forinttal marad el az orvosok (bevallott) jövedelmétől. Ide kívánkozik még az a megjegyzés, hogy a különböző vizsgálatok egybehangzó megállapításai szerint az értelmiség különböző szakmai csoportjai közül a műszakiak és a pedagógusok vannak a legalacsonyabb anyagi-jövedelmi szinten. Visszatérve a település anyagi-jövedelmi viszonyokat befolyásoló szerepére, megállapítható, hogy a fővárostól a falu felé haladva az értelmiség jövedelemcsökkenése mindenekelőtt az alábbi tényezőkkel függ össze: az értelmiségen belül nő a pedagógusok, a nők és a pályakezdők aránya, és mint ismeretes, ők a legalacsonyabban fizetett diplomások. És még valamit: a települési szint csökkenésével, csökken a mellékmunka vállalásának lehetősége. De ha a hivatalos, vagyis a főállásból származó fizetéseket hasonlítjuk öszsze, akkor azt tapasztaljuk, hogy az azonos foglalkozási ágakban, a nemi hovatartozást és a szolgálati időt is figyelembe véve, szinte alig van eltérés a fővárosi és a vidéki, illetve a vidéki városi és a falusi értelmiségi jövedelmek között. Ez az egyenlőség azonban voltaképpen egyenlőtlenség, hiszen minél kisebb településen, a nagyvárostól minél távolabb dolgozik egy értelmiségi, annál költségesebb értelmiségi életmódot folytatnia. Talán elég, ha arra hivatkozom, hogy némileg emeltebb szintű anyagi, szellemi, egészségügyi szolgáltatásért legtöbbször utazni kell, és nem is keveset. Külön kell itt utalni arra az esetre, ha a vidéken (különösen falun) élő értelmiségi felsőfokú intézetben taníttatja a gyermekét (gyermekeit), és fizetnie kell a lakás és egyéb költségeket. Indokolt tehát, hogy a vidéki, de különösen a falusi értelmiségiek jövedelem-kiegészítő tevékenységet vállalnak, még akkor is, ha nagyobb településen élő kollégáikkal ellentétben a plusz jövedelem forrása a szakmájukon kívül van. így alakul ki azután az a helyzet, különösen falun, hogy a keresetet kiegészítő melléktevékenység (az orvosok kivételével) főleg a mezőgazdasághoz kapcsolódik: növénytermesztési, állattenyésztési munka. Ez azonban az értelmiségi életmód szempontjából újabb feszültségek forrása. Amennyiben ugyanis ez a fajta elfoglaltság pénzkereső tevékenységgé válik (túllép a kedvtelésből, hobbiból végzett időtöltésen), meglehetősen sok energiát és időt emészt föl, viszonylag kevés anyagi ellenérték fejében. (Közgazdasági számítások szerint ugyanis a mezőgazdasági kistermeléssel biztosítható órabér 15 forint körül mozog.) Érdemes talán az elmondottakhoz hozzátenni: a jövedelemszerzés és a hivatali előrejutás esélyeivel kapcsolatban nagyobb az elégedetlenség a budapesti értelmiség soraiban, mint a vidéki értelmiségnél. A budapesti értelmiségiek válaszában megmutatkozó nagyobb mértékű elégedetlenség nem annyira a tényleges, konkrét kérdésre vonatkozik, mint inkább a budapesti értelmiség általános helyzetére, körülményeire. Adatainkból ugyanis arra lehet következtetni, hogy Budapesten a pozíció elérése és megtartása nagyobb erőfeszítéseket igényel, mint vidéken. Az anyagi és jövedelmi viszonyok mellett — azzal szoros összefüggésben — a lakás a másik nagyon lényeges, az élet minőségét meghatározó tényező. Az értelmiségiek lakásviszonyait számos körülmény befolyásolja. így, többek között, a foglalkozás presztízse, a helyi szükségletek, a település fejlettsége, jövedelmek, helyi normák, iskolai végzettség stb. Azt lehet mondani, hogy talán az egyetlen olyan figyelemre méltó tényező, amely a fővárostól az alacsonyabb szintű települések felé haladva növekvő előnyöket biztosít az értelmiség számára: a lakás. Az adatok nyelvén ez azt jelenti, hogy például: szolgálati lakásban lakik a budapesti értelmiség két százaléka, a vidéki értelmiség 20 és ezen belül a falusi értelmiség közel 30 százaléka. Ez a tény különösen a pályakezdő értelmiséget ösztönzi a vidéki munkavállalásra. A fővárostól a falu felé haladva növekszik a saját tulajdonú lakással (családi házzal) rendelkező értelmiségiek aránya is. Mégpedig a következőképpen: a budapesti értelmiség 22 százaléka, a vidéki értelmiség 31 és a falusi értelmiség 40 százaléka lakástulajdonos. Ez a tény néhány figyelemreméltó gazdasági, szociológiai problémát hordoz. Először is: lakás, családi ház vásárlása vagy építése jelentős anyagi terhet jelent; másodszor: akadályozza a mobilitási esélyeket, mégpedig számos esetben a „röghöz kötés" funkcióját tölti be. Minél alacsonyabb szintű településen van ugyanis az ingatlan, annál nehezebben értékesíthető. Anyagi és mobilitási szempontból a főbérlet tűnik a legkedvezőbbnek az értelmiség számára. (Ebből a szempontból a budapesti értelmiség élvez előnyt.) A lakás nagyságát tekintve a budapesti értelmiség kedvezőtlenebb helyzetben van, mint a vidéki. (Még így is sokkal jobbak lakásviszonyai a budapesti átlagnál.) Számokkal: egyszobás lakásban él a vidéki értelmiség 8, a budapesti értelmiség 17 százaléka. A három és több szobával rendelkezők aránya Budapesten és vidéken közel azonos: 33 százalék. Falun ez az arány valamivel magasabb: 40 százalék. A vidéki értelmiség 65 százaléka meg van elégedve lakásának nagyságával, míg a budapestiek közül csak 47 százalék. Budapesten a műszaki értelmiség a legelégedetlenebb: mindössze 41 százalékuk tartja megfelelőnek lakását. Ezek a jelzések is arra utalnak, hogy a budapesti műszaki értelmiség lakáshelyzete kedvezőtlenebb az értelmiségiek átlagánál. A lakások komfortfokozatáról annyit lehet megállapítani, hogy vidéken az értelmiségiek 78 százaléka összkomfortos lakásban él; a fővárosban mintegy tíz százalékkal magasabb ez az arány. Mindent összevetve: a vizsgálatok alapján megállapítható egyrészt, hogy a fővárostól a falu felé haladva szaporodnak az értelmiségi „életteret" kedvezőtlenül befolyásoló tényezők, bár ez^k nem egyformán érintik az értelmiség különböző szakmai csoportjait; másrészt, hogy a hátrányok ellensúlyozásának szinte egyetlen számottevő tényezője van: a lakás. Ebben ugyanis a vidéki értelmiség helyzete kedvezőbb, mint a budapestié, aminek jelentősége (különösen a pályakezdők esetében) felbecsülhetetlen. 11