Budapest, 1981. (19. évfolyam)

8. szám augusztus - Kertész Péter: A decibel szorításában I.

Hangelnyelő falburkolat a Szikra Lapnyomda ofszetüzemében a kezelésében legyenek a gékocsik otthonai. Vitathatatlan, hogy a házakat védeni kell a zajoktól, s az is tény, hogy készült zajvédelmi terv. Más kérdés: megvalósul-e a betonfal, amely jó esetben csak a nyolcadik emeletig szavatol védelmet, azon fölül telibe találja a lakókat az út zaja. A jelen pillanatban csak az bizonyos, hogy feltartóztathatatlanul épül az autóút, s mellette gombamódra szaporodnak a házak. Ami külön-külön kétségkívül nagyon örvendetes. Ám aggasztó, hogy esetleg ezt a zajvédő izét megfúrják, esetleg elhalasztják, s a lakók sorra mennek panaszra „az erélytelen" KÖJÁL-hoz, ahonnan kiszállnak a zajmérők, s megállapítják, hogy a bejelentőknek igazuk van. Utána marad minden a régiben. * Panaszfelvevőhelyben nincs hiány. Aki nem szimpatizál a KÖJÁL-lal, az mehet a baja természetétől függően a tanácsok műszaki, igazgatási vagy akár egészségügyi osztályára. Máshol foglalkoznak a bejelentéssel, ha tíz évnél nem régebbi építési hiba okozza a „zavaró erősségű zajt", s megint máshol, ha öregebb házban lakó panaszos keresi az igazát. Legtöbb az ideiglenes, alkalmi s így ellenőrizhetetlen panasz. „Ezek bármennyire meghaladják is a megengedett mértéket, hatósági eljárás csak akkor indulhat, ha a kifogásolt zajokozást szavahihető tanúkkal bizonyítjuk." Megannyi fülemüleper— mondhatja bárki, aki idejében észhez kapott, családi ház tulajdonos lett, soha nem vett részt lakógyűlésen, ahol se szeri, se száma a torzsalkodásnak, a szűkösség okozta összeférhetetlenségnek. A családi házban lakók hírből sem ismerikazálmatlanságot előidéző kapubecsapást, vécélehúzást, szomszéd-civakodást. Pedig a zaj károsító hatása már 30 decibel fölött jelentkezhet, amikor ép hallással az átlagos beszéd még öt méter távolságról is jól érthető. 30 és 65 decibel között a zajok kellemetlenek, terhesek, idegesítők, elvonják a figyelmet, fárasztók, vagyis pszichés reakciót okoznak. A 60—90 decibel nagyságú zajok pszichés reakciókkal együttesen megváltoztatják a vegetatív idegrendszer irányításával működő funkciókat (keringés, légzés, vérnyomás, anyagcsere stb.). • Nézzük a panaszokat — találomra az V. kerületi tanácsnál. A műszaki osztályon Bánhidi Árpád gépész főelőadó az illetékes nyilatkozó, aki nem is emlékszik, hogy zaj miatt mikor kellett bírságolnia. Vagy azért nem emlékszik, mert határozatait az érdekeltek végrehajtották, vagy mert nem jelentették a csendháborítást. A Belvárosban többnyire irodákat, vendéglátókat jelentenek föl. Természetesen habozás nélkül kicserélik túl hangos berendezéseiket — ha erre utasítják őket. Ha nem, eltelhet tíz év, s biztos, hogy nem történik semmi. Még karbantartás is csak itt-ott. A kisiparosok műhelyeitől már sikerült megszabadulni — fokozatosan települnek ki a különböző raktárak is. Sztori azért van bőven. Itt van például a híres-nevezetes „zöldház" a Roosevelt téren. Osztrák sógorék az automata üzemelésű kazánokat beszabályozás nélkül telepítették a tetőtérbe. Dőlt belőlük a zaj éjjel-nappal. „Jött a tanácstag, hogy az egész környék nincs kialudva. Helyszíni szemlét tartottunk, amelyen megjelent a kivitelező is, s nem egészen két hónap alatt megoldották a problémát." Hasonlóan „némult el" a Gerlóczy utcát ébren tartó Akadémiai Nyomda is. A SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézet készítette a terveket zajcsökkentő eljárásra, amelyet maradéktalanul végrehajtottak. A Kossuth Nyomda némi halasztást kapott, amíg Jászberényi úti telephelye el nem készül: a legzajosabb gépeket oda kell telepíteni. Vagy: tűrhetetlen zajt okozott az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Martinelli téri új székházának klíma-hűtőtornya. Ki kellett cserélni új, svéd típusra. A leghangosabbak a szellőzőberendezések. Azelőtt engedélyeztetni kellett az üzembehelyezésüket, s így tudott róluk a tanács. A Kereskedelmi Kamara épületébe például annyit telepítettek, hogy legalább egymillió forint bírságot kivethettek volna rájuk. Aztán egy ÉVM rendelet felszabadította a szellőzők honosítását, s azóta építésügyi hatóság csak akkor értesül egyikről másikról, amikor már a panaszt regisztrálja. Így utólag kell elrendelni a szabályozást, az átalakítást, számottevő költségtöbblettel. Korenchy László főmunkatárs az egyetlen gépészmérnök a Fővárosi Tanács Városrendezési és Építési Főosztályán. Valamikor akusztikai tanfolyamot végzett, de a szakértői névjegyzékre nem vetette fel magát. Mégis ő az egyetlen zajszakértő az apparátusban. Másodfokon minden fellebbezés hozzá érkezik. Azt tartja: az okok kiküszöbölését a tervezésnél kellene elkezdeni. Ennek ellenére a folyosó másik végéről a városrendezők az elmúlt tíz év alatt egyszer sem jöttek át hozzá. Alighanem azért, mert szívósan tartja magát az a szemlélet, hogy: „csak esztétika — semmi akusztika". A huszonkét kerületből havonta átlagosan 70 akta jön össze itt. Ebből 10—15 a zajpanasz. Lehetne jóval többi is, de — mint a tapasztalt főmunkatárs mondja — igen tiszteletre méltó ma már az emberek tűrőképessége, jó, ha jogos sérelmeik tíz százalékát jelentik. Olyanokat, mint a szomszédnál a lakószoba mellé épített fürdőszoba, konyha vagy W. C., amelynek a vízcsapját, öblítőtartályát a válaszfalra szerelték. Ha a komfort kialakításának ez volt az egyetlen módja, akkor is végre kell hajtani a felszámolási határozatot. Ha nem, jön a pénzbírság, amely ötezer forintig terjed — hamarosan megduplázzák —, s elméletileg akár kéthetenként meg lehet ismételni. Ide kívánkozik egy történet, amelynek egyik körúti mulató s a közvetlenül fölötte levő lakás főbérlője volt a két szereplője. Utóbbi fűhöz-fához ment panaszával, hogy a feltóduló zajtól egy pillanatra sem tudja lehunyni a szemét. A vendéglátóipari egység méltányosságára egy rossz szót nem lehet utólag sem mondani. Terveztettek — abszolút szakszerűtlenül — egy hangszigetelő födémet, ráköltöttek egy kalap pénzt a kivitelezésre — hiába. A födém-szomszéd éjnek évadján továbbra is élvezhette az É.n mellettem elaludni nem lehet s egyéb közkedvelt nótákat. Egészen addig, míg türelmét vesztve, hálóingben lerohant az utcára, s baltával betörte a mulató kirakatát. Tettéért annak rendje-módja szerint megbírságolták. A zenés szórakozóhelyet viszont csak jóval később — nyilván más okból — szüntették meg. * A legtöbb konfliktust a lakóterület és az ipar egymásmellettisége idézi elő. Az Országos Építésügyi Szabályzat mellékletében le van írva, milyen jellegű üzemnek mekkora a védőtávolsága. (Egyes esetekben ezer méterig is terjedhet.) Valamikor a MOM és a környező házak között volt három lépés a távolság. Később ez nullára zsugorodott. Fejlődött, terjeszkedett az optikai nagyvállalat, s a házak is közelebb húzódtak. A közeledésből nem lett barátság. Az időközben beszerzett nagy teljesítményű présgépek valósággal táncra perdítik az egész környéket. Újpesten a Chinoin és a lakóházak között sincs távolság. A most következő példa azonban rálicitál az eddigiekre. Panasz érkezett a KÖJÁL címére az egyik lakótelepről. Megállapították, hogy a százegynéhány méterre levő üzemből kiszűrődő zaj erősebb a megengedettnél. És ekkor jött az a bizonyos váratlan fordulat. Értesítették a KÖJÁL-t, hogy a zajjal fertőzött lakóház és az üzem közé új házat építenek. Ily módon kétségtelenül orvoslást nyer az eredendő panasz, ám nyilvánvaló, hogy még kevesebb nyugalmuk lesz a beköltöző lakóknak. Hasonló a helyzet Pesterzsébeten, a harisnyagyár szomszédságában. Lebontották a múltat idéző kis házakat, s toronyházakat készültek építeni a helyükre. Öt éve, hogy 8