Budapest, 1981. (19. évfolyam)

1. szám január - Karvaly Imre: Séták a Margitszigeten

kája J. Pista hozománya volt. Viszont nagyon szépen megcsinálta. Még a freskó is jól nézett ki a nagy előcsarnok falán, pedig ér^ nem nagyon bíztam P.-ben, aki túlságosan dekoratív művész. Cs. Géza szobrának nyújtózkodó figurája hosszas vajúdás és hisztérikus kitörések után készült el. Pedig még Bözsit is „kölcsön" akartam adni hozzá, akinek a nagy méretei mindig imponáltak a kis termetű szobrászművésznek. Egyszer ki is vittem Bözsit a Százados útra, közben átmentem K. műtermébe, hátha valamennyire összemelegednek. De nem lett semmi a dologból. A nagy nyári melegek estére alábbhagytak a Szigeten. Nyolc után szellők jöttek északról, melyek megbirizgálták a fák leveleit a kisvendéglő lámpáinak fényében. Az asztalok tarka abroszokkal voltak megterítve, a falakat falusi asszonyok pingálták tele a mezők és kertek virágaival. A kiszolgáló pincérlányok rokolyában és pruszlikban feszítettek. Ide leginkább az amerikaiak szerettek járni, Peggy Roy, Miss Pratt, Jocelyne Wayne, az ördög sem győzné fölsorolni mind. ízlett nekik a csirkepaprikás, a pörkölt, a tokány, a túrós csusza, a savanykás bor, tetszett a cigányzene és a kiszolgálás után a karbaverődő pincérlányok dalolgatása. A Flóris cukrászdába többnyire a nagy Ágnessal mentem. Minden asztalon fehér teríték volt, és gyertyák égtek az ezüst gyertyatartókban. Húst ettünk salátával vagy pisztáciafagylaltot. Ágnes a debrői hárslevelűt kedvelte, tehát iszogattunk a nyári csillagok alatt. Hogyan írjak róla, hogy ne legyen félreértés? Ágnes ugyanis nőknek tetsző nő volt. Semmivel sem különbözött a divatlapok figuráitól. Elegáns volt a legegyszerűbb öltözékekben, pulóverokban is, hiszen nem volt nagy fizetése, eladó- és műhelyfőnökként szolgált Sz. Éva boltjában. Majdnem egyforma magasak voltunk és nagyon soványak. Barátságunk hosszú éveken át tartott, még egymás hibáit is szerettük. Nem féltékenykedett, bár Zsizsit nem szerette. Később férjhez ment egy alacsony, kissé beszédhibás férfihoz. Mi van még hátra a nyárból? Augusztus vége van és a hirtelen kerekedő szellő felkavarja a port az utakon. Felhőfátyol kerül a nap elé és a táj gyakran olyan, mint ha füstös üvegen keresztül néznéd a napfogyatkozást. A napok rövidebbek, a gyümölcsök teltebbex, az ízek gazdagabbak. Este annyi a csillag az égen, hogy már el sem fér egy időben valamennyi. És hullanak is lefelé, szaporán. Ez K. Erzsébet ideje, aki mint J-nek, az Agence Havas tudósítójának a felesége, ott lakott a Nagyszállóban. Pesti lány, nagyonis pesti, az utolsó két évben minden barátja megnősült. Nem csoda hogy emlékezetben annyit vagyok vele. Elkísérem bundát vásárolni, holmikat gusztálni a Váci utcába, az orvoshoz, a családjához, akikkel annyit veszekszik, cukrászdába, kávéházba, és a szigeti nagyszállóba vacsorázni, ahol elröpült ifjúságunkat panaszolja. A zsaluk csukva vannak, és a kint égő lámpa fénycsíkokkal hinti teli a szobát. Erzsébet nagy kreol nő, lusta, de jószívű. Gyorsan beszél, a szavak egymás hátáról szánkáznak és bukfenceznek. Néha meg olyan lassan, kétségbeesetten, hogy az értelműket is alig lehet kihámozni. Valami bankbetétről regél, egy varsói szezonról, J. kisparaszt családjáról, hogy ez utóbbiak milyen fukarok és a sógorok elfordulás nélkül előtte vizelnek. Aztán Zsizsit szidja, nyilván azt hiszi, hogy ezzel nekem örömet szerez. Még a zongorázását is lehordja, azt mondja, ő sokkal jobban tud. Folyton beszél, nem tud megállni. Talán többet is ivott a kelleténél, talán a saját hangjától részegült meg. Szép hangja van. V.-vel akar találkozni, de nem meri felhívni, mert fél a feleségétől. Engemet kér meg, hogy hozzam össze őket. Nem teszem, saját nemlétező féltékenységemre hivatkozom. Aztán elfárad, elálmosodik, elbúcsúzom másnapig és hazamegyek. A fák közül zene hallatszik a mulatóból. A Sziget már egészen magányos. Vége a nyárnak. Hogyan kezdődik az ősz? Huizinga leírja a középkorral kapcsolatban. Nem egy bizonyos nap bizonyos órájában kezdődik. Nem hirtelen és minden nélkül, hanem úgy, hogy a zöld lombok közé egyre több sárga és piros vegyül. A rózsák bimbói már mind kinyíltak, és a telt virágok szélrezzentésre hullatják szirmaikat. Magdával sétálunk a rózsakertben, József nádor kedvenc helyén. Gusztáljuk a fehéreket, a sárgákat, melyek rá emlékeztetnek, a rózsaszínűeket, melyeknek paprikaszaguk van és a bíborvöröseket, melyektől fél, mert szerelemre ingerlőek. Milyen gátlások maradtak benne vissza az anyátlan gyermekkorból, milyen komplesszusokat vett át B. bácsi vén-Kozelka Tivadar felvételei Csigó László reprodukciói kisasszonyos lényéből? A két lány ott nőtt fel apjukkal a nagy budafoki házban és a még nagyobb kertben, a rengeteg virág között. Erzsikét a szobrászat keríti hatalmába, Magdát a virágok, a kertészet. Erzsébet hozzámegy V.-hez feleségül és leköltöznek a földszinti lakásba. Az emeleten Magda egyedül marad az apjával és a virágokkal. Telnek az évek, Magdából egészséges nagylány lesz, aki egyre többet tud a növényekről, viszont az élet elől behunyja a szemét. A rózsakertből átsétálunk a sziklakertbe, a kis melegvizes patakokhoz. Itt is a növényeket nézzük, a virágokat és a palántákat. A helyes ültetésüket, szokás, forma és színeződés szerint. Szép itt, és érzem, hogy erre a délutánra sok-sok év múlva is szívesen fogok visszaemlékezni. Sokat tanultam Magdától, kertészetet, botanikát. Jó tanítvány vagyok. Este kint maradunk a Szigeten. Szeptembervégi telihold van. Felmegyünk a Sziget északi végére, egészen le az alsó partra, a víz mellé, ahol kavicsokat lehet kacsáztatni. Evezőcsapásokat hallani, fáradt esti húzásokat. Halk motorkattogást. Ennek a bejáratnak már nyoma sincs