Budapest, 1981. (19. évfolyam)

1. szám január - Karvaly Imre: Séták a Margitszigeten

A rózsakert A vízen a csónakok kis lámpásai pislognak, mint a szentjánosbogarak. A hold óriási, kerek és vörösrézszínű. Mintha belülről lenne kivilágítva. Magda arcán a hold visszfénye. Szép, nyugodt és nemes arc. Októberben felgyullad az egész sziget. Arany és vörös minden. A vadgesztenyefák hullatják gesztenyéiket, a tölgyfák a makkot. Hullanak a levelek. Ide-oda szállingóznak a tiszta levegőben, megakadnak az alsó ágakon, majd feltartóztathatatlanul hullanak tovább. Befedik az utakat, beterítik a pázsitot. Ha elsöprik, halomba gyűlnek az utak mentén. Fanyar, majd erjedt szaguk lesz. Helyenkint tüzet raknak a kertészek. Máglyákat, pogány áldozásként, ismeretlen isteneknek, hálából a szép gazdag évért. A látogatók száma viszont egyre gyérül. Már csak a költők jönnek, a természet rajongói és az elkésett szerelmesek. Novemberben napokig esik. Az eső leveri a fákról a megfeketedett, aszott leveleket. A hajnali párákból köd lesz, ami néha fél napig is megmarad. Fölötte szürke ég, november ólmosszínű ege, melynek felhőiben már hó van, és csak azért tárolódik, hogy decemberben lehullhasson. Hová menjen ilyenkor az ember, ha esik? A romokhoz. A Margit-kápolnához. De egyedül és az elmúlásra gondolva. Arra, ami elmúlt, jóvátehetetlenül. Ami tovatűnt, mintha itt sem lett volna. A kopasz fák, a természet csontvázai zörögnek a szélben. Télen még jobban meggyérülnek a Sziget látogatói. A havat ellapátolják ugyan az utakról, s akinek van kedve a sétához, az fölkerekedhet, keményre taposhatja a vékony hóréteget. Nézheti a behavazott tájat, amely angol karácsonyi lapokra emlékeztet. Sok-sok hó, zúzmara, csillogó jégkristályok. Égi cukrászok dolgoztak itt, mindent meghintettek porhóval. Fagyöngy is akad itt-ott az ágakon, de nincs kit megcsókolni alatta. A vízesés forró vize gőzölög azöldmohás sziklaágyon. A Nagyszálló óriási ablakait pára futja be, mint a vizespoharakat a kávéházi tálcákon. Óriási akvárium, halak helyett emberekkel, kik időközönként tátogva a felszínre jönnek. A gyógyfürdőnek is van közönsége, még télen is. Mint majdnem minden, ami Ybl Miklós keze alól került ki, ez is jól bírja az öregedést. Kupolája, franciás tetői, nyújtott tömege jól és elegánsan hatnak. A fedett uszoda téglatömbje már kevésbé szerencsés. Bár májszíne a fehér hóval hangolódik össze a legjobban. H. Alfréd jó úszó lehetett, de kevésbé szerencsés építész. Télen mégis szívesen jártam ide úszni. Telefonáltam Babinak, vagy ő hívott fel engem, és egy óra múlva már találkoztunk is a medencében. Tiszta, teljesen átlátszó vize akkor volt kellemes, ha a felső ablakon nagy fénypászmákat ejtett rá a nap. Ilyenkor az alagúton át ki lehetett úszni a szabadba, hiszen a vízben nem fázott az ember. Sokat mulattam egy időben Babi fehér trikóján. Ugyanis fejébe vette, hogy ezentúl csak fehér színű fürdőruhában fog úszni. Viszont ezek többnyire átlátszóak voltak. Végül talált egyet vastag gyapjúból, bizonyára egy vagyonba került. Ez sem szárazon, sem nedvesen nem volt átlátszó, de a vad úszások közben néha kiszabadult a keble. Ami miatt majdnem sírt dühében. Nem annyira álszemérem, hanem gátlás és komplexum kínozta. Ez utóbbiból sok volt neki. Minden kilincset papírral vagy zsebkendővel fogott csak meg, sohasem szabad kézzel. Sok embert megsértett azzal, hogy senkinek sem adott kezet. Mi viszont mindig kitűnően kijöttünk egymással. Én csak jó oldalait láttam, ő viszont a rossz tulajdonságaimat is jónak értékelte. Babival néha sétáltunk fürdő után a behavazott szigeten. Ő ilyenkor szerette a Szigetet legjobban, azt akarta, hogy ne legyen rajtunk kívül egy teremtett lélek sem. Persze megfeledkezett arról, hogy a Szigetnek állandó lakói is voltak. így Krúdy Gyula és Szép Ernő, hogy csak a híresebbeket említsem. Krúdy nagyon szépen írt a Szigetről, akárcsak kis felvidéki városokról vagy budai kiskocsmákról. Vagy régi asszonynépről, leányzókról és persze főleg ételekről, oly zamatosan, hogy étkezés után is azonnal asztalhoz ült volna az ember. Januárban huzamosabb ideig tartott a hideg, és gyakran befagyott a Duna. A régi időkben, mikor még híd sem volt, ilyenkor bizonyára gyalog lehetett a Szigetre menni. Nyáron csónakot használtak. Szívesen kísértem volna el valamely régi társaságot ilyen jégháti kirándulásra. Az elemózsiát kosarakban cipelték magukkal; rumos teát vagy forralt bort, jól bebugyolált üvegekben. Vajon melyik tisztáson ültek le a pokrócaikra, jó étvággyal és zajosan, felriasztva a környék összes varjait, mik még hosszú ideig károgtak nyugtalanul fejük fölött a hideg téli égen? Februárban napokig tartó esők jönnek. Már nincs oly hideg. A hó megolvad és lucskos lesz. A Duna jege is összerepedezik és fogy. Majd zajlani kezd. A tömbök egymásra torlódnak és megindulnak hosszú tél végi utazásukra a Fekete-tenger felé. 36