Budapest, 1981. (19. évfolyam)

7. szám július - FriedIstván: „Kelenföldnek koszorús zengője"

nyoma annak, hogy az őt tisztelő és becsülő Csokonai Vitéz Mihály lírájának értékét fölismerte volna. Ez a szelíd, halk szavú, hazafiságra nevelő költő-történész egészen más jellegű alakja volt a korszaknak, mint akár Berzsenyi, akár Csokonai. Verseiből, írásaiból képet kaphatunk a XIX. század elejének Pest-Budájáról. Pályája kezdetén az iskolás klasszicizmus, azon belül is főleg Baróti Szabó Dávid szellemében verselt, zengte — nem egyszer erőszakolt hangon — a nemzetinek vélt erényeket. Később egyre inkább megtalálta önmagát, működésének sikeres területét: az elkapott pillanatok, az apró élettények, a csöndes, munkás köznapok költője lett. Berzsenyi számára a Gellérthegy az egyszeri látvány'élményét jelenti: roppant bércfokról szól, mozgalmas-hatalmas élet jeleit látja a Dunán. Virág Benedek számára Buda lakhely, a séta, az elmélkedés színtere. Nála is látjuk a Dunát, de mennyire másképpen! A befagyott folyón észre veszi azt a varjút, „ki" nehéz zajok közi . . .Egy darab jégről leugorva másba Vesztire botlik. Verseinek állandó témája a Gellérthegy, amelynek akkoriban kellemes útvesztőiben szívesen bolyongott. A hegy tetején csillagvizsgáló állt. E csillagvizsgálóban működött Kmethy Dániel, akihez Virág rövid versikét írt. E költemény indításában kedvelt Horatiusát idézi. Csakhogy a római költő messzi távlatú képeivel szemben ő a közelit, a hazait eleveníti meg: a csillagászt munkája közben, amint csövét az égre irányítja. Virág meg-megfigyeli a Duna változásait. Verseiben az „üdő, mint a Duna, senkire nem vár", másutt a jeges Dunán csuszkálókat veszi szemügyre. Az ifjakat azzal buzdítja, hogy nékik a dicsőség integet a kies Duna partján. Majd, amikor „hátrál naponként a henye tél", emígy érzékelteti az idők fordulását: . . .közelit vidám Arczu tavasz, s biztat Dunánkra Árvái szálakat és fenyőket. És íme! bátran járdogal itt-amott Sok talp, s teréhvel megrakodott hajó. . . (A szál és a talp tutajt jelent.) A Szarvas tér átépítése 1894-ben. Háttérben a Szarvas-ház mellett Virág Benedek háza Klösz György felvétele Amikor tanítványaival, a két Batt.iyány-csemetével jár a Duna hídján, türelmes pedagógus módján magyarázza a látnivalókat. Az antik metrumú vers a közbeszéd természetességével szólal meg, s ez a természetesség Virág Benedek egyik jelentős költői vívmánya. Alig vesszük i

szreJ

hogy magasztos ódához vagy gyászoló elégit hoz szoktatott versformákban jelenik meg a nevelő és az előbb félénk, majd felbátorodó gyermel ek párbeszéde. Tréfálkozva festi a költő a gyerekek ijedelmét, rácsodálkozását a folyamra. M g észre nem veszi, hogy „Ott magát egy lúd mozgatja, s nem fél..." Ez a bensőséges hangvé.el, ez a humorral teli előadás a görög-római költők versformáiban Virág Benedek lírájának egyik megkülönböztető sajátossága. Az 1800-as esztendőre írott Öröménekei ben is megjenik a Duna, itt az öröm áradását hasonlítja a költő a Dunáéhoz, ekképpen: Mint az országos Duna feldagadván Tágas árkából kiszalad, s mezőkön Réteken nyargal szanaszét. . . A Gellérthegy, a Duna és partja mellett Csepelszigetet is érezhető kedvvel foglalja versbe. A Csepel-sziget öt a honfoglaló magyarok szállására emlékezteti. Ahogy nagyszabású és a későbbi költőnemzedékre, például Vörösmarty Mihályra, nagy hatású történeti munkájában, a Magyar Századokban írta: „Árpád, a bodrogi részekről a Duna mellett felmenvén a nagy szigetig, táborba szállott. Ezt a vízzel körülvetett szárazat, mely az ő lovászának, Csepelnek nevéről ismeretes, igen megszerette, s azért házakat kezdett rajta építtetni mind magának, mind főembereinek." Csepel szigetén született — mint Virág írja — Árpádnak Zoltán nevű fia; és a győzelmek után nagy örömmel tértek meg hajdanvolt magyarjai Csepelre, ahol Zoltán menyegzőjét is tartották. így hát nem csodálkozhatunk, hogy Virág Benedek számára a Duna szigete nem a Margitsziget, hanem Csepel szigete. Nemcsak a Magyar Századokban örökítette meg, hanem versben is: Szép sziget! téged vizével Nagy Dunánk körülölelt, Mintha földedet szeretné, És akarná védeni. . . A vers további részében azon méltatlankodik, miért nevezték később ezt az „áldott" helyet Ráckevének. Verse azonban fenntartja a Csepel nevet. Fennmarad" e név, „míglen Dunánk fog / Nézni téged, szép sziget'."A vers e mondatához Virág jegyzetet is fűzött: igazának bizonyítására Anonymusra, a sokat vitatott történetíróra hivatkozik, mint ahogy másutt is krónikásokat idéi mondandója alátámasztására. Más alkalommal kissé arrább téved Virág Benedek tekintete. Felidézi az egykor pompás királyi várat, annak is „Délre néző ablakait". Onnan jut el pillantása a Duna „jobb karán" magasodó hegyre. Errefelé keltek át hajdanában a honfoglalók a Dunán. Virág nem restelli versbe szedni a krónikákból kiolvasható neveket: ... a nagy Árpád, Bulcs, Zoárd, kürtös Lehel, Und, Botond, Retel, í Hubával Tulma, Horka, Kadusa, Bojta, Tursol, s aki Erdélyt Vítta s nyerte, Tuhutum. Ós, Velek, Szabolcs, s Előddel Tós, Edö, Szolok s Uszub, S többek, akiket dicsér s áld Édesanyjok a haza. Ne vitassuk most a valódi történeti hitelességet, a nevek pontos olvasatát! A lényeget így foglalja össze: A Kelenföld régisége Tiszteletre érdemes: Tartsuk, írjuk így böcsűlvén Nagy hegyének is nevét. A jelen és a régmúlt, a mindennapok valósága és az elképzelt múlt így él együtt Virág Benedek költészetében, s mindehhez keretül a XIX. század elejének Pest-Budája szolgál. Virág Benedek — verseiből kiolvasható — nem tartozott azok közé, akik nem kevés képmutatással elvágyódtak a városból vidékre. Itt élt, Budán, budaiként, szerényen meghúzódva, de az elhivatott költő csöndes öntudatával. Városi ember volt, életfelfogását jól mutatja Intés című kis verse: A veszendők közt kis iidöd folyásán Nagy reménységgel magadat ne biztasd; A halandóság fia halhatatlan Érdemek által. Erre törj mint legnemesebb arányra: Költözésedkor ha siratnak édes Honnyosid, nem kis jele, hogy sokáig S hasznosan éltél. 41