Budapest, 1981. (19. évfolyam)

7. szám július - FriedIstván: „Kelenföldnek koszorús zengője"

A Tabán a századfordulón Klösz György felvétele sának. Bár jóval kevesebben, mint Széphalom poétájánál, nála is jelentkeztek a fiatalok, főleg a pesti egyetem hallgatói, hogy leckét és oktatást kapjanak. Vörösmarty fogalmazta meg a legszebben, mit adott számukra „Kelenföldnek koszorús zengöje": „Ifjat, iidőst egyiránt munkás életre siettetsz". A parányi szoba, melyben látogatóit fogadta, s az egyetemi hallgatókat munkára serkentette, legendásan egyszerű volt: alig néhány darab bútor állt benne. Háromszáz forintnyi nyugdíjából (melynek értékét a devalváció tovább csökkentette) olykor még a legszükségesebbre is alig telt. „Szolgát soha nem tartott — emlékezik vissza egykori szorgos látogatója, Toldy Ferenc —, télen kályhája hetekig nem fülvén, „párducába" burkolva, meredt kézzel írogatta halhatatlan műveit. Egy-egy öl fa, egy-egy hordócska életadó bor volt Maecenasai időnkénti ajándéka, néha gyöngéden hozzá lopott pénz." Virág Benedek szobácskájának volt még egy, versben is megörökített jellegzetessége: custosa, azaz házőrzője. „Custosának nevezte Virág enyelegve azon hasáb fát — idézhetjük a hű tanút, Toldy Ferencet —, melyet konyhaajtaja mögé szokott volt támasztani, hogy az ajtónyílás zöreje folytán a belépőt elmerüléseiben is észre vegye." Az Apród utca io-es számú ház ma már nem áll, eltűnt a régi Tabánnal együtt. Karacs Teréz ilyennek látta a költőt: „Őszbe csavarodott göndör haja, melyet hátul hosszúra növesztett, míg elöl rövidre szokott volt megnyírni, feje tetején már ritkásan fedi néhány finom redőtől szántott, derült homlokát. Barnát játszó szögszemének nemes kifejezése ott ül az élettelen rajzon is. Magas alakja termetes volt, de nem mondható elhízottnak. Mindig halavány arca élte utolsó éveiben megnyúlt tetemesen." Ez a nemes tekintetű, szüntelen tevékenykedő költő, történész nevelgette, segítette, tanította a hozzáfordulókat. A maga csöndes, szereny, de olykor meglepően határozott módján. A később délibábos elméleteket papírra vető, de fiatalkorában bátor nézeteket hangoztató történésszel, Horvát Istvánnal együtt úgy vélte, valamikor az 1800-as esztendőkben, a majd egész Európát lángba borító hadakozások idején, hogy Magyarországra nézve az volna a szerencse, ha Napóleon által a Habsburgoktól megszabadíttatnék. Ama kevesek közé tartozott, akik titokban, baráti társaságban bonapartista nézeteket hangoztattak. Megérthetjük ezek után, hogy Horvát István és lelkes ifjú barátja, a pest-budai hétköznapokról érdekes (csak részben kiadott) naplót vezető Ferenczy János kérte Virágot: dolgozná föl „Rákotzynak szomorú viszontagságait". Az előzmények ismeretében sejthetjük, milyen szellemben. Virág Benedeket nem csupán magyarok látogatták. Gyakori vendége volt a szerb pap, a jókedélyű Vitkovics János, a szerb-magyar költő, ügyvéd Vitkovics Mihály testvére, akihez Virág tréfás költői levelet is címzett. Költőnk történetírói híre a pesti románok közé is eljutott. Ugyanis a XIX. század elején románok is lakták Pest-Budát. Az Egyetemi Nyomda román könyvek — főleg tankönyvek — kiadását is vállalta, ezért szüksége volt olyan román írástudóra, akit nyomdai korrektorként, a román könyveknek szinte lektoraként alkalmazhatott. Pest-Budán élt Petru Maior, a dáko-román elmélet egyik kezdeményezője, aki szívesen kereste föl Virág Benedeket, hogy tőle a régmúlt eseményeinek kutatásával kapcsolatban tanácsot kérjen. Nyitva állt Virág Benedek háza a szintén román Samuil Micu-Klein előtt is, aki szótárával írta be nevét a román művelődés történetébe. A szótár magyar anyagát lényegében Virág nézte át, s anélkül, hogy valaha a munkájáért bármiféle tiszteletdíjat kapott volna, hathatósan segítette a román nyelvészt szótára magyar szójegyzékének pontosabbá tételében. Mindezzel nincs ellentétben Toldy Ferenc jellemrajza: „a nyájas, agg korában is nemzetiség és irodalomért ifjúi tűzzel lángoló férfi (...) gyermekded, jóakaró, egy valódi bölcshöz és szenthez illő életű volt. .." ízlése és képzelőtehetsége nem széles körű, szinte idegesen fordul el Berzsenyi Dánieltől (az embertől és a költőtől egyként), és nincs Dunai látkép 1834-ben 40