Budapest, 1981. (19. évfolyam)

7. szám július - Vargha Balázs: Testvéreim, növények

Pirosló hunyor Tűztapló Aleppói fenyő És itt fölsejlik a gyanú: vajon ez a „holtig viselt ciliciom" (Arany: Bolond Istók) nem volt-e túl sanyarú, nem volt-e húsbavágó. Hiszen a növények nemcsak a derű óráiban folytatják lekötött, de mozgalmas létüket, hanem záporban, ködben, hóviharban is. Nem tette volna-e teljesebbé a gyűjteményt az atmoszféra szüntelen változásainak, a növény elmozdulásainak képbeli regisztrálása? Nem. Bár ilyen előfeltevés is eredményezhet hatásos felvételeket, de az ő egyéniségétől idegen volt ilyesfajta kiruccanás. Növénytestvéreinek küzdelmét a létért megértette, átérezte, de így nem fényképezte. Hogy őszi éjjel hogyan reszket a galagonya — ez őneki legföljebb versélmény lett, nem változott fotográfiává. A növényfényképezésről vallott felfogásának ez a szakmai szigora nem szorította öt rideg tárgyszerűségre. Eleve tükröződött képein az a lírai szenvedély, ahogy ezt a munkát fölvállalta. S ahogy múltak az évtizedek, úgy került egyre személyesebb viszonyba modelljeivel. Egyre több lett fényképei közt a vallomás. Sőt az önarckép. Szemérmesen, rejtekezőn ment végbe ez az azonosulás, de ki is mondta végül: ezek a göbös, makacs téli fák a lelkéből lelkeztek. A művészet szférájában azonosak ővele. Egy pillanatra sem kétséges; amit ő teremtett, az nem növény katalógus, hanem műalkotás. Nem eléggé ismert, de páratlan becsű életmű. Művészrangjának hivatalos elismerése nem érkezett meg idejében. Pedig a megért patriarchai életkora hagyott elég időt a döntésre. Gyűjteményes kiállítása is csak emlékkiállítás lehetett. * Egy élet a növények testvéri együttesében De volt Vajda Ernőnek egy másik élete is. Ügyvédként, jó ügyek védőjekéntért el le nem becsülhető sikereket. (Álljon itt leírva: neki köszönhetjük a Bartók-jogok gordiuszi csomójának átvágását.) Megtehette volna, hogy fölhagy az ügyvédséggel, s nemzetközi fotós hírnevét anyagiakban is kamatoztatva teljesen ennek a szenvedélyének él. Csak hát a jog is szívbeli hivatása volt. A virágok iránti vonzalma második sorba került, ha a humánum forgott kockán. Forgott kockán — ez a kifejezés szánalmasan, de szándékosan enyhítő azokhoz a körülményekhez képest, amelyek közt Vajda Ernőnek egykor helyt kellett állnia. De ha élne, szigorúan megtiltaná, hogy akár csak célozzak is múltjának ezekre a tényeire. Ezért abba is hagyom itt, az olvasók figyelmes szeretetébe ajánlva egy csöndesen harcos, szigorúan lírikus humanista művész al kotásait. Vargha Balázs 26