Budapest, 1981. (19. évfolyam)

7. szám július - Szakolczoy Lajos: Kispest és a kisemberek

SZAKOLCZAY LAJOS Kispest és a kisember Napok óta járom a kerületet, melynek sajátossága: még mindig város és falu egyszerre. Nem tévesztenek meg a „lila házak", hiszen egy-két villamosmegállóra tőlük ott van a piac kisvárosi hangulatával, elmaradhatatlan bódéival és embereivel. Igen, a piac, melynek megmentéséért— útjában áll az egyre növekvő lakótelepnek — oly sokan szálltak harcba. Népfrontaktivisták éppúgy, mint a lakosság vitaképesebb része, vagyis a kerület sorsát szívén viselő kisember. Közembernek is mondhatnánk, hiszen megbízatása nincs „alátámasztva" ilyen-olyan papírokkal, igazolványokkal. Ő azt harsogja, ami a szíve táját nyomja. Nem válogat a szavakban, dühös egyértelműségében van az igazsága. Sárga keramitkockás utca, csak az egyik oldalon van kövezett járda a szomszédságában. Omladozó tűzfal, gangon beszélgető öregek. Készülődnek, várnak, lassan mindenkinek el kell hagynia megszokott lakóhelyét. Ilyen különleges alkalmakkor — „végveszélyben" — sokkal közlékenyebb az ember, mint máskor. Köti a szoba-konyha, itt szeretne meghalni, de menni kell, ki tudja milyen kerületbe, egy ismeretlen világba: a tömbház vajon hányadik emeletére. A földszintes élet, még ha nem is olyan nagy a kényelem, mint az összkomfortos lakásokban, keservesen változik át „emeletessé". „Mennék én, kérem, mennék, de hát nem, nem hagyja emelni a lábamat a szívem!" „Látja, felelőtlenül döntik a fákat, mindent, ami csak útjába esik a gépnek! A házak még csak uniformizálódhatnak, de mit csináljak én?!" Szívszorító a hangsúly, még akkor is, ha legényes a járása az öregembernek. Hatvannak se nézném, a valóságban hetvenötödik évét tapossa. Kis kézikocsijával kannákat húz, tüzelőolajat szállít. Még bírja. Megszólít bennünket, mert „gyanúsnak" véli az utcán csak úgy szórakozásból nézelődő embereket. Itt mindenki rohan, igyekszik kikerülni az építkezést kísérő porfelhőből. Mi nézegetünk, szemlélődünk, lerí rólunk, hogy nem idevalósiak, idegenek vagyunk. ..Kormánybiztost kellene egy ilyen nagy épitkezésre kijelelni, aki felelne mindenért. Nézzék csak, hiába van bekerítve az építkezés területe, a drótot napról napra átvágják, hogy könnyebben — rövidebb úton — lehessen megközelíteni a kocsmát. Sok itt az ..ebédidő", a csámborgós, a pihenő. A fák és a cölöpverésből viszszamaradt vasak befordítva a földbe. Mi jobb, ha elfedi őket a sár, vagy — erre is van szemtanú — ..mozgatható tárgyként" szárnyra kelnek? Dézsmáljuk a magunkét, s ez nem jól van. Jártam egyszer a tanácsnál, s kérdeztem, miért hagyják. Azt mondták, ez nem rájuk tartozik. Hát kire?" Beszéd közben hirtelen kihúzza a nadrágból az ingét, hogy lássuk: hasán három operáció vágásának hegei, s mégis bírja a munkát. „Csak a hetvenedik évem utón, igaz, hogy okkor gyakran kapott el a baj." Valaha kocsikészítő volt, büszkén emlegeti: még az Esterházyaknak is készítettek parádés hintókat. „Le kell hajolni a legkisebb szögért, csavarért is. É.n legalábbis igy tanultam." Tipikus kisember: a kerület gondja az övé is. Öregen is, fáradtan is tenni szeretne, segíteni. Mert vérében van a háromnegyed század alatt megtanult bölcsesség, csak semmit el nem pocsékolni! „Amit megtermelünk, az mindnyájunké, a közösségé!" Igaz, hogy most nincs szükség a tüzelőolajra, de később, ősszel, ki tudja, milyen erőben lesz. s különben is — nevetve mondja —, „fő az előrelátás". Nem valószínű, hogy beszélgetőtársam emlékszik a Kispesti Hírek éppen hatvan év előtti, „kispesti mondásoknak" titulált közleményeire. Ha másból nem, belőlük kitűnhetik: a falu öniróniával szemlélte magát. ,,A város nem falu." „A falubíró nem polgármester." „Korcsmából nem lesz tanácsterem, tanácsteremből korcsma." „Mégis város a város." Szintén az 1921-es évfolyamban tűzetett tollhegyre: „A várossáalakulás kérdése nem új Kispesten." íme a régi-új gond : mit, hogyan. Mert az arculathoz nemcsak a kockaházak, a lila és piros betonfalak serege adhat új vonást, hanem az okosan megőrzött, a kertvárosi jellegből kiérezhető levegős tágasság is. Modern korunkban sem szabadna feledni: Győry Ottmár, aki nem csupán tervezője, hanem kivitelezője s később gondnoka is volt a Wekerle Állami Munkástelepnek, azzal hálálta meg a megbízást, hogy a kijelölt területre 48 (!) különböző háztípust tervezett. Talán neki köszönhető leginkább, hogy a főváros dinamikusan fejlődő kerületében nem veszett el az emberi lépték. A várossá lett faluból ezt kéne megőrizni; vagyis ami jelképként is fölfogható: a pöfögő gépek, autók garmadájában, ha a helyzet úgy kívánja, egy ezreléknyi helyet azért kapjon a kézikocsi is. Kultúra az Ifjú Gárdán belül - és kívül A tanács vezető embere — minden szavából kitűnik — épületcentrikus. Ennyi és ennyi ház, ennyi és ennyi lebontandó lakás, új beköltözés stb. Gondja érthető is valamennyire: mindent „ki kell gazdálkodni". Mindenkinek élnie kell, s ehhez lakás szükségeltetik. Az egész fővárosra jellemző a szorult helyzet, ez alól Kispest sem kivétel. A kultúra csak fölös teher, nincs oly fontos szerepe, mint egy pohár víznek, falás kenyérnek. Azért kíváncsiak vagyunk, milyen egy kultúrház élete ott, ahol csak csurran-csöppen a pénz. Látogatásunkat meglepetésnek szánjuk. Nem veszi el kedvünket az sem, hogy a tanács vezető emberének csak nagysokára jut eszébe az Ifjú Gárda Művelődési Ház igazgatójának a neve. Régi, kopott épület, azért nim újították föl eddig, mert lebontásra van ítélve. Azaz pillanatnyilag megkegyelmeztek neki, talán lesz mód a csinosítására, szépítésére. Hatalmas terme akár egy hodály. Most éppen sorozásra váró fiatalok töltik meg, akik valamilyen propagandafilmet néznek. Első látásra: lehangoló unalom. Sötét, korszerűtlen terem, cseppet sem vonzó külső. Arról már Roze Gábor, a szavaiból ítélve lelkiismeretes és agilis fiatal igazgató tájékoztat, hogy ezt a nem éppen mai igényekhez szabott művelődési házat is lehet működtetni. Tény: találékonyság kell hozzá, s ami elengedhetetlen: ügyszeretet. Amikor pár évvel ezelőtt átvette a művelődési komplexum irányítását, azzal kezdte, hogy — hangsúlyozni kell: saját bevételből — kifestette a kultúrház összes helyiségét. „Mindennek vizeletre emlékeztető szaga volt." Feddést, majdnem fegyelmit kapott érte; a negyvenezer forint, amibe a csinosítás került, nem volt bekalkulálva. Bűne mindössze annyi: nem alkalmazkodott a paragrafusokhoz. Akkor még úgy hírlett, nemsokára lebontják a házat. Ahogyan beszél, látom: nem a papír embere. Hacsak a Gábor Andor utcában lévő Ifjú Gárda Művelődési Ház termeire számíthatna, sok ember kívül maradna a művelődésen. Pedig amit ez a „rozoga", kaszinóként hajdan jobb napokat látott ház most elbír, az sem kevés. De mellette szerencsére ott az a két iskola (a Berzsenyi utcai és a Eötvös utcai általános), amely szinte művelődési házként funkcionál. Szabás-varrás tanfolyamok, bevezető a lakáskultúrába, a tehetséges gyerekeket egybetömörítő foglalkozások zajlanak itt. A Tudománybarát Kör például a matematika, biológia és kémia szerelmeseit fogja egybe. Külön kiemelendő a Fiatal Pedagógusok Klubja. Nem szakmai jellegű intézmény, s egy-egy rendezvényén negyven-ötven fiatal vesz részt. Van közte táncos ismerkedési est is, mert a tanárok-tanítók közt sok a nő. A Kertbarátok Körének a Népfront Klub ad otthont. Kedvelt program a kondicionáló torna nőknek s ugyanez anyáknak és gyermekeiknek. Mindkét foglalkozás egy-egy iskolába van kihelyezve. Ha a májusi műsort nézzük — folytatja Roze Gábor — kiemelkedik a KISZ XIX. ker. bizottságával közösen szervez»«, kimondottan fiataloknak szóló program: A családról sokszemközt. Az előadássorozat házigazdája dr. Veres Pál, az előadók között a téma neves szakemberei találhatók: többek mellett dr. Bágyoni Attila (Szerelem, szex a serdülőkorban) és dr. Ranschburg Jenő. Az Ifjú Gárda Művelődési Ház nemcsak korszerűtlen, hanem kicsi is: egy nagyteremben és két kisteremben kell a számtalan csoport munkáját összehangolni. Mindez nem megy könnyen. A leglátogatottabb „tanfolyamok" közé sorolható a gyermekbalett: havi 100 forint lefizetése ellenében (életkor és tudás szerint elkülönített csoportokban) nyolcórás képzést kap mintegy 250 gyermek Csupán ez a program két-két órát foglal el a művelődési ház heti öt napjából. Ugyanabban a teremben gyakorlatoznak a jógások is, negyvenen. Könynyen lehet — ez a jóga elterjedését bizonyítja —, hogy ősztől kezdve újabb napokat kell kijelölni a jógakedvelőknek, hiszen a heti két nap már nem lesz elegendő. A különféle művészeti csoportok szintén a Gábor Andor utcai épületben tevékenykednek. Tíz évvel ezelőtt alakult a Gyöngyvirág 8