Budapest, 1981. (19. évfolyam)

7. szám július - Szakolczoy Lajos: Kispest és a kisemberek

Kamarakórus — a hajdani kislányok közt ma már nem egy anya van. Felsőtagozatos tanulókat és felnőtteket foglalkoztat a Képzőművészeti Kör, illetve Stúdió. Az Irodalmi Színpadot kedvelők körében és a különféle (társas-, formációs- és gyermek-) tánccsoportokban is vidám az élet. Versenytáncosaik tavaly a C kategóriában megnyerték az országos csapatbajnokságot, az idén pedig az egyik párosuk — Somodi Ildikó és Kiss Mihály —; aranyérmet szerzett a B kategóriás országos bajnokságon. Különféle kluboknak is otthont adnak. A legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki megtalálhatja magának az őt érdeklő társaságot és témát. Az Ifjúsági Klub egy-egy délutánján másfél száz fiatal tanul, szórakozik. Igen sikeresnek mondhatók a Nyugdíjas Pedagógusok Klubjának s a Cigány Felnőtt és Gyermek Klubnak az összejövetelei. Viola József, a kerületben élő és alkotó költő és festő pedig a kispesti képző- és iparművészeket gyűjtötte maga köré. Programjukról mindennél többet megtud az, aki részt vesz valamelyik baráti megbeszélésükön. Nikmond Beáta szobrászművész műhélye Nagy Balogh János kiállítása Helytörténeti gyűjtemény és képzőművészeti kör Az Ifjú Gárda Művelődési Háztól pár száz méternyire van a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény. Ugyanabban a sarokházban kapott helyet a Nagy Balogh Jánosnak, Kispest híres proletárfestőjének nevét viselő kiállítóterem is. A helytörténeti gyűjtemény — kalauzol Kertész Katalin, a „kis múzeum" vezetője — tulajdonképpen egy lelkes tanár, Benyó Márta kezdeménye. Neki köszönhető, hogy a kerület története különféle dokumentumok (újság, könyv, fénykép, különféle tárgyi emlék) segítségével fölidézhető és megrajzolható. Történészek, helytörténeti kutatók, újságírók, művészettörténészek veszik igénybe az itt található anyagot. Tájékozódásukat különféle segédeszközök (katalógus, leltárkönyv, jegyzék stb.) biztosítják. Miközben a raktár polcain sorakozó tárgyak — kancsók, zászlók, szobrok, munkaeszközök — közt böngészek, eszembe jutnak a neves művészettörténésznek, Németh Lajosnak Nagy Balogh Jánosról írott sorai: „Múzeumi rangú művészetet akart teremteni e kispesti proletárember, erre tette rá az életét — és teremtett is." S hozzáfűzhetném, mást is teremtett: önmagunk megbecsülését s értéket megőrző hagyományt. Nagy Balogh Jánosnak — a róla elnevezett képzőművészeti kör 1979-ben volt ötvenéves — 12 alkotását őrzi a helytörténeti gyűjtemény, több más — kisebb-nagyobb rangú — művész munkái mellett. Nagy Balogh élete és művészete elsősorban arra példa, miként lehet a fölne/elő közegből, vállalva annak minden kisszerűségét, nyomorát, keservét, fölemelkedni úgy, hogy az ne lássék a közösségtől való elszakadásnak. Sokkal inkább szolgálatnak: a hely és önmagunk vállalásának. A helytörténeti gyűjteményt jórészt a Nagy Balogh János Képzőművészeti Körből —a művészek műhelyéből — kikerült alkotások megőrzésére hozták létre (kétszáz festmény, szobor, plakett stb.), de funkciója azonnal kitágul ha megtudjuk: mintegy 8800 — a kerülettel kapcsolatos — fotót, kilencezer nyomtatványt (röplap, újság, aprónyomtatvány, adólap, értesítő), valamivel több mint kétezer kötet könyvet és négy és fél ezer tárgyi emléket tart nyilván. Egyetlen szobában s pár pincehelyiségben őrzi meg mindazt, ami örömteli vagy keserves múltat takar, de minden filmkockája, tárgyszeglete, újságlapja: történelem. Mit hoz a véletlen: éppen ottjártunkkor tartotta klubszerű összejövetelét az a kis lelkes — 14 művészeti alaptagból álló — társaság, amely Nagy Balogh János s a köré épülő hagyomány értelmében kíván élni és dolgozni. Meglepetésem nem mindennapi. Amikor a tanács vezető emberétől afelől érdeklődtem, hogy lakik-e művész (író) a kerületben, egyetlen egyről sem tudott. Ezt hallva javasoltam: néhány műteremlakásfelépítésével érdemes volna egy-egy művészt, művészházaspárt, írót megnyerni a letelepedésre. Munkálkodásuk, ha azonnal nem lenne is mérhető, idők múltán hasznot hozna. Hogy mást ne mondjak: valamicskét segíthetnének a közösségi tudat kialakításában is. A válasz: művész letelepítésére eddig még nem volt igény. Nem kérdeztem tovább, zavart az Illetékes tájékozatlansága. A Nagy Balogh János Kiállítóteremben összegyűltek — erről meggyőződhettem — szívükön-lelkükön viselik a kerület sorsát. A megbeszélésen nem volt jelen mindegyik kispesti művész, de aki eljött, javaslatot tett, hozzászólt, vitatkozott. Miről is esett szó? Többek közt a kiállítóterem jövő évi programjáról. A fiatalok (tanulók) vizuális nevelését elősegítendő egy kerületi iskola forma- és színvilágának a megtervezéséről, külföldi magyar művészek meghívásának a lehetőségéről, üzemi tárlalataik — egy újfajta mecenatúra — sikertelenségéről. Ez utóbbi azért lett felemás vállalkozás, mert a vállalatok vezetői távol maradtak. Többek kifogásolták: egy „jobban működő" kerülettel — Pesterzsébettel — szemben náluk az intézmények vásárlása csak esetleges, a tanács is többet segíthetne anyagi gondjaik megoldásában. Munkálkodnak ők, de mintha egy kicsit magukra lennének hagyva, a „kerület" nem mindig tud róluk, néha az egész csoportról megfeledkezik. A Kispesti Képző- és Iparművészek 1980. december 19—1981. január 19. közt mutatkoztak be a Nagy Balogh János Kiállítóteremben. Tárlatuknak összefoglaló jellege volt: fölmérte az erőket. Deák György grafikus, Eőry Miklós keramikus, Fajka János tűzzománcos, Gál Dezső festő, Gyenes Ida grafikus. Gyökér László fotóművész, Hernádi Paula grafikus. Katona Aron Sándor tűzzománcos, Kovács Imre szobrász, Minya Mária keramikus, Nódai Tibor belsőépítész, Nikmond Beáta szobrász, Prohászka Margit textiltervező. Viola József költő-műfordító-festő — a csoport művészettörténészének, Ecsery Elemérnek szavaival — azért tömörültek csoporttá, „hogy a még élő egyesületi és köri tagoktól átvegyék a kulturális örökség őrzését, és hogy a Nagy Balogh-i művészet erkölcsi tisztaságának példájára helyi indíttatású, ám egyetemességre törő értékeket teremtsenek." Ha csak ennyi tanulsággal szolgált volna kispesti látogatásunk, már érdemes volt odamenni. 9 A művelődés háza