Budapest, 1981. (19. évfolyam)

7. szám július - Oszlay István: Új városrészközpont a régi Kispesten

üres kirakatok, elhagyott lakások, a mellékutcákban pedig a deszkapalánk „védőruhába" öltöztetett fák — elismerés jár érte a Fővárosi Kertészeti Vállalatnak — jelzik a szanálandó terület határát. A Kossuth Lajos utcán megyek befelé, s ha az üres telkek, az elhagyott-megbontott és a lakott házak szeszélyes egymásutánja nem volna olyan lehangoló, idillinek mondhatnám a képet. Sok már az üres ház, de csak itt-ott bontanak. Maszek alapon — a bontott anyag fejében. A jövő év első negyedéig több száz házat — 640 lakást — kell szanálni, a nagy bontás tehát még ezután kezdődik. Most csend van, embert is alig látni. Nem forgalmasabb a Lenin tér sem, pedig itt áll a tanács épülete. A tér egyébként „érintetlenül" került át az új városnegyed tervrajzába, de körötte a házak — közülük nem egy erős, szép épület — napjai meg vannak számlálva. A Halásztanya kisvendéglő, a Lenin tér 6. szám alatt, kegyelmet kapott. Meg nem mondtam volna, hogy bontják-e vagy építik, ha nem látom meg a plakátot: „Éttermünk január elsejétől hosszabb időre tatarozás miatt zárva!" Meg kell hagyni, diplomatikus megfogalmazás: ezt a „határidőt" nem kell olykor-olykor korrigálni. Nem mondható valami fényesnek a kispesti vendéglátó-hálózat, jó volna hát, ha azért elkészülne egyszer ... A Lenin tér 9. számú ház egyik ablaka tele van ruhaneművel, egyéb holmikkal. Minden eladó! Költözni kell, a házat lebontják. A tanácsháza mögött jól megtermett bronzkutya vigyázza az öregek házát, 40—50 idős ember napközi otthonát. Az épület 1980-ban a bontási listán szerepelt, a kerületi tanácsnak sikerült megmentenie, sőt, 1982-ben két nyugdíjasház építése kezdődik mögötte. Tüske S ándorék házát hiába vigyázta-őrizte volna kutya. A Kossuth Lajos utca 15/a alatti szép, nagy épületet lebontják. — Nem is én vagyok a tulajdonos, a szüléimé a ház — mondja az asszony. — Nem vagyunk túlzotton megelégedve azzal, ami s ahogyan történt. Nézzen végig, itt olyan csodálatos utca van, jó házak teljes komforttal . . . Nálunk legalábbis vezetékes gáz, a csatorna be von kötve, telefen ... És közel se tudunk ilyet szerezni azért a pénzért, amit kaptunk. — Mit kínált cserébe a tanács! — Ami ehhez hasonló lett volna, úgy értem négyzetméterben és beosztásban, azért egymillió körül kértek, és akkor csak egy tanácsi lakásunk van, amihez semmi közünk . . . így viszont van egy tulajdonunk. — Tehát családi házat vettek! — Igen. Ezért a házért 1 850 000 forintot kaptunk a tanácstól, és 1 600 000 forintért vettünk egy másikat Lőrincen. Persze az közel sincs ennyire komfortositva . . . — Maga szerint mennyit ér a házuk! — Talán ennyit ... De nekünk sokkal többet . . . Itt nőttünk fel, aztán mi hoztuk rendbe kívül-belül. — Távolabb kerültek a munkahelyüktől! — A férjem közelebb, ezután akár gyalogosan is bejárhat a Budapesti Kőolajipari Gépgyárba. Én a VILLÉRT-nél dolgozom a Vörösmarty utcában, tehát most messzebb kerülök. Persze Kispestnek mindig anynyira rossz volt a közlekedése, hogy ez már nem oszt, nem szoroz. — Mikor költöznek! — Körülöttünk egyik-másik házat már bontják is. Mi a végsőkig akarjuk kihúzni, hogy a fiam legalább itt fejezhesse be a negyedik általánost . . Tehát még egy jó hónapig . . . — Kaptak felszólítást, hogy mikor kell elhagyniuk a házat? — Nem . . . még semmit nem kaptunk. Ránk van bízva, hogy mikor költözünk ki . . . Természetesen ez nem volt ingyen . . . — Bizonyára nemegyszer végiggondolta már a történeteket. Milyen következtetésre jutott? — Anyagiakban rosszul jártunk, az biztos ... A többit pedig majd az idő eldönti . . . Szabó Károlynénak a Hikádé Aladár utca 15-ben jóval kisebb választási lehetősége volt, mégsem mondanám, hogy ebből valamiféle hátránya származott. A tanács Csepelen — ő is, férje is a Csepel Vas- és Fémművekben dolgoznak — ajánlott fel kétszobás szövetkezeti lakást a Kossuth Lajos utca 106/b ötödik emeletén. Megnézték — elfogadták, s ide költöznek két gyermekükkel. Én nagyszerű dolognak tartom, s furcsállom, hogy a fiatalasszony nincs különösebben elragadtatva. Talán a csalódás miatt? Tanácsi lakásra számítottak, de kettejük átlagos jövedelme tízezer forint körül jár, ezért más kategóriába sorolták őket. Megértem azt is, hogy nehéz itt hagyni a szép környéket, a virágos kertet és az udvart — de, könyörgök, a lakást csak nem. Egyablakos szuterénból, hét lépcsővel a járdaszint alatti nedves szoba-konyhából — a fürdőszoba: lavór, a vécé hátul az udvarban — „emelkedett" a család a csepeli V. emeleti összkomfortba. Hányan örülnének ilyen, méterben is kifejezhető változásnak? A másik szuterénban lakó Villás Károlyék még nem jutottak el a földszintig sem. ,,— Az ő hibájuk — mondta az utca elején egy jól tájékozott öregúr, amikor hozzájuk igazított—, minek válogatnak ezek a cigányok. Már két címet is visszaadtak." (Míg kerestem a házat, eszembe jutott, hogy a tanácselnök asszony emiitette, mennyi pluszmunkát ad a tanácsnak, és mennyire hátráltatja a lakások kiutalását ez a válogatás a „kendermagban". Az idei névjegyzékben szereplők bezzeg nemigen válogattak, miután „megtudhatták", hogy július elsejével megváltozik a lakás-használatbavételi díj összege.) Villásék nem sorolhatók azonban a válogatósak közé, legfeljebb nem szeretnének a jelenleginél rosszabb lakásba kerülni — s ebben igazuk van. — Tessék megnézni, most harminckét négyzetméteren lakunk — tessékel be a szépen berendezett, tiszta lakásba a sötét bőrű asszony. — A tanács először húsz (? — A szerk.) négyzetméteres szoba-konyhát kínált fel a Szövetség utcában. Természetesen visszautasítottuk. A férjem muzsikus, egyedül dolgozik, havi keresete ötezer forint. Ebből a szövetkezeti lakást nem is tudnám fizetni. A megélhetésünk is nehéz, ez az igazság. A következő cím a Baross térre szólt: szoba-konyhás félkomfort. A 4X 5-ös szobából nyílt a fürdőszoba, ahol volt egy régi fürdőhenger, egy leszerelt mosdó és a vécé. Fűtési lehetőség viszont nincs. A konyha félig beázva, csöpögött a víz. Lehetetlen volt elfogadni. Megkérdeztem a VIII. kerületi IKV-nál, hogy mennyibe kerülne a rendbe hozása, korszerűsítése — harmincezer forintot mondtak. Nekem, sajnos, nincs erre pénzem. Örülök, ha elfogadható tanácsi lakást kapok, és azt ki tudom fizetni . . . — Hét éve lakunk ebben a nedves, penészes lakásban. Örülnék, ha megszabadulhatnánk innen, s végre a hétéves fiam is fürdőkádban fürödhetne, nem abban a nagy lavórban . . . Nem, nem lakótelepi lakásra gondolok. Régi tanácsi lakást szeretnék, de korszerűsítettet. Amiben gázkonvektor, gázbojler van és a fürdőszoba elfogadható. Szóval, ami a létszükséglethez tartozik . . . Ha egyszer már elmegyünk innen, akkor szeretnék én is normálisan élni . . . A Boy-szolgálat kis teherkocsija a Lenin tér 17. előtt állt, s rakodtak. Még csak az apróságokat, jobbára az unoka holmiját pakolták a kocsira, ám ez mit sem változtat a tényen: Mekis József nyugalmazott munkaügyi miniszter költözik. Hatéves kora óta él a kerületben, harmincegy éve lakik ebben a házban. — Nehéz a búcsú! — Hát . . . inkább a feleségemnek. Én másképp fogom fel a dolgot. Meg aztán hetvenegy éves vagyok, öreg már ahhoz, hogy gondozzam a kertet. Ezért megyek el. A IX. kerületbe költözöm háromszobás öröklakásba. — Ez a ház a sajátja volt. Nagy, erős ház kerttel. Most lebontják. Nem sajnálja? — Nagyon szép ez a tér hatalmas fáival és jó a környék is, az kétségtelen. De ez a terület már megérett a lebontásra. Túlzsúfolt, nagy része csatornázatlan, és egészségtelen lakások vannak a szép házak között. Én persze tömörebben képzeltem el ezt a munkát, vagyishogy egyszerre csak egy helyütt építsenek, illetve bontsanak. Úgyis olyan ez a változó kerület, mint a méhkas . . . Oszlay István