Budapest, 1981. (19. évfolyam)
5. szám május - Havas Gábor: Szerkezetek szerkezete
átlagon alul növekedett a könynyűipar és a bányászat, ezeknél a termelékenység növekedése is igen lassú. Az eltérő ütemekből már következtethetünk arra, melyek a mikro- és melyek a makrogazdaság feladatai a struktúrajavításban. A piacon legkedvezőbben értékesíthető termékek kijelölése, fejlesztése, az ezekre való átállás csak a vevőkkel közvetlenül érintkező vállalatok feladata lehet. A tapasztalatok és javaslatok mérlegelésével kijelölni a gazdaság egészének és főbb területeinek hozzávetőleges fejlődési ütemét: ez már a központ funkciója. Egyik sem élhet a másik nélkül, intenzíven együtt kell működniük. A tudatos központi és a spontán vállalati mozgások együtt jelentkezésére jó példa napjainkban a ruházati ipar világméretű átrendeződése. Egyes fejlődő országok az olcsó munkaerő és a korszerű technológia ötvözésével erős konkurrenciát teremtettek. Az eredmény: a fejlett országokban az iparág felgöngyölése. Japánban például 1972 és 1977 között a szakma létszáma 121 ezerről 10 ezerre csökkent. Ugyanebben az időszakban a Közös Piac országaiban a ruházati ipar 3500 üzeme és 350 ezer munkahelye szűnt meg. Hazánkban a ruházati ipart csak a KGST partnerekkel kötött jelentős megállapodások mentették meg — egyelőre. Szerte a világon prioritásokkal, kedvezmények gazdag eszköztárával terelik az államok a vállalati törekvéseket az általuk kívánatosnak ítélt fejlődési irányba. Magyarországon az elkövetkező években elsőbbség illeti meg például a fajlagos energiafelhasználás csökkentését célzó beruházásokat, általában a kevésbé energiaigényes termelést. Az ipari energiafogyasztás és az ipari termelés eddig fej-fej mellett haladt előre, most azt szeretnénk, ha az utóbbi növekedne erőteljesebben. Ez a helyzet az anyagigényességgel is. Sommásan: minden tonna áru, mely Hegyeshalomnál és Záhonynál elhagyja hazánkat, egyre értékesebb kell legyen, különben mai életszínvonalunkat sem tudjuk megtartani. A vállalatok és az állam tennivalója az előbbiek szerint válik ketté, mégis megengedhetetlen a gazdálkodást erre a két szereplőre leegyszerűsíteni. A profilok fölötti osztozkodás, a vállalati stratégiák egyeztetése csak a vállalati szférán belül történhet, ez a „szféra" azonban sokkal több, mint vállalatszigetek egyszerű összessége. A múltban túl sok volt a hierarchikus csúcsban összefutó szál, nemegyszer a vevő- és a szállítóvállalatok is a minisztériumokon keresztül alkudoztak, egyezkedtek, ily módon az össz- és részkérdések egybemosódtak. Sokkal könynyebb lesz a szándékokat egy cél felé, párhuzamosan rendezni, ha a csoportérdekek közvetlen ütköztetése, egyeztetése lép a felső utasítások helyébe. Ma ennek az iskolának még csak az első osztályát járjuk. A vállalati egyeztetések és a központi szándékok alapján sokféle szempontból változik a gazdasági struktúra. Fel lehet vázolni külön-külön a gazdaság metszetét az energiaigényesség, az anyag- vagy importigényesség szempontjából, megint külön a gazdaság földrajzi megoszlása, a technikai felszereltség, a dolgozók szakmastruktúrája, ágazati és területi hovatartozása szerint. A gazdasági struktúrával szorosan összefügg például a városi és falusi lakosság aránya. Az utóbbi részesedése 1949-ben még 58,7 százalék volt, 1980-ban már csak 46,7 százalék. A vidéki városok lakossága ebben az időszakban 24,4 százalékról 34 százalékra emelkedett (ebben, persze, közrejátszik az is, hogy az utolsó húsz évben a városok száma 63-ról 96-ra szökött). Budapest súlyának növekedése sokkal mérsékeltebb: 17,3 százalékról 1971-re 19,4 százalékra nőtt, ma 19,2 százalék. A fővárosi-vidéki szereposztásban fontos determináló tényező, hogy a foglalkoztatottak megoszlása szerint Budapest súlya az iparban 26 százalék, a vegyiparban kereken egyharmad, a gépiparban ennél is valamivel több: 37 százalék. A keresők ágazati megoszlásának változását jól érzékelteti az alábbi ábra: 10. AZ AKTIV KERESŐK SZÁMA NÉPGAZDASÁGI AGAK ÉS NEMEK SZERINT 1949-1980 m, £Pirót»B MfZO-6A1DASA5 SZALU-»s. Ktaoxta, VÍZ6HD NEM <• AWYAG1 AGAR Csigó László reprodukciója A földrajzi szerkezet csakúgy, mint a gazdaság említett többi szerkezete szervesen kapcsolódnak egymáshoz, önmagában egyik sem változtatható. Valamennyi vetület függő és független változó egyszerre, egyik a másikból leképezhető. Mindez megkötöttséget, változtathatatlanságot jelent? Bizonyos tehetetlenségi motívumot kétségtelenül, de mozdulatlanságot semmiképpen. Világszerte növekszik a kölcsönös gazdasági függőség, ugyanakkor a társadalmi- és termelési szerkezet változása sose volt olyan gyors, mint napjainkban. Ez előretartást igényel a gondolkodásban, tervezésben, döntésben. Egyszerre kell reálisnak és progreszszívnek lennünk, az általános és a szakmai műveltséget, gépi berendezéseink korszerűségi szintjét, az infrastruktúrát, az emberek hozzáállását nem lehet máról holnapra megváltoztatni. Érteni kell a folyamatok belső törvényszerűségeit, átgondoltan kell indítani (ahol már indult: erősíteni) az együttműködés, a tanulás, a kezdeményezés újszerű mozgásformáit. Itt van például a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát, amely — ismeretes — a szakemberek kiválogatásában, a teljesítmény és az önképzés egyéni érdekeltséggel való összekapcsolásában országos példát kínál. A kombinátban sikerrel kifejlesztett broyler és hibrid csirketenyésztés hasznából (a kombinát tojóhibridekkel évente több mint 1500 légi járatot indít külföldre!) most tervszerű kutatással, fejlesztéssel a „nagyipari" juhtenyésztést készítik elő. Sorra vették a számba jöhető külső piacokat, azok sajátos igényeit, a hazai adottságokat. így is lehet? Csak így lehet! A felismerést tett követte. Az elmúlt hónapokban a versenyt fékező, indokolatlanul nagyméretű vállalatokat szétbontották: a korábbi tröszti vállalatokból, mammutvállalatokból hetven új önálló vállalat alakult. Megszűnt az országban eddig monopoljogokat élvező Boripari, Cukoripari, Szénbányászati és Útépítő Tröszt. E fontos formai változásokat remélhetőleg a gazdálkodás érdemi javulása közép- és kis vállalatok alakulása követi majd. Az idő cselekedeteket követel. Nyers Rezső gazdasági-társadalmi-kulturális megújhodást sürgető, mozgósító erejű interjújában („Lehet-e gúzsbakötve táncolni", Élet és Irodalom, 1980. december 20.) a „tett-iszonyról" szólva azt mondotta: „Az igazi nagy kár nem az, amit a rossz cselekvések okoznak, hanem az, amit a cselekvések hiánya okoz." Igen. Túl lassú a magyar termelési szerkezet igazodása a mellbe vágó világpiaci változásokhoz. Itt nem segít a rendelet, itt nem segít a szalmaláng. Előre átgondolt, az érintettekkel megvitatott, kiérlelt, komplex intézkedések, kezdeményezések sorozatára van szükség: építeni, fejleszteni kell, növelni a hatékonyságot. Mert a népgazdaság nem egyszerűen „jó" és „rossz" termékek halmaza, hanem számtalan nagy és kisstruktúraegyütt ketyegése: a szerkezet szerkezete. 29