Budapest, 1981. (19. évfolyam)

5. szám május - Szabó Gabriella: „Ha most kezdeném..."

Csigó László felvétele PRO URBE BUDAPEST, 1981 „Ha most kezdeném...'' „Kit az istenek gyűlölnek, megteszik pedagógusnak." Hányszor hallottuk. halljuk a mondást, melyet én inkább megfordítanék: akit szeretnek az istenek, jó pedagógus kezére bízzák. És ne tagadjuk, sokunk részesült ebben a szerencsében, hogy avatott nevelői kéz vezette a tudás, személyiségének kibontakoztatása felé. Ami pedig a gyűlöletet illeti: nos, nem az istenek. hanem bizonyos társadalmi rétegek magukat kisistennek tekintő személyei gyűlölték azokat, akik kiszolgáltatott helyzetükben is a műveltség, a humánum, a világ jobbításának, tehát megváltoztatásának a vágyát igyekeztek elültetni a fiatalokba. Ma már nem kell bizonygatni, a nevelés össztársadalmi úgy. a )ó nevelő a társadalom pillére. De a |ó nevelőt nevelni keli A Kiss János altábornagy úti főiskola régi, patinás épülete pedagógusnemzedékeknek a bölcsője. Sokan indultak el innen hittel, az adás vágyával szép pályájukra, és sokan gondolnak vissza szeretettel erre az iskolára, amely évtizedek során szinte már fogalommá vált a fővárosban. Vezetője: dr. Békési Lajos, 1959-től, a felsőfokú tanítóképzés megindulásától irányítja a budapesti tanítóképzőt, majd főiskolát. ,,... a Budapesti Tanítóképző Főiskola főigazgatója kiemelkedő érdemeket szerzett a tanítóképzésben, a főváros tanitóhiányának megszüntetésében. A neveléstudomány szakembere, s tevékenyen részt vesz a közéletben." E távirati tömörségű indoklás jelent meg róla a lapokban, amikor a fővárosért tett szolgálataiért megkapta az idén a Pro Urbe aranyérmet. „Ha most kezdeném, most is csak pedagógus lennék" — mondta Békési Lajos a kitüntetés átvétele után. De hát hol kezdte, hogyan kezdte? Öt is, mint annyi mást, aki tenni akart és tett is a társadalomért, alapos próba elé állította az élet. Miért van az, hogy akinek sok megpróbáltatás jut osztályrészül, az elesettek, a gyengék, a gyámolításra szorultak mellé áll? Talán mert így diktálják a lélek belső törvényei. Ezért lett Békési Lajos is a kicsinyek pártfogója: tanitó. Édesapját, a debreceni cipészsegédet 1932-ben. édesanyját 1935-ben vesztette el. Négyen maradtak árván. Testvérei közül ő került a legjobb „nevelőszülőkhöz", a debreceni kollégiumba. Itt, az ősi skólában, majd a tanítóképzőben tanult, átélve a Nyilas Misik sorsát, megállva az emberré válás próbáját. Húszéves, amikor 1944-ben tanítónak kerül friss diplomájával Beregdarócra, az ottani egy tantermes, osztatlan iskolába. A felszabadulás előtti legsúlyosabb esztendő ez, a háború utolsó szakasza, a politikai nyomás, a létbizonytalanság korszaka. Fizetése nem volt, mindennap másik család küldött „sor-kosztot" a tanító úrnak. Hasonló volt a helyzete, mint Váci Mihálynak, aki ugyanekkor a nyírségi homokot rótta kerékpárjával. Sok-sok fiatalember vágott neki ekkor ugyanígy az életnek, és készült a „világ megforgatására". A felszabadulás minőségileg is új szakaszt jelentett az ország, a magyar társadalom életében. Békési Lajos Karcagra került. Itt volt tanító, kollégiumi nevelő, majd igazgató. Később a veszprémi Batsányi János népi kollégium igazgatója és megyei kollégiumi főelőadó lesz, 1950-ben, a tanácsok megalakulása után művelődési osztályvezetővé nevezték ki. Ezután hét év következett az Oktatási Minisztériumban. 1959-ben, harmincöt éves korában úgy vélte, még nem késő visszatérni választott hivatásához, a gyakorló pedagógusi pályához. Ekkor bízták rá a budapesti tanítóképzés ügyét. Igyekezett felvértezni magát elméletileg is e fontos intézmény irányításához. Elvégezte a pedagógia szakot az egyetemen, és ledoktorált pedagógiából. Honnan indult, éamivé fejlődött ez a főiskola? A régi, budai képző történetének a felelevenítésére most nincs mód, kezdjük 1959-nél. Akkor 85 hallgatója volt az iskolának, most a nappali tagozaton 450, a speciális és a levelező, illetve az esti tagozatosokkal együtt összesen 2500 óvónő és tanító képzésével foglalkoznak a főiskolán. Ezek az adatok önmagukban érzékeltetik a huszonkét év fejlődését. Ezt a fejlődést maga az élet sürgette, a pedagógus-hiány. A hatvanas években egyre több képesítés nélküli fiatal kezdett tanítani. Ezen az áldatlan állapoton igyekeztek segíteni a főiskolán, ahol Békési Lajos és munkatársai megszervezték az érettségizett fiatalok részére az egyéves speciális nappali tagozatot, ahol a hallgatók elsajátították a gyakorlati tanításhoz szükséges nélkülözhetetlen pedagógiai ismeretek alapjait, azután kezdtek tanítani, majd a következő két évet — munka mellett — a főiskola levelező tagozatán végezték el. A mennyiségi, a szervezésre utaló adatok azonban szorosan összefüggenek a tartalmi munkával és eredményekkel. Az évek során változtak a követelmények, változott a tanítóképzés is. Új tantárgyakkal bővült a tananyag, ilyen például az oktatástechnika, a retardált gyermekekkel való foglalkozás, a napközi otthoni nevelés, az iskolaotthonos rendszer programja. Szakosítás is folyik, egy-egy speciális, szükséges és a hallgatókat különösen érdeklő tárgyból szakkollégiumi képzést nyújtanak. (Például: orosz, rajz, ének, testnevelés stb.) Békési Lajos lelkesedéssel, ügyszeretettel megáldott tanító, a tanítók tanítója, szervező, újító alkat. Vallja, hogy az emberformálásnak kisgyermekkorban kell megkezdődnie. Döntőek az óvodában és az általános iskolában szerzett élmények, itt történik az alapvető jártasságok, készségek és képességek kifejesztése. Hogy milyen eredménnyel, az a pedagóguson múlik. Ők tanítanak meg rendszeresen, pontosan dolgozni, megismertetik a munka kötelezettségét, rendjét, örömét, a tudás hasznát. Vagyis jellemet, embert, társadalmat formálnak. Mindezt a munkát csak hivatástudattal lehet végezni. „Senki ne higgye, hogy hallgatóink mind elöl álltak, amikor a hivatástudatot osztogatták. A nappali tagozatosok felét más egyetemről, főiskoláról irányították ide. Itt kell felébresztenünk bennük a pedagógus-öntudatot. Az igazsághoz tartozik, hogy néhányan még itt, a főiskolán lemorzsolódnak, valami másra számitottak, vagy a képzés során kiderül, hogy valamiért nem alkalmasak a pályára. Nekik is, a gyerekeknek is jobb, ha idejében elmennek." De a hallgatóknak több mint a kilencven százaléka a pályán marad, és erre joggal büszkék a főiskola vezetői, tanárai. Ez munkájuk legnagyobb sikere, eredménye. Nagy szerepet játszik ebben a főiskola pedagógusainak személyes példája. Nem kendőzik a hallgatók előtt a nehézségeket. Ők, kikerülve, valóban nem éppen eszményi körülmények közt állnak helyt, hiszen magas a tanulócsoportok létszáma, hátráltatja, nehezíti a munkát a zsúfoltság, s az anyagi, erkölcsi megbecsülés terén is vannak még mindig adósságai a társadalomnak a pedagógusokkal szemben. A következetes szigor és az okos szeretet megvalósításában a főigazgató partnere a tantestület: száz főhivatású tanár, hatvan másodállású oktató s az esti tagozat másfél száz óraadó tanára. Békési Lajos nevelési koncepciójának pillére az, hogy dolgozik és dolgoztat. Aki önmagával szemben igényes, nehezen viseli el mások középszerűségét. „Nincs és soha nem is volt mellékállásom, de társadalmi munka nélkül nem tudok meglenni. 1959-től tagja vagyok a kerületi pártbizottságnak, egy ideig a tanács és a vb tagjaként is dolgoztam. A családomban ez megszokott, természetes. Feleségem és lányom is pedagógus, a fiam viszont elkanyarodott ettől a pályától, vegyész lett. Van már négy unokám, talán valamelyikük majd folytatja a családi hagyományt. Elégedett embernek mondhatom magam, mert mindig azt csináltam, amit szeretek." És még egy mondat Békési Lajostól: „Minden szakmát meg lehet tanulni, de a pedagógushivatás elsajátításához könyvtárnyi tudásanyag sem elég, a tudás mellé szív is kell." Szabó Gabriella 26