Budapest, 1981. (19. évfolyam)

5. szám május - Szakolczay Lajos: A késes angyal

A KÉSES ANGYAL Kondor Béla arcai Kiterül kifekszik akár a szárnyas gép lebeg szerkezetei tündöklöek tiszta gyémánttal gyémánt rudakkal gyémánt lapokkal szegecsekkel veretes alkatrészek ligeti forgók óriáskerekek surrogva zúgnak zengve zendülnek súrlódnak pendülnek sóhaja a Vezúv óriás füstmadara füst meg szerkezethatalom az égen fehéren kéken ott delel s éjjel is dél van megrendül a Mennyország És alá alá mivégre tekint ő alá bánatai földjére a gyarló földre a szeretett földre gyarló bánatainkra mit adott neki a föld mit adhat neked a föld ? Kenyerünk Angyalunk Forradalmunk fogai közül a kést lassan leejti pengve száll az alá akár az énekeletlen ének nyitott tenyerünk előtt megáll az a kés a miénk az a kés a miénk már a miénk az a kés Tiéd az ének az ének a te világos szárnyaidra kapj föl immár! Szécsi Margit: Az ítélkező Csak a legtermészetesebb hangon lenne szabad róla írni. Ahogyan a természet — fű, fa, virág, csillagok — egy-egy darabjáról, ahogyan az életünket behálózó huzalokról, csavarokról, gépekről, vagyis csodálatos szerkezetekről, melyeknek élete végéig ő is rabja volt. Kondor Béla — ha nem teljesült volna be rajta a képben megálmodott sors: a szájában késsel vívódó angyal gyönyörű végzete — csak most ünnepelné ötvenedik születésnapját. Tudott valamit az élet titkából. Élte és önismeretre valló tudatossággal áhította a teljességet. Eszménye a mindenséget lebírni akaró reneszánsz ember: a tudós-kézmíves-művész. Nem mindennapi tehetsége — zsenialitása — segít abban, hogy különböző műfajokban — képzőművészetben, irodalomban, zenében — történt megnyilvánulásait egységnek fogjuk föl. Ebből következik, hogy a vers és a kottapapírra sohasem rögzített — az éjjeli komponálás örömét csak magnószalagon megőrző — zene nincs alárendelve a jobbára csak képzőművészként ismert alkotó festményeinek, grafikáinak. Egyazon világérzés, a megfoghatatlant is valaminő rendbe kényszerítő, teremtő akarat szülötte minden: a baljós szerkezeteket egymásra montírozó fotó éppúgy, mint a sokszor önéletrajzi elemeket, szerelmeket, „szégyeneket és büszkeségeket" kiéneklő vers megannyi „boldogságtöredék". Furcsán hangozhatik, de nincs okunk megmásítani: Kondor Béla — hitünk szerint — egész életében boldog volt. Harcai, küzdelmei végződhettek vereséggel — az emberbe és világba vetett hite nemegyszer megrendült —, de tudván tudta, a benne „megtestesülő egység" nem pillanatnyi igazságokat teremt. Az ő igazsága mélyebben van: a művészetben. Amelynek az ember alfája és ómegája, de mindig alávetni kényszerül magát valamilyen magasabb erőnek. Nem kimondottan Pokol és Menny művekben élethalálharcként rögzített ellentétéről van itt szó, még az univerzális alkotó transzcendens élményéről sem. Kondor avval, hogy a műalkotást renddé szerveződő elemek együttesének vallja, rosszra és jóra példát, életkedvet és — önmagán és a világon ítélkező — akaratot belőle merít, azokhoz a művészekhez közelít, kik nem szűntek meg hangoztatni: a világ darabjaira bontható, de jellemzője nem a szétszórtság, hanem az egység. Németh Lajos híres tanulmánya (Kondor Béla művészi világképe) éppen ezt a „világképi maximal art továbbviteléért, újrateremtéséért" vívott — bukásokkal és győzelmekkel teli — szüntelen harcot teszi meg a Kondor művészete lényegének. Joggal hivatkozik William Blake-re, hiszen — ahogy írja — szimbólumteremtő tehetsége Kondort a nagy angollal rokonítja. Nem tudhatni, noha ajánlás, vers, illusztráció utal a XVIII. századi előd közelségére, milyen erős ez a vonzódás. Blake verséből, a Jeruzsálemből mindenesetre kiderül: nincs nagyobb szenvedés, mint az önálló arc áhítása. „Rendszert kell alkotnom, különben más rendszere igáz le / Nem okoskodni és hasonlítani fogok, az én dolgom a teremtés!" Kikezdhetetlen életmű tanúsítja: a szakadás — megkülönbözés mindattól, ami csak zavarhat — nagyobb célok érdekében jött létre. Kondort— tisztelet a kevés kivételnek — sem az avantgarde, sem a direkten politizáló művészet nem fogadta be. Az előbbitől világlátásának tágassága — Németh Lajos: „ebben hasonlít Picassóra és Henry Moore-ra" — szakította el, a másik nem értette: miként támadhat meg a kétely olyan művészt, aki nem egy grafikai sorozatában (a Derkovitsot folytató Dózsa-lapokon és a Tanácsköztársaságciklusban például) világosan bizonyította: nem csupán a forma, de a képeinek témája is forradalmi. Kondor sem erre, sem arra nem figyelt, járt a maga útján. „Szakmai" okok miatt, melyekben nagy szerepet játszott mások féltékenysége, majdnem ott kellett hagynia a főiskolát, visszautasí-Romantikus tanulmány I., színes rézkarc, 1964,