Budapest, 1981. (19. évfolyam)

4. szám április - Dr. Buza Péter: A kispesti Gondűző-villa

végighajtott az Andrássy úton, az egyik hintó vitte őt, az utána következő a szeretőjét, a harmadik meg a cilinderét. .. Volt egy olyan trükkös botja... Ha odacsapta a földhöz, a tetején egy bohóc öszszeütötte a cintányérját. .. Na, meg is van. Itt van. Tauber Mártonnak hívták. A tízes években már az övé volt a villa. A kertben lakott egy kis bódéban. A házat meg kiadta. Bérlőknek. 1928. február 7. a szerződés dátuma. Eladó: Tauber Márton mint Csertli Kálmánné, született Tubicsák Laura gondnoka. Ez a nő az élettársa volt. Énekesnő. Vagy valami ilyesmi. A nevére íratta a házat. Aztán a nő megbolondult. Úgy tudom, 29-ben halt meg. Elmegyógyintézetben. Ennyit tudok. Meg azt, hogy gyermekként én is, felnőttként csak a nővérem, 1928 óta lakjuk ezt a házat. Hogy aztán meddig áll még, azt itt senki se tudja. A szomszéd utcát már bontják. Akkor aztán nem maradnak meg a platánok se . . . Hiába vigyázták úgy őket valamikor. Ifjabb Madarász József 1914-ben A legifjabb Madarász József a nagyapja sírkövénél. Csigó László reprodukciói Ez hát a jeles Kossuth utcai villa utolsó hetven évének rövid története. S mi lett a családdal, Madarász „apó" családjával? Az utolsó tanú Madarász József közgazdász, írásunk hősének unokája. — Az én apám — ő is József volt. Isten nyugtassa — 1879-ben született. Nagyapám második házasságából. Az öregúr egyébként akkor — könnyű kiszámítani — 65 éves volt. Felesége, az én nagyanyám, Fejes Erzsébet vagy harminc évvel fiatalabb. Nem élt sokat szegény apám. 1924-ben halt meg. A világháborúban szerzett fejlövés gyógyíthatatlan sokkjának következményeként. 1905-ben egyébként őt is megválasztották képviselőnek. 48-as programmal. Apja volt a ház legidősebb, ő meg a legifjabb képviselője. 1910-ig vett részt a törvényhozás munkájában. 1914-ben önkéntesként bevonult katonának. Már mint katona kilovagolt egyszer Kispestre, ott látta meg az anyámat egy ablakban kikönyökölve. Egy Kainrath nevű kispesti építőmester lánya volt. Egy-kettőre összeházasodtak. 1917-ben születtem. Elgondolhatja. Apám a háborúban, aztán fejlövéssel többet a kórházban, mint otthon, s épphogy elkezdtem az iskolát, meghalt... Anyám szerzett valahonnan egy lovat, azzal fuvarozott. Később egy tanárom vette el feleségül. Nemigen tekintett a fiának . . . Hát ennyi az én történetem. — Apámról még elmondhatnám, hogy konok, keményfejű ember volt ő is. Soha egyetlen kitüntetést nem fogadott el Ferenc Jóskától. Se egykori adjutánsától. A pecsovicsokat ő is gyűlölte. Csathó Kálmán írja le írótársak között című munkájában egyik párbaját, amelyet a Tiszához pártolt Herczeg Ferenccel vívott. Az író kezet nyújtott neki, de ő nem fogadta el a kézfogást. Ebből lett aztán a lovagias ügy. Apám meg is vágta az írót, de ez semmi ahhoz a sértéshez, ami ezután következett. Óriási bankettet rendeztek Madarász tiszteletére, s ott voltak Herczeg barátai is. Úgy vélték, nem lenne illendő mellette és Madarász ellenére hűségüket nyilvánítani .. . Volt ebből a második házasságból a legidősebb Madarásznak egy kései születésű lánya is. Erzsébet. Őt vette el Komócsy Pál feleségül. S ők tartották el az öregurat élete alkonyán. Komócsy Pál katona volt. Az ezredesi rangig vitte, de: semmi különös . . . Egyik közeli rokona azonban jeles ember volt. Atyai nagybátyja: Komócsy József, a Petőfi Társaság egyik alapítója és haláláig alelnöke. A maga idejében ünnepelt költő, ünnepelt ember. Krúdy Gyula így ír róla egyik kevéssé ismert arcképvázlatában: ,,Volt róla elnevezve vesepecsenye a Szerviták terén, a kocsmában, de ligeti sétány is, ahol a nagybányai nők lesték a holdvilágot. Olyan nagy kalapot viselt, mint a vándorpiktorok, amikor faluzni mentek . . . Hogy mellékesen költő is volt Komócsy József, ezt csak olyankor tudták róla, amikor versei megjelentek, vagy vidéken felolvasást tartott költőtársaival. Nagyon szeretett vidéken járni, mert még abban a korban született, amikor az országban mindenfelé vendégszerető házak kapui nyíltak a vándorköltő előtt... Nagy kalapjába szerelmesek voltak a nők, fehér asztal melletti derűsségébe a férfiak, verseibe a fiatalok. Egyike volt azoknak, akik e kor költői közül fizikailag is érezték a népszerűséget. Sok pohárköszöntőt mondott, de még többet mondtak az ő egészségére .. ." Különös család volt a vencsellői Komócsy família. József, aki 1836-ban született, hat testvérével együtt a legnehezebb sorban, félárván nőtt fel. Cipészinasból lett korának ünnepelt költője. S testvére, Lajos is felküzdötte magát. Egy sor ismert, a múlt század második felében megjelent hírlap munkatársa, némelyiknek — így a Kelet Népének vagy a Képes Családi Lapoknak — hosszú éveken át szerkesztője volt. A harmadik fiú, Pál az ügyvédségig vitte. Az ő két fia közül az egyik — István — Pécsett lett kanonok. Másik fiának — Madarász Erzsébet férjének —, a nyalka katonatisztnek a nevét viszont csak egyszer kapta szárnyára a hfr, 1928-ban, amikor a Budapesti Hírlap megírja a tragédiát: „Komócsy Pál honvédezredes feleségét tragikus baleset érte. A gyorsforraló lángjától tüzet kapott a ruhája, és oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy a szerencsétlen ezredesnét nem lehetett megmenteni az életnek. Az elhunyt úrinő a százegy évet élt Madarász József, egykori 48-as képviselő leánya volt..." Komócsy Pálnak és Madarász Erzsébetnek egyetlen gyermeke volt, Katinka. Ő is katonatiszthez, Eckensberger Istvánhoz ment feleségül. Kislányuk, Erika, a negyvenes évek elején, 18 évesen, agyhártyagyulladásban halt meg... Végignéztünk minden relikviát. Az olmützi bilincseket a Nap utcai lakás falán, a megfakult fényképeket, elgyűrt leveleket, particédulákat, elsárgult újságkivágatokat. Lassanként minden visszakerül az albumokba, borítékokba, kazettákba. Egy újságból kiollózott illusztráció véletlenül az asztalon marad. „Ellesett pillanat" — a pécsi lap, a Dunántúli Napló egyik fotója fölött áll a rutincim. Idős asszony ül lehajtott fejjel egy sétány padján. Maga elé néz. Vagy inkább magába. Ott a kutya is, az utolsó rokon, az utolsó barát, szaglászva lebzsel a gazda mellett. Az asszonynak persze nincs neve. Miért is lenne? Egy „ellesett pillanat" névtelen főhőse. Egy arra kóborló fotós ötlete... Vagy lehet, hogy a szerkesztő volt, aki így szólt: ugorj ki ide a parkba, kapj le valami őszi hangulatot, ilyesmi kellene... egy kis színes... Az újságból aztán kivágták a képet. Egy barátnő talán? Aki tudott a pesti rokonról, irt mellé néhány sort, és postára adta. „Katinkáról jelent meg ez a felvétel. Pár hónappal a halála előtt." — Igen. Most már egyedül vagyok. Egyedül a nyakas magyar véréből. Fura ám, hogy így, hatvanhárom évesen is kijár nekem a „legifjabb" jelző. Dehát, elvégre mégiscsak én vagyok — amíg megvagyok — a legifjabb Madarász József. 19