Budapest, 1981. (19. évfolyam)

4. szám április - Szakolczay Lajos: Budapest Orfeum 1907—1945

Szövegek: „Tanulj meg, fiacskám, komédiázni"; „Stux, maga főz, mint egy Düma-regény"; „Jó éjt, drága kis hadnagyom, jó éjt"; „Óh Lőwinger, óh Lőwinger, Nagy benned a lőinger"; „Lieb mich, szívem, Sag schon „igen", Bitte, bitte schön, jaj, jaj-jajaj, Rövid az időm"; „Csillagfény és holdvilág, rengő, lengő gondolák"; „Munka után, este felé Vár valaki reám, s a szívem övé". Szövegek: búsak, nevettetők, lomposak; feledtetni akarják a megtörténtet —- és az orfeumi asztalok, plüss-székek, fotelok és páholyok, fényes-kényes színpadok és pincében rekedt pódiumok történelmet fölidéző hangulatával temetni a múltat. A világégéseket, a gazdasági válságokat, a „fehér lóra" ült történelmet, a kiszolgáltatottságot, a megaláztatások ezernyi módozatát. A kabaré a pillanat műfaja, egy kicsit irodalom, egy kicsit újságírás, egy kicsit politika. Slágerszöveg és zene, induló és felhívás, vicctömeg és komédia. Már avval is tüntet, hogy nem akar előkelő műfaj lenni: bírál és elandalít, fölráz és (némelykor) hazudik. A természetességben van az ereje. Tükröt állít a polgárnak: ilyenek vagyunk! S ráadásként még valami: mivé lehetünk! A kabaré gyakran húzódott odúkba, de a sötétben is egy korszak lelkiismerete. Harlekint szitává lőlátó politika. 1922. szeptember 18-án a budapesti rendőr-főkapitányság azért tiltotta be a Mérleg utcai Pódium Kabarét, mert Nagy Endre szövegében — joggal! — Horthy kormányzó őfőméltósága kicsúfolását vélte fölfedezni. „Volt egyszer egy tenger, / Azon volt egy ember, / Fölmászott a trónra, / Nem mászik le róla." A kabaré bátor volt meghalni, s már halálában készülődött a föltámadásra. Története olyan művelődéstörténet, amelyben a gyászjelentésnek is megvan a súlya: minden szava magánjellegű, de közérdeket szolgál. Avval, ahogy búcsúzik, ahogy kijelöli helyét e furcsa (művelődéstörténeti) folyamatban, méltóságára is figyelmeztet. A földszint és a karzatok felé szállingózó mosolyban: az önbecsülésre. „özv. Támlás Szék, szül. Földszinti Zsöllye, továbbá Emelethy Páholy, szül. Zenekari Ülés, úgy a saját, mint az összes rokonság nevében Fájn daloktól megtört szívvel jelenti, hogy 40 Celsius-fokig hőn szeretett, felejthetetlen PESTI CABARET folyó hó 5-én hajnalban hajnal előtt, miközben rózsafa nyílt a színház előtt, életének két és fél hónapos korában rövid tengődés után váratlanul elhunyt. A drága kis halott a Gyár u. 21. szá-SZAKOLCZAY LAJOS Budapest Orfeum 1907-1945 hetik a színpadon, Harlekin marad, ha ő megsemmisül is, nem semmisülhet meg „mestersége". Védi a továbbadott — eldalolt, bohócsipkás, revüben nehéz, drámában könnyű — szó: a dalszövegíróké, kóklereké, éjszakai legényeké s nem utolsósorban az íróké: Adyé, Szép Ernőé, Kosztolányi Dezsőé, Gábor Andoré, Emőd Tamásé. És természetesen Csokonaié, Arany Jánosé, Petőfié, Babits Mihályé is, ahogyan azt Medgyaszay Vilma, a magyar kabaré mindmáig legnagyobb sanzonénekese műsorából tudjuk. A földalatti szó, a halkan elsusogott vicc, a kis-és nagyember, az ország és világ kibeszélhetetlen dolgait röhejbe fullasztó merészség minden időben ellenségnek számított. Fáni keverék nyelvét éppúgy érzékelte, mint a kormányválságokat, vagy az esztelen öldöklés (háború) és a semmiből nem tanuló úri politika s dölyf embert állattá aljasító hatását. Sok felől érte támadás a kabarét: a szecesszió légköre csak a születését segítette, és a párizsi Chat Noir példájára a sanzon térhódítását nyugtázta, a külső bajok ellen meg nem oltalmazott. Nem is a különféle színpadok (és műfajok) versengése, az irodalmat sokszor leszóló kispolgárok ízlésterrorja, a tőzsdén kívüli világot is sújtó pénztelenség jelentette a legnagyobb veszélyt, hanem a mosolyos bírálatban is késeket mú gyászházból a m. kir. sóhivatalba szállíttatik, és itt felravataloztatván a Ferenczy-sírboltba vitetik, ahol átadatik az örök pihenésnek és feledésnek. Béka zengjen hamvai felett. De az valorai reinek!" Kiknek a neve olvasható a gyászoló aláírók listáján? „Medgyaszay Kabaré, mint unokatestvér, Royal Sörkabaré, mint sógor, Fővárosi Orfeum, mint nagybácsi, Monsieur Folies Caprice, Madame Casino de Paris mint mostohatestvérek" stb. Ezt a kis halált a Pesti Színpad 1914. január 11-i száma adta hírül. Három évtized alatt nem volt ritka az ehhez hasonló gyors halál. De az egy-két évtizedes működés sem. A század első négy évtizedében közel száz kabaré (orfeum) őrködött. Mi fölött? Válaszként elég Adynak Nagy Endréről írott szavait idézni: „Igazán egy kicsit a lelkiismeretünk e terroros, gyáva időkben ez a szép csúnyaságú, elmés, bátor és kfildetéses ember." Ne hangozzék idegenül: a kabaré mint küldetés. Mint tunyaságunkat fölborzoló szellem. Mint gonosszal szemben álló hatalom. Kosztolányi Dezső figyeli, vigyázza e megnevezhetetelen intézménynek a többi országhoz viszonyított másságát is: „A mi kabarénk nem montremartre-i diákcsapszékek friss szellemességét és bájos kaján-