Budapest, 1981. (19. évfolyam)

4. szám április - Szabó László: Munkában a rendőrség

rendre és közbiztonságra, az általános emberi közérzetre. És ha ehhez hozzáteszünk egy-két hasonló jellegű, bár nem ennyire veszedelmes esetet, kétségtelen, hogy befolyásolják a lakosság közérzetét. Mégsem változtat az általános képen: a magyar fővárosban a közrend, a közbiztonság megfelelő. Az ember késő este is nyugodtan végigsétálhat az utcán — legyen bár ez az utca egy külső kerületben —, s nem kell szorongania és félnie attól, hogy bármelyik pillanatban leütik, kirabolják, megerőszakolják. E megállapítás igazságát nem ingatja meg az a tény, hogy előfordultak olyan esetek, amikor gyors pénzszerzés céljából bűnözők feltartóztatták az esti utcán haladó járókelőt, és fenyegetéssel, szúró vagy ütő eszközzel kényszerítették pénztárcájának vagy értéktárgyainak átadására. Sajnos, az ilyen bűnesetek abszolút száma az utóbbi másfél évtizedben felfelé ívelő tendenciát jelez országosan is, Budapesten is. Mint ahogy nem lebecsülendő az utóbbi évek garázdaságainak száma sem. A rablás a legsúlyosabb bűncselekmények egyike. Leggyakrabban előforduló változata, hogy este meglesnek, mondjuk, egy munkából hazafelé tartó nőt, és a sötétben kikapják a kezéből a táskáját, minden értékével együtt. A rabló a különféle tárgyaktól megszabadul, legyenek azok mégoly értékesek is, csupán a pénzt tartja meg, mert tudja, hogy ennek a későbbiekben kisebb a bizonyító ereje. Sokszor mindössze néhány száz forint a rablás áldozatának a kára, tehát tárgyi oldalról nézve jelentéktelennek tűnik a bűncselekmény. Alanyi oldalról azonban korántsem veszélytelenek az ilyesfajta rablások, amelyek, sajnos, mind nagyobb számban fordulnak elő Budapest éjszakáin. Nem veszélytelenek, mert a rabló előre nem tudta — nem is tudhatta —, milyen értékhez fog hozzájutni, lehetett volna akár százezer forint is a táskában, tehát az elvett érték nem mérvadó. Többet nyom a latban az elkövetés módja, a kényszerítés, a fenyegetés vagy éppenséggel a fizikai erő, netán valamilyen eszköz használatának a ténye, amely fokozza a bűncselekmény súlyát. Nem véletlen, hogy a rablások jelentős hányada Budapesten történik. Éppen a napokban született döntés a Budapesti Pártbizottságon — a Belügyminisztérium vezetőinek a részvételével —, hogy az érdekelt rendőri szervek új intézkedésekkel és új szervezeti formák bevezetésével akadályozzák meg a rablásokat, tegyék a közterületet, piacokat, pályaudvarokat biztonságos helyekké, szorítsák ki onnan a bűnözőket, csencselőket. Mint ahogy a bűnözés góca is — éppen a nagyvárosi jelleg miatt — Budapest. Érdemes néhány számadatot idézni. Az országban 1979-ben minden száz bűncselekményből huszonhetet Budapesten követtek el, további negyvenkettőt a hatvan-egynéhány vidéki városban és mindössze harmincat a községekben. (A többi: külföldön és ismeretlen helyen elkövetett bűncselekmény.) Ezek az adatok is bizonyítják a bűnözés elsődlegesen városi jellegét. Ha a budapesti arányt (27 százalék) szembeállítjuk az összes többi városéval (42 százalék) világossá válik, miért kell a fővárosi bűnözés alakulását még fokozottabb figyelemmel kísérni. Ne feledjük, a bűnüldöző és igazságügyi szerveknek világszerte a nagyvárosi bűnözés okozza a legnagyobb gondot, hiszen a bűnelkövetésre, a hatóságok előli elrejtőzésre ez a környezet jobb lehetőséget kínál, mint a zártabb vidéki életmód. Minden budapesti tapasztalhatja, hogy mi folyik például a Rákóczi téren és környékén az esti órákban. A titkos prostitúció az erőteljes rendőri intézkedések ellenére sem szűnik meg, és vonzza a gyanús alakokat. Egy-egy prostituált nemegyszer bűnöző életmódot folytató férfit tart ki. A Rákóczi téri élet mögött — jelképesen is, valóságosan is — még mindig a régi Józsefváros van. Emlékezzünk csak vissza a négy évvel ezelőtti Ferenc körúti postarablásra és nyilvánosságra hozott körülményeire. A bankrablásra hazánkba érkezett csehszlovák bűnöző, Jan Stratilek egy józsefvárosi bűnözőben, Berki Kálmánban talált hű bűntársat. Aki viszont élettársi viszonyban élt — úgy is mondhatnám, kitartottként — egy közismert prostituálttal. Amikor a postarablás megtörtént, és egy véletlenül ott parkírozó postásautó fiatal és bátor, fegyverrel rendelkező vezetője a menekülő rablók autója után lőtt — el is találta Berki Kálmánt —, több napon keresztül a prostituált gondoskodott a veszedelmes bűnöző bújtatásáról. Sőt, kerített egy egészségügyben jártas embert, aki bekötözte, injekciózta Berkit. Majd az éjszaka világában felszedett egy jugoszláv férfit, aki a sebesült postarablót biztonságosabb helyre szállította. S történt mindez a régi Józsefvárosban, nem kevesek tudtával, közreműködésével, miközben szerte a fővárosban éjt nappallá téve keresték a rendőrök a veszedelmes bűnelkövetőket. Ha pedig a budapesti bűnözés területi megoszlását vizsgáljuk, szinte látatlanban is rábökhetünk a legfertőzöttebb kerületekre, amelyekben a legtöbb bűncselekmény történik. Bizonyára az olvasó is sejti, hogy a VIII., XIII., VII. és a XI. kerületben találhatók meg leginkább azok a körülmények, amelyek előmozdítják a bűnözést. Gondoljunk csak a VIII. kerületi viszonyokra, ott is inkább persze a régebbiekre, a soksok elavult, öreg házra, amelyekben igencsak megbújhattak különféle lumpen elemek, vidékről Budapestre özönlő, rendszerint könnyű munkát kereső férfiak és nők, bűnözésre hajlamos személyek. Valószínű, hogy a Józsefvárosban mégis csökkenni fog a következő évtized bűnözési statisztikája, mivel az utóbbi három-négy évben hatalmas területeken lebontották a régi épületeket, s helyükre 10-12 emeletes új magasházakat építettek, amelyekbe a város más részeiből költöztettek lakókat. A szanált városrész lakói „szétfröccsentek" a főváros néha egymástól távoli kerületeibe. így természetesen szétszóródtak azok is, akik már egy-egy börtönt megjártak, de változatlanul hajlamosak a bűnözésre. Ha igaz az, hogy a környezet meghatározó az emberi tudat és magatartás fejlődésében, akkor az ide kerülő emberek új élete sem reménytelen. Remélhető, hogy kevesebb lesz a bűncselekmény, a felderítés pedig eredményesen fog működni. Gondoljuk csak el, mennyivel könnyebb egy bűnözőnek a dolga olyan környezetben, ahol „nem adják ki" — vagyis ahol a nyomozást nem segítik, hanem gátolják —, vagy a legjobb esetben hallgatnak arról, amit láttak, amit tudnak. Rosszabb esetben félrevezető adatokat mondanak. Ilyen közegben a bűnöző felbátorodik, gyorsabban talál társakra, s ha még a titkos prostitúció is mellé áll, különösen nehéz a rendőrség, az igazságszolgáltatás dolga. Nos, a VIII. kerület jó néhány régi utcája — éppen az előbb említett körülmények folytán — szinte táptalaja volt a bűnözésnek, s itt-ott még ma is az. A szanálások, az új lakónegyedek természetesen nemcsak a bűnözés számbeli alakulásán változtatnak, hanem a jellegén is. Ami szintén nem közömbös. Mert nem azonos a társadalmi veszélyessége egyik és másik bűncselekményfajtának, sőt, olykor 15