Budapest, 1981. (19. évfolyam)

4. szám április - Szabó László: Munkában a rendőrség

még az azonos típusoknak sem. Hát még a különféle típusú bűncselekményeknek! Ki vitatná például, hogy lényeges különbség van egy alkalmi bűnöző alkalomszerű tette és egy megrögzött bűnelkövető tudatosan megszervezett bűncselekményei között. Ez utóbbiak nehezebben találnak helyet maguknak egy olyan közegben, ahol az életmódba a törvénytisztelet is beletartozik. Nem kétséges persze, az új lakótelepeken is kialakulhatnak veszélyes bűnözési gócok, elsősorban a magukra hagyott fiatalok körében, mégis jobban szem előtt vannak, és a közeg, amelyben élnek, készségesebben szembeszáll a bűnözéssel. A televíziónézők az elmúlt másfél évtized során többször is találkozhattak egy „mozgó bűnözővel", bizonyos Horváth Lajossal, akit a Kék fény háromszor is megkeresett. Horváth mindig azt ígérte a kamerák előtt, ha szabadul, megváltozik, többé nem követ el bűn• cselekményt. És mégiselkövetett, mert ilyen közegbe került. Utoljára 39. életévében beszéltem vele a nagy nyilvánosság előtt, és akkor — éppen hatodik bírósági ítéletét várva, 19 börtönévet maga mögött tudva — mondta a következőket: ő valóban komolyan gondolta mindig a változást, de a körülmények közbeszóltak. Először is, egy sok évet börtönben töltött ember eleve gyengébb akaratú, mint az, aki a szabad életben maga dönthet sorsáról. A börtönben az ébresztés pillanatától a villanyoltásig minden másodperc ki van jelölve, az elítéltnek parancs parancsra jön: ezt tegye, azt tegye, ezt lehet, azt nem. így megy ez éveken át, aminek előbb-utóbb teljesen átadja magát az elítélt; éli a mások által meghatározott életrendet. Horváth elmondta, hogy reggel például képtelen lett volna magától felébredni, hiszen mindig ébresztették. Nos, ez az ember a szabadulásakor kilépett a napfényre, körülnézett, és jószerivel még hozzátartozót sem talált, akihez mehetett volna. Ekkor már senki nem írta elő a számára, hogy mikor kell reggelizni, takarítani, munkába menni stb. Vagyis minden reá volt bízva. Egyebek mellett az is, hogy mit kell tenni akkor, ha véletlenül összetalálkozik régi bűntársakkal, börtöncimborákkal. S ha a másiknak csak egy kicsit erősebb volt az akarata, mint az övé, a rossz hatás máris jelentkezett. Ezzel szeretném érzékeltetni, hogy mi minden játszhatik közre — a változó városképpel együtt — a bűnözés alakulásában. Az alkohol például különösen az erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények gyakori motívuma. 1979-ben 1639 erőszakos és garázda jellegű bűncselekményt követtek el Budapesten. Volt közöttük súlyosabb is, enyhébb is. Ám a több mint másfél ezer esetből majdnem 500 az iszákos életmód, illetve az alkoholtól való befolyásoltság számlájára írható. A korábbi években még magasabb volt azoknak a bűncselekményeknek a száma, melyeket az alkohol motivált, de az egykori „talponállókat", füstös kocsmákat megszüntették vagy átalakították kulturált sörözőkké, éttermekké. Ez a bűnözés csökkenésében is éreztette hatását. Ilyen „jobb" helyekre nem nagyon kívánkoznak a bűnözők, az alvilági életmódot folytató— úgynevezett lumpen — elemek. Valószínűleg további eredményeket fog hozni az a rendelkezés is, amely megtiltotta a szeszes ital árusítását a reggeli órákban, a közterületeken történő fogyasztást és így tovább. Csodákat természetesen nem lehet várni a tiltó rendelkezésektől, hiszen az alkoholizmusnak, ennek a súlyos társadalmi betegségnek a gyógyítása rendkívül szerteágazó, szívós munkát igényel. Mégis hozzájárulhatnak az alkohol bűnözésre hajlamosító hatásának csökkentéséhez. Az az egészséges törekvés pedig, amely a kocsma jellegű vendéglátóipari egységeket igyekszik megszüntetni, illetve kulturáltabbá tenni, csak üdvözlendő. Fontos szerepe lehet abban, hogy Budapesten az erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények száma jelentősen csökkenjen. Mert lényegbevágó változásról, sajnos, egyelőre nem beszélhetünk. Másfél évtized távlatában is csupán enyhe hullámzás tapasztalható, éppúgy, mint a fiatalkorú bűnelkövetők számában. Budapesten 1979-ben az összes ismertté vált bűnelkövetők 7,7 százaléka volt fiatalkorú, vagyis 14—18 év közötti. Ha ehhez még hozzávesszük az úgynevezett gyermekkorú bűnelkövetőket is — akiknél a szülők figyelmeztetése szintén igazságszolgáltatási eszköz —, az előbbi szám egy-két százalékkal tovább emelkedik. Látszólag nem magas ez az arány. De ha figyelmünk kitér azokra a fiatal korúakra is, akik ma csak az aluljárók vendégei, de holnap már a bűnelkövetők sorába számíthatók, a kép mindjárt komorabbá válik. És az aluljáró valójában csak jelkép a fiatalkorú bűnözésben, hiszen a rosszértelmű „bandázás", galerizés a lakóhely közvetlen környezetében maradva is veszedelmes lehet. Ámbár ott — mint korábban említettem — jobban szem előtt vannak a fiatalok, ismerőseik több mindent észrevehetnek rajtuk. Nem véletlen hát, ha elhúzódnak másfelé, például az aluljárókba, a piacok környékére; oda, ahol sokadalom van, ahol jobban el lehet tűnni a forgatagban. A tisztességes járókelőkre is veszélyesek, hiszen a zaklatás, a kellemetlen látvány, sőt, a garázda magatartás éppen ezeken a helyeken a leggyakoribb. Egy alkalommal közelebbről is megnéztem, kikből áll egy ilyen „aluljárós" társaság. Nem részletezem, de egyetlen tényt mindenképpen felidézek. A közelebbről is megszemlélt 32 fiatal közül 29 élt felbomlott, bűnöző vagy iszákos családban. Amiből természetesen nem következik, hogy egy felbomlott család gyermekének feltétlenül bűnözővé kell válnia. De mindenképpen nagyobb az eshetősége — éppen a családi háttér hiánya és a negatívan ható körülmények miatt — az erkölcsi kisiklásra, a deformálódó életútra, a bűnözésre, mint annak a gyereknek, akinek a jellemét, erkölcsét a családi közeg jó irányban formálja. A budapesti fiatalkori bűnözésben a családi körülmények tehát éppúgy szerepet játszanak, mint bárhol másutt az országban. És senki se értsen ezen csupán anyagiakat, mert ha ezeknek valami szerepük lehet az erkölcsi kisiklásban, akkor inkább a túlzóan juttatott anyagi javak jöhetnek szóba. Végül is jó, rossz vagy éppenséggel csak elviselhető a budapesti közrend, közbiztonság? — teheti fel a kérdést az elmondottak alapján az olvasó. Ám önmaga adhat választ is. Meggyőződéssel állíthatja — saját tapasztalataira alapozva — mindenki, hogy a gondok ellenére is kiegyensúlyozott a főváros közbiztonsága. Kiegyensúlyozott, mert ritkák a kirívóan durva, a közösséget, a lakosságot kihívó és felháborító bűncselekmények. Kiegyensúlyozott, mert az esetek nagy többségét társadalmilag kevésbé veszélyes bűncselekmények teszik ki. Kiegyensúlyozott, mert biztonságban tudhatja magát mindenki, ennek megfelelően élhet, dolgozhat, szórakozhat. És nem utolsósorban kiegyensúlyozott azért, mert magas a felderítési arány. Márpedig ez nagyon fontos szempont annak megítélésében, milyen egy világváros közbiztonsága. Londonban járva több alkalommal módom volt találkoini a Scotland Yard néhány vezető munkatársával, akik megismertettek a londoni bűnözés helyzetével. Érdemes ezt összevetni a budapestivel, abszolút számokban is. 1979-ben a tízmillió lakosú Nagy-Londonban 580 ezer bűncselekményt követtek el. Ennek majdnem 90 százaléka volt úgynevezett súlyos bűncselekmény. A kétmilliós Budapesten 1979-ben 34 ezer volt az összes bűncselekmények száma, s ezeknek csak alig negyede sorolható a súlyosabb kategóriába. Tessék szorozni, osztani, és kijön az arány: Londonban — figyelembe véve a népességi arányokat — ötször annyi bűncselekményt követtek el egy esztendő alatt — más szóval, ötször annyi bűncselekmény jutott ezer lakosra —, mint a magyar fővárosban. Ami pedig a felderítést illeti, elmondták a Scotland Yardon, hogy 1979-ben az összes bűncselekmények 21 százalékát derítették fel. A magyar fővárosban az öszszes bűncselekménynek több mint 75 százalékát. De a súlyos bűncselekményeknél ez eléri a 85 százalékot, s a legsúlyosabb, az élet elleni bűncselekményeknél, illetve a rablásoknál pedig meghaladta a 95 százalékot is. Vagyis rendkívül kedvező a helyzet, ami egyben jelzi, milyenek a közbiztonsági állapotok itt és ott. Persze a legalapvetőbb különbség a társadalmi viszonyokban keresendő. Nevezetesen, hogy Londonban szervezett alvilág élhet, létezik és működik, amely egyre inkább amerikanizálódik, vagyis hozzátapad az államapparátushoz, befonja a bűnüldöző szervek gyengébb jellemű embereit. Nincs olyan esztendő, hogy a Scotland Yardnál ne lepleződnének le magas állású rendőrtisztviselők, akik bűnös kapcsolatban állnak az alvilággal. 1978-ban több mint 200 rendőrtisztviselőt függesztettek fel a londoni rendőrségnél, majd bocsátották el őket, és indítottak eljárást ellenük, mert bankrabló bandákkal álltak kapcsolatban. Mindezt nem azért említettem, mintha így akarnám csökkenteni a létező, valóságos gondokat, amelyeket a bűnözés jelent Budapest lakossága számára. Sajnos vannak gondok, olykor nem is csekélyek. De ezek ellen is csak úgy lehet eredményesen fellépni, ha ismerjük a valóságos helyzetet, és nem túlozzuk el, persze nem is csökkentjük a társadalom „visszáján" tapasztalható foltokat. 16