Budapest, 1981. (19. évfolyam)

4. szám április - Tverdota György—Kovács György: Attila Bécsben

ATTILA BÉCSBEN ismerőseit József Attila, hogyan gondolkodott környezetéhez való viszonyáról. Az ilyen tárgyú reflexiók párizsi leveleiben szaporodtak meg. Az egyik ilyen későbbi levélbeli megnyilatkozása alkalmasnak látszik arra, hogy visszakövetkeztessünk belőle a költőnek a Collegium Hungaricum lakóihoz való bécsi viszonyára. 1926. november 2-i levelében olvasható a következő mondat: „ .. .odaát tárt karokkal melengetnének, mint a bécsi Collegium Hungaricum példája (akikről ezzel szó van, külön is becsületes és derék emberek) bizonyítja." Az idézetből kiderül, hogy környezetét két nagy csoportra osztotta a költő: azokra, akik „odaát" és azokra, akik „ideát" vannak. Hogy az „ideát" kategóriájába kik tartoznak, azt itt nem határozta meg pontosan, az azonban nyilvánvaló, hogy a Collegium Hungaricum lakóit, a keresztény kurzus bécsi képviselőit az „odaát"-hoz sorolta. A „tárt karokkal melengetnének" kifejezés feltételes módja egyszerre utal arra, hogy bécsi tapasztalatai szerint „odaát" szívesen fogadnák, és arra is, hogy nem szándékozik megtenni ezt a lépést. Sőt, talán azt az állítást is megkockáztathatjuk: a Collegium Hungaricum és a Bécsi Magyar Akadémikusok lakóival kialakított személyes jó viszonyt még nem tekintette az „ideát" és az „odaát" világát elválasztó határ átlépésének. A bécsi „indifferentizmusából" leszűrt legfontosabb tanulság azonban az volt, hogy különbséget kell tenni emberi tisztesség („külön is becsületes és derék emberek") és (politikai? társadalmi? világnézeti?) hovatartozás között. A világnézeti különbség nem szükségképpen követeli meg a személyes jó viszony vagy a jóhiszeműség feladását. És, persze, fordítva is: ha valakit tisztességesnek és derék embernek ismertem meg, még nincs okom feladni vele szemben világnézeti, politikai nézeteimet. * Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert a költő Párizsban gyorsan és lendületesen balra tolódott. Az „ideát" és az „odaát" közötti határvonal hirtelen igen nagy jelentőséget kapott gondolkodásában: „Előre nincs más út, az intellektuelek számára, mint az egyik vagy a másik fronthoz csatlakozni, egyszerűen azért, mert bármilyen ,független, jó szándékú is legyen, két lövészárok között gépfegyver tüzében szántani nem lehet, ellenben igenis lehet ilyen munkát végezni az egyes frontok mögött" — olvassuk egyik levelében. Az „odaát"-hoz tartozó ismerőseinek köre felszaporodott. Gondolatban elszakított egész kötegnyi szálat, amelyeket korábban egyes bécsi és hazai személyekkel, csoportokkal szövögetett. Csak két idevonatkozó példát említünk: „Mint hallottam, odahaza sok új lap jelent meg. Közülök 3 (Pandora, Jel, Dokumentum) kért dolgokat, .. .de mind a 3 laphoz bizalmatlan vagyok. A Dokumentum iránt, melyet Kassák szerkeszt, azért, mert Kassák a munkásmozgalom renegátja — ki a művészetről osztályszempontból ugyanolyan értékű és színű dolgokat mond, mint akár Rákosi Jenő, akár Herczeg Ferenc — a Pandora iránt, mert a Nyugat csemetéi csinálják ..." „A Népszavának — ennek az opportunista szennyiratnak — hogy én valamit küldjek, arról szó sem lehet." Az „odaát" levők emberi tisztességéről azonban — úgy látszik — ekkor sem tudott vagy akart tartósan eltekinteni. Például Makai Ödönért, sógoráért hajlandó volt tűzbe menni, noha ideológiájától élesen elhatárolta magát: „Ödön nagyon jól tudja, hogy bármit, amire szüksége volna, megtennék, akkor is, ha ez világfölfogásomnak föladásába illetve — mondjuk ki — elárulásába kerülne . .. (Ezt ne oly romantikusan képzeld el, hogy pl. ha kigyullad a ház, hát berohanok érte, mert ezt minden valószínűség szerint azon emberek legnagyobb részével megtenném, akiket nem dobnék magam is szívesen tűzbe.) . . . ma azonban az a helyzet, hogy a világtörténelem legfontosabb fordulóinak egyikét éljük, s hogy ebben a fordulóban ideológiánk — ellentétes osztályokból való származásunk következtében is — ellentétes." Párizsban tehát már világosan felismerhető az a kétpólusú erőtér, amely gondolkodását ebben a vonatkozásban élete végéig jellemezte, s amelynek egyik pólusán a Szabados dalt, az Egy költőre című verset, az Áradatot, a másikon a Magad emésztőt, a Németh Andort, az Alkalmi vers a szocializmus állásáról Ignotusnak című költeményt találjuk. Ilyen keretek közé helyezve a bécsi időszak tapasztalatait, beláthatjuk, hogy a Collegium Hungaricum lakóival való kapcsolatai pozitív értelmet nyertek, szervesen illeszkedtek világnézeti, költői fejlődésének folyamatába, s ez a tapasztalat is hozzájárult a „helytálljunk az emberiségért" gondolat hiteles megfogalmazásához. Ezért gondolom azt, hogy a Pröhle Henriknek szóló József Attila-dedikáció a költő részéről több volt mint formaság: őszinte megnyilatkozás, a baráti érzés dokumentuma. Tverdota György KOVÁCS GYÖRGY Attila Bécsbe érkezvén, a hajóállomásról egyenesen engem keresett fel. Jó háromnegyed órát gyalogolt két kopott bőröndjével. Alig volt osztrák pénze, de azért is restellt villamosra szállni, mert alig tudott németül beszélni. Igaz, hogy kofferjei nem sokat nyomtak — a legszükségesebből is alig volt azokban. Pestről futólag ismertük ugyan egymást, de mégis „ajánlóleveleket" hozott magával anyámtól (Balogh Vilma), akinek „irodalmi szalonjában" gyakran megfordult, s ahol egy-két versét kéziratból előadta, valamint közös barátoktól. Én orvostanhallgató és az osztrák szocialista diákok magyar titkára voltam — a pestiek azt remélték, hogy talán el tudom helyezni Attilát a „munkásdiákok otthonában". Csakhogy az utóbbi zsúfolásig tele volt, úgyhogy Attila egyelőre nálam maradt szűk hónapos szobácskámban. Később, egy időn át a Collegium Hungaricumban húzta meg magát. Egy ágy és szerény étkezés fejében reggel felseperte a kollégium lakószobáinak egy részét. Néhány nap múlva mutatta egy tréfás-mélabús versét, amelynek rövid szakaszaiban egyugyanazon magánhangzó szerepelt, s amely valahogyan így kezdődött: „Reggel sepergetek keveset. .." Nem tudok ennek a papírfoszlányra ceruzával írt versikének további sorsáról; alighanem ugyanúgy elkallódott, mint sok más prózai vagy verses szöveg, amelynek őrzésére nem helyezett súlyt szerzője. Attila azzal állított be hozzám, hogy Horthy hatóságainak üldözése elől menekül. A Lázadó Krisztus című verse miatt valóban elítélte volt az ostoba és gonosz bíróság, de ez már egy évvel előbb történhetett, és — úgy emlékszem — harmadfokon megsemmisítették a nyolchónapos ítéletet. Meglehetősen nyersen tudomására adtam Attilának, hogy sok emigránst jóval súlyosabb élmények emléke terheli, mint azé a rúgásé, amely a Bethlen István-i „konszolidáció" részéről érte őt. Ez amolyan ifjonti igazságtalanság volt, hiszen érett fejjel tudom, hogy senki sem kínlódott jobban, mint a fiatal költő, akit nemcsak saját nyomora és megalázottsága mardosott, hanem aki átérzett minden szenvedést, amelyet a magyar ellenforradalomnak — az európai fasizmus egyik bő forrásának — bestialitása ártatlan százezrekre mért. Egy haszna azonban volt a bár szeretetteljes, de nyers fogadtatásnak. Attila, megérkezése után azonnal, belecseppent a kíméletlen — mondhatnám: kegyetlen — őszinteségnek és szókimondásnak abba a légkörébe, amely az én legkülönbözőbb világnézeteket valló, vaskos éretlenségektől nem mentes, de mindenképpen az „igazságot kereső" baráti körömet jellemezte, s amelyben azonnal úgy érezte magát, mint hal a vízben. Mindnyájan megvetettünk minden gátlást, elködösítést, színlelést, és a hazugságokkal s elferdülésekkel zsúfolt magyar élet után ez úgy hatott Attilára, mint az orvosság. Ha igaza van Attila méltatóinak, hogy Attila „ ... az igazság költője volt", és hogy „dogmatikusan ragaszkodott a való tényhez ... soha nem talált semmit eléggé szabatosnak, teljes értelműnek, s nem fogadott el pótszert, kulisszát. . .", akkor — én tanúnak jelentkezem, hogy miként lett ilyenné. Attila hálás volt azért a légkörért, amely Bécsben fogadta. Néhány nap múlva előhúzta táskájából a nemrégen megjelent Nem én kiáltok egy példányát, amelyet addig — szemérmességből vagy bizalmatlanságból? — nem is mutatott, és átnyújtá ajándékként. Úgy nyújtotta át, ahogyan egy nagy költőhöz illik — súlyos kincsként és kitüntetésként. Első lapjára pedig ezt írta: 12