Budapest, 1981. (19. évfolyam)

3. szám március - Richard Prazak: Cseh színészek és zenészek Pest-Budán a 18—19. század fordulóján

almanachban, amely a cseh irodalmi romantika vezéralakjának, Karel Hynek Máchának az irányzatát követte, Divoky zvuk (Vad hang) címmel elbeszélő költeményt tett közzé, amelyben regényes módon, a cigányromantika korabeli kötelező toposzaival elevenítette meg Csermák életét. Neruda a költemény lábjegyzetében közelebbről is megismertette a cseh olvasókat a nagy hegedűs életrajzával, amely azonban nem nélkülözte a korabeli romantikus mendemondákat és a túlzó értékítéletet: „A Lumír című folyóirat 1856-ban közölte Antonin Cermák „magyarországi muzsikus" rövid életrajzát. Már akkor meghatott engem ennek a zenei óriásnak a különös sorsa. Antonin Cermák állítólag lllésházy István grófnak, Trencsén vármegye örökös főispánjának és egy előkelő származású cseh hölgynek volt a fia. Cermák először 1798-ban Bécsben tűnt fel fényes meteorként. Bécsből Magyarországra jött, ahol először hallott cigányzenét; a könnye is kicsordult a híres cigány, Bihari hegedűjének hangjára. Egészen a magyar nemzeti zenének szentelte magát, és ebben oly tökélyt ért el, hogy a magyarok méltán nevezik saját Beethovenjüknek." A verbunkos stílus hatott a kor szinte valamennyi zeneszerzőjére. Sokan csak közvetve, Bécs útján ismerték meg, de voltak olyan cseh komponisták is, akik magyarországi működésük idején kerültek szorosabb kapcsolatba ezzel az irányzattal. Ezért találunk az Erdődyek szolgálatában állott Jan Krtitel Vahhal vagy a Simontornyát és Pécset is megjárt Frantisek Vincenc Krommer-Kramár darabjaiban magyaros motívumokat. A Budán letelepedett Jiri Druzecky, aki a közép-csehországi Jemníkyben (és nem Pozsonyban, ahogy a régebbi kézikönyvek írták!) született 1745-ben, Linzben kezdte pályafutását városi dobosként. Magyarországra jött, s először Grassalkovich Antal herceg szolgálatában állott, majd 1792-től haláláig, 1819-ig József nádor budai kamaraegyüttesét vezette udvari zenészként. Műveiben szívesen használt fel verbunkosokat, sőt, a Rákóczi-nótát is feldolgozta, azonban ennek — érthetetlen módon — a Zrini Ungaria címet adta. Érdekes Druzecky kapcsolata Kisfaludy Sándorral. A napóleoni háborúk idején, az utolsó nemesi felkelés alkalmával 1809 márciusában Kisfaludy Budán tartózkodott József nádor szárnysegédeként. A nádor komponistája, Druzecky, ekkor hangszerelte azt a katonaindulót, amelynek dallamát maga a poéta költötte, és amely aztán a felkelt nemesség egyik kedvelt nótája lett. (Mint tudjuk, még ez sem volt elég a győzelemhez. ..) Kisfaludy verseit egyébként szívesen zenésítették meg, bizonyíték erre a morva eredetű Jakub Plachy gyűjteménye: Dallok Kisfaludy és Berzsenyi Urak munkáiból, amelyet valamivel később, 1820-ban írt. A romantikus stílusjegyek eleinte természetesen nemcsak a nemzeti zenében jelentkeztek, hanem a színpad világában is. Térjünk most vissza a pest-budai német színházak további történetéhez, ahol nemcsak folytatódott a csehországi kapcsolatok hagyománya, hanem már új tartalommal telt meg. 1802-ben került karmesterként a pesti színházhoz Frantisek Vincenc Tucek, aki Prágából jött, és felváltva működött a pesti és a bécsi leopoldstadti színház között. Tucek operáinak és daljátékainak népies és mesevilága (Ripheus alias Rübezahl, 1802; Dömona, das kleine Höckerweibchen, 1806; Die vier Heymonskinder, 1809. stb.) összekötő kapcsot jelent a népi barokk kultúra és a romantika között. Ezekben a mesejátékokban az erdei tündérek és a hegyi manók szolgáltatnak igazságot azoknak az embereknek, akiknek a kor valós világában az igazságszolgáltatás sohasem fogta pártját. Tucek mesejátékai egyébként nagy hatással voltak a későbbi cseh romantikára: Klicpera és Tyl darabjaira. Tucek legjelentősebb műve a Lanassa című opera volt. Színdarabként, mint A. M. Lemiérre A malabári özvegy (La veuve du Malabar) címen 1770-ben írt klasszicista játékának Plümicke által írt változatát, 1780 körül játszották a bécsi Burgtheaterban. A darab cselekménye a messzi Indiában játszódik: az európai csapatok egy bengáliai várost ostromolnak. A helyi brámin az „istenek kiengesztelésére" fel akarja áldozni a fiatal özvegyet, Lanassát. A színdarab II. József idején a vallási tolerancia jegyében ítélte el a fanatizmust, s a távoli India ürügyén ítéletet mondott a vakbuzgóság hazai képviselői felett. Amikor Tucek a darabot operává dolgozta át, már a napóleoni háborúk dúltak: ekkor más jelentése is volt a színre vitt történetnek. Emlékeztetni akarta az európaiakat saját pusztító háborúikra. Még a pesti bemutató dátuma is szinte szimbolikus: 1805. december 13-a, tizenegy nappal az austerlitzi ütközet után. A Lanassát még 1793-ban Kazinczy Ferenc fordította magyarra azzal a nyilvánvaló törekvéssel, hogy egy újabb gondolattársítással a bécsi udvart jelképezze, amely mindenáron fel akarja áldozni a magyar nemesség nemzeti mozgalmát. Tucek pesti tartózkodásának kezdete egybeesett az úgynevezett Cibulka-érával, amikor is a német színházat 1800 és 1811 között a prágai születésű Matous Alois Cibulka bérelte. Cibulka — akit Déryné is gyakran említ naplójában — maga is írt operát: Kotzebue Negersklaven című darabját költötte át, amelyben az amerikai néger rabszolgák sorsának ürügyén nemcsak egzotikus témát dolgozott fel, hanem egyben kifejezést adott az emberi egyenlőség rousseau-i megfogalmazásának is. A Cibulka-korszakban a színpadon új művészeti irányzatok jelentek meg: a preromantikusok és romantikusok. Cherubini, Grétry, és Boildieu az opera, Schiller a dráma terén. Ugyanekkor érte el tetőpontját a magyarországi Mozart-kultusz is. A Mozart-operák bemutatásában maga Cibulka járt élen: még csak a színház karmestere voit, amikor színre vitte a Don Giovannit és a Cosi fan tuttét (1797). A másik nagy bécsi klasszikus, Haydn oratóriumát, a Teremtést 1800 áprilisában mutatták be a budai Várszínházban, és ugyanitt, József nádor és Alexandra Pavlovna egybekelésének ünnepségsorozata idején, 1800. május 7-én lépett fel Ludwig van Beethoven a kor legnevesebb kürtművészével, a cseh származású Giovanni Puntóval, az op. 17-es kürt-zongora szonátát adva elő. Punto eredeti neve egyébként Jan Václav Stich volt, de szökött jobbágy lévén, külföldön kénytelen volt felvenni a Punto művésznevet, egyszerűen lefordítván a szó német jelentését (szúrás) olaszra. A Cibulka-korszak vége felé, 1810 júniusában és júliusában vendégszerepelt a pesti és budai német színpadokon a cseh színjátszás legjelentősebb képviselője, Václav Thám, aki egyébként főhőse lett Alois Jirásek F. L. Vek című regényének. A pesti és budai fellépésekről tudósító plakátok jelentik az utolsó híradást Thám színpadi működéséről. További sorsa szinte teljesen ismeretlen, valószínűleg 1816-ban halt meg Galíciában. A budai Várszínházban 1813. augusztus 19-én mutatták be Katona József: István, a magyarok első királya című színművét. Bár a darab eredeti alkotás, azonban nagymértékben merített Frantisek Xaver Jirík hasonló című német drámájából (Stephan, der erste König von Ungarn, Pest, 1792), amelyet a szerző ,,a nemes magyar nemzetnek" ajánlott. Jirík német színdarabja abban az időben keletkezett, amikor már működött a Kelemen László-féle magyar színtársulat is. Ez konkurrenciát jelentett a német színháznak, amely hazafias tárgyú — de német nyelvű — darabokkal igyekezett a pest-budai publikumot visszacsalogatni magához. Ilyen produkció volt Jirík balettje is (Hungarn Gastfreiheit), amelyet 1802. január 31-én mutattak be. Jirík egyébként nemcsak színmű- és szövegkönyvíróként működött, volt énekes, rendező és ügyelő is. A pesti nézők nemcsak a magyar történelemből, hanem a cseh előidőkből merített témájú darabokat is láthattak a német színház színpadán. Ilyen volt Lenz színdarabja, Wlasta oder die kriegerischen Mädchen in Böhmen (1820), Kreutzer operája, a Libussa (1823) vagy GriUparzer tragédiája, a König Ottokars Glück und Ende (1825). Egyébként a már előbb említett Tucek is írt egy vígoperát, amely a Lenz-féle színdarab tartalmával egyezett (Fürstin Wlasta oder der Amazonen-Krieg, 1817), ez azonban nem maradt fenn, csak színlapokról ismerjük. A cseh színészek és zenészek működése a pesti és budai német színházban és közvetlen kapcsolatuk a magyar művészekkel a 18. század végén és a 19. század elején fontos fejezetét képezi a cseh—magyar kulturális kapcsolatok történetének. Ebben a korban indult meg mind a magyar, mind a cseh földön az önálló nemzeti színjátszás, a német színházak viszont az európai színházkultúra értékeit közvetítették. Jóllehet a nemzeti nyelvű színpad fokozatosan erősödött a Habsburg-birodalom nem német területein, a német színház a 19. század húszas-harmincas, sőt, a negyvenes éveiig megtartotta jelentőségét. Bár a pesti német színház jobbára csak a magyar nyelvű teátrum vetélytársaként, ellenlábasaként maradt meg a köztudatban, mégsem felejthetjük el fontos szerepét Pest-Buda, a főváros kulturális életében. Ha a múlt századi magyar, cseh, szlovák vagy horvát nemzeti kultúrát vizsgáljuk, nem szabad elfeledkeznünk erről a lényeges összekötő kapocsról. 35