Budapest, 1980. (18. évfolyam)

2. szám február - Zolnay László: A Budai Fehér Madonna

A fej ráillesztése a testre feltárt gótikus szobrokat faragták. A festésnek semmilyen látható nyoma. (Ami persze nem jelenti azt, hogy a szakvizsgálatok, így az izotópos elemzés nem mutathatja ki esetleg az egykori színezés nyomát.) A szoborfej lágyan megfaragott, hullámzó hajzatára recés szélű fátyol borul. És — mint majd látjuk — ugyanez a recés szélű fátyol folytatódik a szoboralak régebben megtalált törzsén, a vállra boruló palást fölött. A törzsre ráhelyezett fő gyengéden jobbra és előre hajlik, tekintetével is védve a jobb karján tartott kisdedet, a Bambinót. (A kisgyermek alakja, sajnos, megsemmisült; mindöszsze lábacskájának — az istenanya derekára simuló — néhány ujja maradt meg.) A jobb karra faragott gyermek, alighanem a Madonna lehulló fátylába kapaszkodott kezecskéjével; ennek halvány faragásnyomát Szakái Ernő restaurátorművész fedezte fel. Madonnafőnknek homloka, bal alsó arcfele sérült. Ez utóbbi sérülését akkor szenvedhette, amikor — az 1430—40-es években — szemétre vetették. Ekkor szakították le a törzsről fejét, s ekkor semmisült meg a Gyermek alakja is. A fej, illetve a nyak törésfelülete, mint ezt az első ráillesztési próba alkalmából megállapítottuk, pontosan egymáshoz illeszkedik. Vitathatatlan bizonyítéka ez — a fátyol összeízülésével együtt — a test és a fej összetartozásának. (Mellesleg, a kettőt egyazon kőtömbből faragták.) A fejet részben borító, recés sze-Kékpalástos szent nő. Az 1974-es föltárásból Püspökalak az ún. gracilis csoportból. 1974-es föltárás 35