Budapest, 1980. (18. évfolyam)

2. szám február - Dr. Buza Péter: A Tömő utcai rejtekhely

Táncsics Mihály fiatalkori arcképe kölcsönpénzen, amit soha nem tudott visszafizetni. „Beljebb a városba" — írta Táncsics. Ma igencsak kicsinek tűnik a térképen és a valóságban is a Diószeghy Sámuel utcai és a Tömő utcai telek közti távolság. Másfél száz évvel ezelőtt nem ez volt a helyzet, hiszen közéjük ékelődött a hatalmas Orczy-kert, mintegy elválasztva egymástól a várost és a városszéli majorságokat. Igaz, fél évszázaddal korábban, a XVIII. század végén még itt, a Tömő utca környékén is szántóföldek, majorságok voltak. Maga az utca is egy szántó felparcellázásakor született meg az 1800-as évek elején. Nevét — Schoppergasse; magyarul: Tömő utca — az itt földet birtokló gazdag pesti patríciusfamília családi neve után kapta. A negyvenes években azonban már jó néhány ház állhatott az utcában, lakói — egy valamivel későbbi jegyzék szerint — általában iparosok, majorosok, kétkezi munkások. A sorsát illetően náluk is nyomorultabb Táncsics aligha rítt ki közülük. Az események gyorsan peregnek. Tucatnyi könyv van már a háta mögött, megjelent a leghíresebb is, a legfőbb vétkéül felrótt, a „Sajtószabadságról nézetei egy rabnak" című. 1846 nyarán féléves külföldi útra indul, hogy a cenzúra sorompóját megkerülve kiadót, nyomdát szerezzen műveinek. Visszatérvén hamar kiderül, hogy elfogatására készül a kormány. Pártfogóinak segítségével a Zágráb környéki Broodba menekül. Itt tartóztatják le 1847. március 4-én, s szállítják a budai börtönbe, ahonnan egy évvel később, 1848 márciusának közepén a forradalom mámorában forrongó pesti nép kiszabadítja. 1849-ben a magyar kormánnyal városról városra menekül, s a szabadságharc bukása után nem sokkal újra itt találjuk: „Szeptember 27-én délben érkeztem a pest-józsefvárosi temetőhöz; ott megnyugodván a Stáczió- (ma: Baross) utcai vámsorompó közelében, a lecsapásolt árokvonalon át a városba léptem, oly elhatározással, hogy itt maradok." Az első hónapokban gyakran változtatja búvóhelyét, míg végül felesége elkészíti állandó rejtekét, az egyik Tömő utcai házacska szobájából vagy konyhájából nyíló, veremszeríí, bizonyára csapóajtóval ellátott föld alatti „dolgozószobát". „Az új rejtekben egy magasdbb polc asztalként, egy alacsonyabb ülőpad gyanánt szolgált, kétfelül deszkák voltak könyvekkel megrakva; hátul szalmazsák azon eshetőségre, ha ott hálnom szükségessé válnék. A hely alacsony volt, föl nem állhattam, csak ülnöm lehetett benne, de azért kényelmesnek mondhatnám, mert jobb kezemmel forgathatám a tollat; könyvnek, tintatartónak, gyertyának volt helye; mi kellett volna egyéb?" Hogy pontosan hol volt a rejtekhely, nem árulja el az emlékiratban. Jöhetnek még idők, amikor szükség lehet rá. Ha veremszerű üreg volt — és ez a legvalószínűbb — ma már aligha találnánk meg nyomait. Bár, az a tény, hogy 1876-ban kelt önéletírásában — tehát négy évvel a Tömő utcai ház építésének megkezdése után, túl a jelentős földmunkákon — létező objektumként említi, némi reményt nyújt megtalálhatóságára. Hatvany Lajos fejében is megfordul ez a gondolat. A szerkesztésében megjelent Beszélő Házak című kötetben így ír: „Ennek a háznak . . . belseje izgatja fantáziámat. Ezért régészeink számára a római sírok porladt tetemeinek és a velük elföldelt szokványos kellékek kiásatásánál hálásabb feladata volna, ha Táncsics földalatti rejtekhelyének sejtelmes titkait földerítenék." A „címzettek" nem reagáltak. A Tömő utcai két telek változatlanul őrzi „sejtelmes titkát". * A rejtőzködés hosszú évei alatt többször is veszélyben forgott a házacskák tulajdonjoga. Lestyán Sándor szívós mukávál szedte össze és publikálta Ismeretlen Táncsics című kis kötetében a szétszórt adatokat. Apró tévedései ellenére ez az egyetlen olyan írás, amely megbízható információkkal szolgál az épületek sorsáról. Idézzük néhány sorát: „1850-ben bukkan fel ismét a józsefvárosi háztulajdon hivatalos iratokban, mégpedig először az 18so. július másodikán keltezett átiratban, amit a császári és királyi haditörvényszék intézett a pesti városi tanácshoz. Az átirat így szól:»Baranya vármegye volt képviselője — Tancsits recte Sztancsics Mihály — tudomásunk szerint két házzal rendelkezik a Józsefvárosban, mégpedig a 262. és 263. szám alatt. Miután nevezett ellen hazaárulás miatt eljárás van folyamatban, azzal keressük meg a városi tanácsot, hogy a házakról a telekkönyvi kivonatot és a házak körülbelüli értékét jelenteni szíveskedjék.« A haditörvényszék lefoglaltatta a »hazaáruló'« vagyonát. Táncsicsné megfellebbezte az elkobzást határozatot, azzal az indoklással, hogy a két ház közös szerzemény, és a telekkönyvben is az ő nevén szerepelnek. Közben az adóhatóság is sürgette a hátralék kifizetését. Táncsicsné nem tudott fizetni, mire a házakra hivatalosan kitűzték az árverést. Táncsicsné ezt azzal fellebbezte meg, hogy a házakat a haditörvényszék intézkedésére elkobozták, és így nem árverezhetök. i8s7-ben a K. K. Finanz Bezirks Direktion in Pest egy hivatalos írása már mint Táncsics Terézia tulajdonát említi a 262. számú házat a józsefvárosi Schoppergasséban. Az adóhátrálék ekkorra 58 forint 9 és egynegyed krajcárra szaporodott. Egy évvel később a hátralékot Winkler József bérlőn akarják behajtani, mivel Táncsicsné nem tud fizetni, árverezi etnx pedig a lefoglalt házakat nem lehet." 1857. Az amnesztia éve. Táncsics is elhagyja föld alatti rejtekhelyét, s folytatja Don Quijote-i harcát a hatalommal, i860, március 15-én egyik szervezője annak a tüntetésnek, amelynek során a kivezényelt katonaság sortüze megöli Forinyák Géza egyetemi hallgatót. Újra börtön, kezdődő és elhatalmasodó vaksággal súlyosbítva. Hét év múlva — 1867. március 12-én — szabadul, hála a kiegyezést a szó szoros értelmében is megkoronázó budapesti koronázási aktus alkalmából hirdetett amnesztiának. 1868 márciusában Orosháza képviselőjévé választja. „ . . .én tehát a börtönből úgyszólván egyenesen az országházba léptem" — írja. S mert mandátuma rendszeres jövedelmet jelent, s reméli, hogy ügyei végre rendeződnek, úgy határoz, hogy bérházat épít Tömő utcai telkeinek egyikén. 15 ezer forintot vesz föl 30 évi törlesztésre a pesti takarékpénztártól. A terveket Lohr János építész jegyzi, a kivitelező Farnek József építőmester. Az alapkövet ünnepélyesen helyezik el 1872. március 15-én. Az alapkőbe emlékirat kerül. Táncsics az utókornak üzen: „Március is-iki emlék. Az Osztrákországgal 1867-ik évben tíz évre kötött egyezmény korszakának közepe. Azon magyar polgárra nézve, kinek keblében honszerelem lángol, az 1848-iki március 15-ike emlékezetes marad életének végső napjáig; évenkénti megújulásakor a szív fentebben dobog, a vér gyorsabban lüktet; ekkor még a remény vesztett aggastyán is megifjodni látszik. E rám nézve sokszorosan emlékezetes napot választám én (kedves feleségem indítványa folytán) épülő házunk alapkövének letételére. Ez idő szerint a habsburg-lotharingi fejedelmi családból Ferencz József ül Magyarország királyi székén, ki egyszersmind a különböző tartományokból lazán összefüggő osztrák államnak császár című fejedelme. A magyar nemzet jelen korszakában minden mások fölött e négy nevezetes férfiú tűnik ki: Andrássy Gyula gróf, ő áll a kettős (magyar és osztrák) birodalom közös ügyeinek élén mint külügyminiszter. 32