Budapest, 1980. (18. évfolyam)

2. szám február - Dr. Buza Péter: A Tömő utcai rejtekhely

Tömő utca 6. Deák Ferenc képviselő, kit polgártársai 1861-ben rendkívül kitüntettek, s államférfiú bölcsességéért az »ország bölcse« címmel tisztelték meg. Jókai Mór, korunkban páratlan regényíró, kinek szellemi forrása kiapadhatatlan, büszkesége nemcsak az irodalomnak, hanem az egész nemzetnek. Kossuth Lajos 1849-ben Magyarország kormányzója, most Olaszországban (jelesen Turinban) lakik, a középkorban élt és letűnt és azóta mostanig élt és élő szónokoknak fejedelme. Dacára annak, hogy nemzetünknek jelenben ily kitűnő nagy emberei vannak: államviszonyaink majdnem kétségbeejtők; országos intézményeink alapjaikban rosszak, elkorhadtak; a nemzet erkölcsileg hanyatlik, romlásnak indult. Hivatalos, tehát hiteles miniszteri jelentés szerint négy ezer községben semmiféle iskola nincs. Az elemi népiskolák (a nagy községek, városok kivételével I a papság kezén vannak . . . Katekizmus és bibliai történet főkép az, mit a gyönge sarjadék fejébe vernek. A férfikort elért lakosságnak két harmadrésze választási joggal nem bír, csak terheket visel. . . A magyar állam hadserege nem magyar hadsereg .. . A magyar államnak nincs bankja; nincsenek magyar nyelvű bankjegyei . . . Azonban válság küszöbén állunk, mert a márciusi emlékek szokatlan érzelmeket keltenek. Ügy látszik, a nemzet nehéz tusához készül; szellemi harcvágy szállta meg a még el nem korcsosultnak kebleit. . . .arról vagyok meggyőződve, hogy akkor, midőn majd e sorok az alapkő alól napfényre jutnak: Hunnia hatalmas, a magyar nemzet dicső leend; a felséges magyar nyelve fog nemcsak az egész hazában az egyedüli nyelv lenni, hanem azt a mivelt nemzetek tudományosan képzett férfiai európaszerte fogják tanulni. Pesten 1872-ben a rám nézve végzetteljes március is. én. Táncsics Mihály" Sok minden kiolvasható ebből a pár sorból. Hazaszeretete, a társadalmi kérdések iránti elpusztíthatatlan érdeklődése, de nemzete értékeinek túlbecsülése (ki más írt volna tanulmányt „A legrégebbi nyelv a magyar" címmel, vállalva a kigúnyoltatást és túllicitálva a délibábos nyelvészkedés legvadabb prófétáit, ha nem Táncsics Mihály), romantikus érzelmei, kategorikus ítéletei, kérlelhetetlen őszintesége, konok tisztessége. 1896-ban a millenniumi kiadványok sorában napvilágot látott egy album: „A magyar ipar és kereskedelem jelesei" címmel. Hősünkről így ír: „Ha classicus világban élnénk, ha a görögök, vagy a rómaiak sarjai volnánk, úgy az ország városainak egyik legelőkelőbb helyét díszítené az ő szobra . . . Táncsics Mihály, akinek nevét minden március 15-én hangoztatjuk egy remeket alkotott - és ez önmaga volt. .." * Az alapkő letétetett. És 1872. augusztus 12-én megérkezik az ,,egészségrendőri bizottmány házlakhatási engedélye". Áll hát a ház. A tervezett ráfordítási összeg azonban kevésnek bizonyult: „Az építőmester, Farnek József nem volt jobb a deákné vásznánál. Ő is azt az elvet követte, mint minden más építőmester .. . lehetőleg keveset fektetni az épületbe, s azt mégis lehetőleg magasra számítani. . . Nem lehetett abban megnyugodnom, miként a házat építeni kezdé; az csonkának, botrányosnak tűnt fe., nem volt benne arány, ami szememet mindig sértette volna, tehát egy arányos, összevágó résznek még hozzá való építtetése vált szükségessé, de amit csak újabb kölcsönpénzzel lehetett eszközölni." Ez a pár sor is elárulja, hogy Lohr Jánosnak, aki keresett építésze a kornak, nem sok köze volt a dolgok alakulásához. Valószínűleg csak jegyezte, szívességből, a tervet, amely megvalósulva semmiképpen nem nevezhető szép épületnek. Lohr János alkotásai közül egyébként (a Táncsicsházon kívül) hármat tartanak műemlékként nyilván (I., Szalag u. 26.5 VI., Káldy Gyula u. 6. és Majakovszkij u. 28.). Valamennyi romantikus stílusú. A Tömő utcai Táncsics-ház romantikus, egyemeletes épület, hét ablakkal. Az első emeleten kiugró szemöldökpárkányok, középütt timpanon, a földszinti ablakok fölött maszkos zárókövek. Belül 12 szoba, 11 konyha, 1 éléskamra. Raktár és fáskamra a pincében. Munkáslakások. De Táncsics nem született háziúrnak. „ . . nem akartam, hogy a házunkban a derék munkások föld alatt lakjanak, hanem azt kívántam, hogy a mi házunkat senki ne ócsárolhassa: nézzétek most már ez is úr; gondolja, hogy a munkásnak föld alatt is jó; ezen okból úgy intéztem az építkezést, hogy csak földszinti s emeletes lakások legyenek benne." A lakások a maguk idejében a legkorszerűbbek voltak. Ma siralmasan avíttak. A konyha a gangról nyílik, a konyhából a szoba. Egy lakás alig több 25 négyzetméternél. Táncsics Mihály korlátlanul hitelez a lakóknak. Időközben politikai ellenfelei megbuktatják a képviselő-választáson. Képtelen valamit is törleszteni adósságából. S a takarékpénztár elrendelteti az árverést. * A „bécsi krach", a kor gazdasági válsága miatt az ingatlan értéke negyedére csökken. Szürkére fakult fekete tintával rótt sorok a Józsefváros 31. számú telek- és betáblázási könyvében: „A budapesti királyi telekkönyvi széknek 1876. évi június 9-én 5026 szám alatti végzése következtében az 1875. évi március 19-én tartott végrehajtási árverésen a Táncsics Mihály birtokolta házak 17 000 és 1100 forintért árverési vételjog címén bekebeleztettek a budapesti első takarékpénztár javára . . ." „Nem az az ember vagyok — írja Táncsics az Életpályámban — , ki az anyagi dolgokon csüngnék, de lehetetlen eltagadnom, érzékeny csapás volt vénségünkre így, egyszerre mindenünktől megfosztatni . . . elveszett maga a telek is, melyet pedig negyven év folytán sok nélkülözés mellett iparkodtunk megtartani, hogy legyen egy biztos hely, hová vénségünkben fejünket lehajthassuk. El kellett a fővárost hagynunk, melynek emelkedéséért oly mértékben rajongtam, miként talán senki." A ház kopott, agonizál. Gerendákkal dúcolták alá a folyosókat. Pár száz méterrel odébb, a Tömő utca Kun Béla tér felé eső részén, lakótelep épül. Táncsics házának falán két emléktábla, amelyeket 1959-ben, halálának 75. évfordulóján fáklyásmenettel, pompás ünnepséggel avatott fel a város. Akik itt élnek, vágyakozva remélik, hogy hamarosan eljön a megváltó bulldózer, s végre olyan körülmények között lakhatnak, mint mások, az utca túlsó végén. — Hatvan íve lakom itt, de mielőtt idefalazták ezeket a tublákat, bizony semmit sem tudtam arról, hogy valaha itt élt. — Mit hiilott Táncsicsról? — Mind.g megmosolygom kéremszépen ezt a kérdést - s valóban mosolyog Nóvák néni. — Hat elemet jártam csak, nem tanultuk mi az ő dolgait a:: iskolában. De láttam a tévében valami filmet róla. Olyan magunkfajta ember volt. Rongyos egy házat épített. Hát szegény is volt. — Mit gondolnak erről a házról? - Hogy fel kellene robbantani! — Emléktáblástul? — Azt ki lehetne tenni egy oszlopra, aztán ráírhatnák, hogy itt állt a háza . . . De most én kérdezek. Megengedi ? Itt olyan, de olyan ünnepséget csaptak, amikor ötvenkilencben feltették az emléktáblát. És azóta miért nem csináltak semmit? Miért nem emlékeznek meg róla? Jó, ne legyen fáklyásmenet, de még egy szál virág sem akad? De hát megérdemelné? Vagy nem? — Igen, megérdemelné, Nóvák néni . . . megérdemelné . . . A Tömő utcai ház udvara